FN

Nyár végén még úgy tűnt, hogy többévi előkészítő munka után az Eurovegas Hungary Zrt. heteken belül hozzákezdhet a bezenyei kaszinóváros felépítéséhez, nemrég kiderült, hogy a beruházás megvalósításához osztrák szakhatósági engedélyre is szükség van - írta a hétfői Napi Gazdaság.
2008. 10. 20. 06:46
Joseph Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint az amerikai gazdasági modell ideje lejárt. A Focus című osztrák magazinnak nyilatkozva a Világbank korábbi vezető közgazdásza úgy vélte, hogy a pénzügyi válság biztosan a végét jelenti az ellenőrzés és szabályozás nélküli kapitalizmusnak.
2008. 10. 19. 16:56
A holland ING pénzügyi óriáscsoport még akár 9 milliárd eurót is elérő állami pénzügyi támogatást vár - közölték amerikai és brit lapok. A banknak a jelentős tőkeinjekcióra vonatkozó igényét összekapcsolják azzal, hogy az ING valószínűleg első ízben fennállása óta negyedéves veszteségről számol majd be.
2008. 10. 19. 16:40
Az idei új áfatörvény bevezetése jó néhány vitát és tisztázatlan ügyletet okozott. Az Üzlet&Siker utána járt a számlázások, a személygépkocsik értékesítésének, illetve az ingatlanok áfaügyleteinek, hogy kevesebbet kelljen az adóhatósággal cibakodni.
2008. 10. 19. 14:40
Csak mintegy nyolcvan milliárddal kisebb a jövő évre tervezett hiány az újonnan beterjesztett költségvetésben, jóllehet elmarad a 145 milliárdos adótehercsökkenés, s a családi pótlék emelése, illetve a nyugdíjkorrekció is jövő év szeptemberre tolódik a kormány szándékai szerint.
2008. 10. 18. 21:44
Az amerikai elnök pénzügyi válságtalálkozóra hívja meg a fejlett és a fejlődő országok legfontosabb vezetőit - szivárogtatta ki egy amerikai kormányzati forrás szombaton.
2008. 10. 18. 20:44
A bankszektor 2008 első félévében 175,971 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 12 százalékkal kevesebbet, mint 2007 első félévében. Sajáttőke-arányos nyeresége (ROE) 5 százalékponttal, 16,78 százalékra mérséklődött; összevont mérlegfőösszege éves szinten 16,7 százalékkal, 25.655,4 milliárd forintra nőtt; kockázatai növekedtek - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jelentéséből.
2008. 10. 18. 19:35
A kormány által átdolgozott, és szombaton az Országgyűlésnek beterjesztett költségvetési törvényjavaslat 895,1 milliárd forint államháztartási hiánycélt tűz ki 2009-re, a hiány 80,8 milliárd forinttal kisebb az eredeti tervezetnél.
2008. 10. 18. 18:41
A magyar pénzügyi rendszer változatlanul rendeltetésszerűen működik, eredményes és stabil - állapította meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a felügyelt szektorok 2008. első félévi működéséről és kockázatairól szóló jelentésében.
2008. 10. 18. 16:52
Romlottak a biztosítók gazdálkodási feltételei az első félévben: a díjbevételek bővülését jelentősen meghaladta a kárkifizetések, az életbiztosításokkal összefüggő szolgáltatások összegének, valamint a szektor költségeinek növekedése.
2008. 10. 18. 15:44
A dél-koreai Samsung elektronikai csoport megnyitotta a szlovákiai Nagyszombat(Trnava) közelében lévő közeli Vedrődön (Voderady) folyadékkristályos monitorokat gyártó üzemét.
2008. 10. 18. 11:59
A tűzoltók sérelmezik, hogy a kormány folyamatosan ingyenmunkára kényszeríti őket, mert amíg más munkavállalóknak csak heti 40 órát kell dolgozniuk, nekik 48 órát írnak elő. A különbségre (8 órára hetente) pedig nem kapnak fizetést. A szakszervezetek a veszélyességi pótlékot is keveslik, ezért október elején sztrájkbizottságot alakítottak.
2008. 10. 18. 11:16
Nem kell szégyenkeznünk, amiért a válságban az EU-hoz és az IMF-hez fordultunk – mondta a nemzeti csúcson elhangzott beszédében Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint nadrágszíjmeghúzás jön, és a jóléti kiadások csökkentse elkerülhetetlen.
2008. 10. 18. 10:31
A megváltozott munkaképességű álláskeresők részére rendeztek állásbörzét és információs napot Győrben. Az elhelyezkedésük segítése mellett egy csaknem ezer fő számára elérhető képzési programot is megvalósít a helyi foglalkoztatási hivatal. Az adatok szerint 30 százalékkal több álláshely van a városban, mint tavaly ilyenkor.
2008. 10. 18. 10:30
Korlátozta a végkielégítések összegét Hollandia. Azok, akiknek az éves jövedelme meghaladja a 75 ezer eurót, végkielégítésként legfeljebb egyévnyi bérüket kaphatják kézhez. A maradék pénzt a munkáltatóknak a dolgozókra kell fordítani. Az ország a jelenlegi gazdasági helyzetre adott válaszában a fő cél a bérek megóvása és az infláció megállítása volt.
2008. 10. 18. 09:50
Pénteken az arany ára unciánkénti ára egyhavi mélypontra, 34,50 dollárral esett. Befektetési alapok aranyeladásból jutnak pénzhez.
2008. 10. 18. 06:54
Olvasói sztorik