FN

A Trabant tudta. A Porsche, a BMW, a Mercedes nem. Mára pedig már egyetlen autó sem alkalmas rá. Amikor egy hozzáértő kinyitotta a Trabant motorháztetejét, a szerkezet láttatni engedte, hogy mitől is megy. És bárhova is csapott rá, tudni lehetett, hogy épp’ melyik alkatrészét vágta taccsra. Emiatt lehetett szeretni.
2007. 02. 08. 08:00
A Budai Skálával egy legendát bontanak el, míg a Korda Stúdióval egy újabb épül - mondja a TriGránit Zrt. vezérigazgatója.
2007. 02. 08. 08:00
Háromféle folyadék: a víz, a pezsgő és a bor alakította a legutóbb az Év bortermelőjévé választott Garamvári Vencel életét.
2007. 02. 08. 08:00
Politikai hibák és botrányok sora tépázza Tony Blair brit kormányfő népszerűségét, de utódjának, Gordon Brownnak még türelmesnek kell lennie.
2007. 02. 08. 08:00
Budapest 2020-ban rendezhetne leghamarabb olimpiát - mondja ki az új megvalósíthatósági tanulmány. Ehhez azonban már az idén el kell kezdeni a felkészülést: olimpiai törvénnyel, a helyszínek kijelölésével.
2007. 02. 08. 08:00
Januártól tovább bővült az adóhatóság feladatköre, egyebek mellett az illetékek beszedésével. Jogos a félelem, képes-e mindezzel megbirkózni a mamutszervezet.
2007. 02. 08. 08:00
Amióta az árstabilitás a fenntartható növekedés alapföltételei közé számít az OECD-országok konszenzusában - méghozzá a hatalmon lévő erők gazdaságfilozófiai beállítottságától függetlenül -, azóta vált általánossá a politikai ciklustól függetlenített jegybank intézménye.
2007. 02. 08. 08:00
Fokozzák a büdzsé ellenőrzését, a 2008 utáni kockázatok pedig úgy csökkennek majd, ahogy közeledünk ehhez az időszakhoz. Felmerülhet az adóterhek csökkenése is – nyilatkozta Veres János a Napi Gazdaságnak.
2007. 02. 08. 07:57
A Volánbusznál a nemzetközi után a szintén nyereséges belföldi távolsági járatok üzemeltetését külső cégekre bíznák, a vagyonból pedig fokozatosan kikerülnek a járműjavító bázisok – írja a Magyar Nemzet. Munkavállalói vélemény szerint 2008-ra leginkább a neve marad meg a Volánbusznak.
2007. 02. 08. 07:32
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 204,17 pontos csökkenéssel 23.944,58 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,85 százalékos gyengülés.
2007. 02. 07. 18:00
A befektetési alapok vagyona januárban 0,9 százalékkal nőtt, így a hónap végén elérte a 2564 milliárd forintot - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) szerdán. A kötvényalapok vagyona közel egy évnyi folyamatos visszaesés után januárban ismét bővült, míg az ingatlanalapokból pénzt vontak ki a befektetők.
2007. 02. 07. 17:16
Budapest kapta szerdán az idei mobilitási hét második díját Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi EU-biztostól - jelentette be az Európai Bizottság Brüsszelben. A fődíjat a spanyolországi León, a harmadikat Bologna kapta.
2007. 02. 07. 16:41
Hat év után közös megegyezéssel távozik a T-Online Magyarországtól Mester Sándor az [origo] értékesítési igazgatója.
2007. 02. 07. 15:34
A szélessávú internet elterjedtsége szempontjából Magyarország jó helyen áll a régióban, ám nyugat-európai összehasonlításban jelentős a lemaradás – állapítja meg az IDC piackutató és az internetes hálózatokat építő Cisco közös felmérésében.
2007. 02. 07. 15:23
Az idei költségvetési törvény következetes végrehajtására, a reformok végigvitelére, és ha kell, további megszorításokra biztatja a magyar kormányt a konvergenciaprogram végrehajtását értékelő jelentésében az Európai Bizottság. Veres János elégedett.
2007. 02. 07. 15:05
Olvasói sztorik