FN

Gyengüléssel kezdte a hetet a forint a bankközi devizapiacon, az euróval hétfőn kilenc óra tájban 281,80/282,10 forinton kereskedtek, szemben a pénteki 281,00/10 forintal.
2006. 07. 10. 09:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,54 pontos csökkenéssel, 21 947,32 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,83 százalékos gyengülés.
2006. 07. 10. 09:12
A nyár végén lemond posztjáról Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke – értesült a Magyar Hírlap. Vági Márton vezérigazgató a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség első embere lesz, így ő is távozik a privatizációs szervezettől.
2006. 07. 10. 07:57
Ma ismét kísérletet tesz a Magyar Rádió (MR) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy jelöltet állítson a közszolgálati médium elnöki posztjára; ha ez sikerrel jár, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium a nap folyamán szavaz a személyi javaslatról.
2006. 07. 10. 07:28
Hétfőn várhatóan megszavazza az Országgyűlés kormánypárti többsége az egyensúly-javító program adómódosításokra vonatkozó törvényeit. A FigyelőNet csokorba szedte az adóprés szorításának nem kevés elemét. Mérgelődjünk együtt!
2006. 07. 10. 07:00
Nemzetközi gyógyszercégektől hallotta először a piaci rés fogalmát Illyés Miklós, majd egyet felismerve, ki is fejlesztette a szív- és érrendszer állapotáról másodpercek alatt képet adó műszert.
2006. 07. 09. 16:44
Az eBay a világ legnagyobb és legforgalmasabb aukciós site-ja és elektronikus piactere, melyet az amerikai tőzsdén is jegyeznek. Az e-Bay ötlete és rendszere számos más online vállalkozót ösztönzött a kereskedésre, majd saját cég alapítására.
2006. 07. 08. 14:00
A nyaralás helyszínétől, módjától és időtartamától is függ, hogy a kórházi számla csökkentésére érdemes-e az európai tb-kártya kiváltása mellett, illetve helyett külön utasbiztosítást kötni.
2006. 07. 08. 08:40
A luxembourgi bejegyzésű Kikkolux július 6-án vételi opciós megállapodást kötött a BorsodChem 52 százaléknyi szavazó részvényét birtokló két nagy tulajdonosával, a Rahimkulov érdekeltségű Firthlion Limiteddel és a Vienna Capital Partners csoporttal - az erről szóló bejelentések a BÉT honlapján jelentek meg pénteken.
2006. 07. 07. 17:28
Az EU következő pénzügyi perspektívájának időszakában rendelkezésre álló mintegy 8 ezer milliárd forint fejlesztési összeg felhasználásához átlátható, gyors, hatékony és eredményes döntéseket és végrehajtást hozó intézményrendszer kell – mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, a fejlesztéspolitika új intézményrendszerének bemutatásakor.
2006. 07. 07. 14:51
A német parlament felsőháza pénteken jóváhagyta a jövő évre tervezett adóváltoztatásokat, amelyek keretében több kedvezményt eltörölnek, és a legtöbbet keresők jövedelmét emelt – 45 százalékos – adóval terhelik meg.
2006. 07. 07. 14:10
Az MKB Bank szerződést írt alá a román Romexterra Bank többségi részesedésének megvásárlásáról - erősítette meg lapunknak Reigl Beatrix, az MKB kommunikációs igazgatója.
2006. 07. 07. 13:04
Az SNCF ismét az ALSTOM-ot bízta meg 135 millió euró értékben 21 új vonatszerelvény gyártásával. A megrendelés részét képező új CORADIA DUPLEX™ szerelvények Franciaország négy régiójában közlekednek majd.
2006. 07. 07. 12:25
Az OTP Bank Nyrt. aláírta a szerbiai Kulska Banka hitelintézet többségi részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó adásvételi szerződést - közölte a pénzintézet a BÉT honlapján pénteken.
2006. 07. 07. 10:44
Olvasói sztorik