A a Motel című horrorfilm DVD-kiadásának népszerűsítésére vírusmarketing kampányt, és promóciós blogot indított a Warner Home Video megbízásából a red-stars interaktív ügynökség.
Pénteken alacsony forgalomra és 100-200 pontos negatív korrekcióra számít a Budapesti Értéktőzsdén Málits Gergely, az Equilor Befektetési Rt. üzletkötője.
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom az első öt hónapban 5,5 százalékkal, ezen belül májusban 4,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit a naptárhatástól megtisztított előzetes adatok alapján.
A Gazprom magyarországi térnyerésével egyes szakértői vélemények szerint nem nő Magyarország gázellátásának kockázata; semmi sem változik a jelenlegi helyzethez képest. A Standard & Poor's egy közelmúltban kiadott elemzése viszont kifejezetten veszélyesnek tartja az orosz gázfüggőséget.
A Libanon elleni izraeli offenzíva július 12-én történt megindítása óta 327 ember halálát okozta az arab országban, míg a síita Hezbollah libanoni szervezet rakétacsapásaiban 29 izraeli vesztette életét, 15 polgári személy és 14 katona hírügynökségi összesítés alapján.
A büdzsében titkos hiányemelő tételként szereplő százmilliárdos összeg a ferihegyi reptér Orbán-kormány alatt kitett kanadai tulajdonosáé lehet. A reptérper hamarosan zárul.
Az érdemi tevékenységet nem folytató Ikarus Holding Rt.-t még az idén felszámolják, ez azonban nem befolyásolja az Ikarusbus Járműgyártó Rt. működését - közölte a társaság vezetése.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 412,10 pontos erősödéssel 21 358,68 ponton zárt csütörtökön, ami 1,97 százalékos erősödés a szerdai záró értékhez képest.
László Csaba volt pénzügyminisztert, a KPMG adópartnerét kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt - értesült a kormányhoz közelálló körökből az MTI.
A kiigazító lépések ellenére várhatóan csak 2012-ben vagy azután vezetheti be az eurót Magyarország – vélekednek a Reuters által júliusban megkérdezett elemzők.
A vásárlók megtévesztéséért 50 millió forintos versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az Auchant a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – áll a hivatal közleményében.
Az E.ON szélesíti tevékenységét a magyar energiapiacon, és nem kíván kivonulni a Magyarországról – közölte Kóka János gazdasági miniszter az E.ON Földgáz Storage Zrt. igazgatóságának elnökével, Klaus G. Hammerrel folytatott tárgyalása után.
Magyarországon a legnagyobb veszély abban rejlik, hogy miközben konszenzusra lenne szükség az ország versenyképességének javítása érdekében, a politikai eliten belül kezd kialakulni egy törésvonal haladók és maradók, a reformpártiak és a reformellenesek között – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentése közzétételének alkalmából rendezett tájékoztatón.
A Diákhitel Központ Zrt. (DK) 2006 első félévében 12,5 millió forint mérleg szerinti veszteséget könyvelt el 126,08 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett – derül ki a társaság gyorsjelentéséből.
Megszületett a bérmegállapodás a HungaroControl vezetése és a CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete között – közölte a HungaroControl csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 374,86 pontos emelkedéssel nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 1,79 százalékos erősödés.
Hiába aggódnak sokan Európában az első transzatlanti tőzsdefúzió miatt, úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan, sőt hamarosan ázsiai piacokért is elindul a harc.
Nem fáklyásmenet a Stasi-munkatárs élete. Gerd Wiesler, az NDK állambiztonsági szervének századosa reggel egy kis kínvallatással kezdi a napját, a spiclifőiskolán oktatja a kihallgatás fortélyait, majd a Stasi-kantinban fogyasztja el ebédjét, ahol egy rossz vicc karriereket törhet ketté és mesélőjét egy életre az alagsori levélgőzölő részlegbe küldheti.
Nyár. Uramisten, micsoda gazdag szó! Szinte minden benne van, amiért élni érdemes. Azt az életérzést, amit a nyár kelt az emberben, semmi más nem képes megteremteni.