FN

A hazánkban élő leggazdagabb üzletember bejelentette: egyik cége, a Firthlion Ltd. összesen 395 ezer Mol-részvényt vásárolt az elmúlt napokban, így egyedül is több mint 5 százaléknyi Mol-pakett birtokosa – adta hírül a Napi Gazdaság. Pontosan nem tudni, a tranzakciók után mekkorára nőtt Rahimkulov részesedése a Molban.
2007. 06. 12. 08:32
Huszonötmilliárd forint nyereségkiesést okozott eddig becslések szerint a gyógyszergazdaságossági törvény - mondta a Napi Gazdaságnak Bogsch Erik, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének (Magyosz) elnöke.
2007. 06. 12. 08:25
A tollszerű e-cigi vízgőzt állít elő, és szerdától Magyarországon is kapható lesz, 20 ezer forintért – írja a Világgazdaság.
2007. 06. 12. 08:19
Már folyik a Vasas Fáy utcai telepén lévő „kínai” piac felszámolása. A kereskedők új helyet keresnek maguknak az Asia és a Sárkány Centerben, illetve Novák & Novák csábítja rákospalotai és a Verseny utcai hasonló piacára őket – írja a Világgazdaság.
2007. 06. 12. 08:04
Az adórendszeren minél előbb változtatni kell, a kérdés az, hogy 2008 január elsejére ez megoldható-e - fogalmazták meg a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal résztvevői.
2007. 06. 11. 16:52
A nagy halásznemzetekkel, így Franciaországgal és Spanyolországgal történt megegyezés után átfogó tonhal- és angolnamentési tervben állapodtak meg az uniós államok.
2007. 06. 11. 16:19
Több üzenete van a hétvégi szentpétervári gazdasági csúcsnak: Putyin orosz elnök új világgazdasági rendről vizionált, valószínű utóda nagyformátumú politikusként mutatkozott, míg az orosz elit a hidegháborús viszonyokat idéző világpolitikai hangulatban az ország tőkevonzó képességét bizonygatta – sikerrel.
2007. 06. 11. 15:49
Június 9-én világszerte több városban meztelen biciklisek kerekeztek, hogy hangot adjanak a környezetszennyezés és a fogyasztói társadalom pazarló életstílusa elleni tiltakozásuknak. Idén egy országon belül a legtöbb városban Spanyolországban tekertek, itt 12 településen tiltakoztak a meztelen bringások.
2007. 06. 11. 14:53
Hétfőn kezdődött a 30. Szőlő és Bor Világkongresszus Budapesten, az OIV (Organisation Internationale de la Vigne et du Vin - Nemzetközi Szőlészet és Borászati Szervezet) rendezésében. A szakmai konferencia és találkozó június 16-ig tart. A megvitatásra kerülő fő kérdések a piaci integráció, a globalizáció, a túltermelés és a globális felmelegedés okozta változások lesznek.
2007. 06. 11. 14:43
Évtizedes aratási rekord dőlt meg Somogyban: a tavalyinál több mint két héttel korábban, a hétvégén elkezdték betakarítani az őszi árpát.
2007. 06. 11. 13:12
Meglepően gyors munkába állás, a kapcsolati tőke használata és stabil munkaviszony – többek között ezek az ismérvek jellemzik a magyar frissdiplomások elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Az adatok még a kutatókat is meglepték.
2007. 06. 11. 12:39
Kissé csökkenő inflációra, így a jegybanki kamatvágás további késésére számítanak a Magyarországgal foglalkozó londoni elemzők a keddi inflációs adat előtt. A szakértők szerint júliusban vághat először kamatot a jegybank, miután a Monetáris Tanácsból távozik a keményvonalas pénzpolitikát pártoló Auth Henrik és Adamecz Péter.
2007. 06. 11. 12:07
A Magyar Reklámszövetség elkészítette éves nettó reklámköltésbecslését, és idén először a szövetség a direkt marketing reklámköltés bevonásával készített egy alternatív reklámtortát is.
2007. 06. 11. 10:56
Hatvan versenyhajó és 450 versenyző vágott neki a tízéves jubileumát ünneplő Axa-Brokernet Biztosítási és Bankár Kupának június 10-én, Balatonkenesén.
2007. 06. 11. 10:02
Megnégyszereződött a rendszerváltás óta az ország adóssága – állapította meg Járai Zsigmond, aki szerint ha minden hitelt összeadunk, a nyolcvanas évek végi húszmilliárd dollárral szemben most nyolcvanmilliárd dollárra rúg hazánk összes tartozása – adta hírül a Magyar Nemzet.
2007. 06. 11. 08:24
Az a feladat, hogy a céget első pillantásra azonosítani lehessen, és megkülönböztessük a többi hasonlótól. A látványnak meg is kell ragadnia a lehetséges partner figyelmét.
2007. 06. 09. 13:40
Az amerikai Boeing konszern elhúzott a megrendelések számát tekintve riválisától, az európai Airbus-t gyártó vállalattól. Május végéig a Boeing 417 repülőgépre kapott megrendelést. Egy évvel ezelőtt ezek száma 358 volt.
2007. 06. 08. 18:41
A határ osztrák oldalán élők is tiltakoznak a heiligenkreuzi ipari parkba tervezett szemétégető megépítése ellen, a BIGAS (Bürger Initiative Gegen Abfall Schweinerei) elnevezésű civil szervezet több száz aláírást gyűjtött össze a szemégetőt ellenzőktől.
2007. 06. 08. 17:39
Olvasói sztorik