Kirill Kaszatkin orosz-brit üzletember - a brit Sinocor cég képviselője - tett ajánlatot a Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő Mol-részvényekre - tudta meg a Népszabadság.
A tavalyi utolsó negyedév során megduplázta az aranyban - illetve az aranyra vonatkozó tőzsdei ETF-ben - tartott vagyonát Soros György alapja - írja a Napi Gazdaság.
A munkából való sorozatos elkésés miatt akár az állásunkat is elveszíthetjük. Ám ha igazolni tudjuk, hogy nem a mi hibánkból nem értünk be időben, akkor azt a munkaadónak kötelessége elfogadni. Trükközni azonban nem éri meg: könnyen kiderülhet a turpisság.
Újra spekulálnak a bankok, és kaszálnak a brókerek, ebben a tekintetben visszazökkent a pénzügyi világ a válság előtti állapotába - legalábbis erre utalnak a francia BNP Paribas által kifizetett bónuszok.
Az eurózóna exportja 18 százalékkal csökkent tavaly - az előző évhez képest - a globális kereskedelem visszaesése, valamint az euró erősödése miatt a dollárhoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.
Öt éven keresztül a Strabag Property and Facility Services Zrt. gondozza a Magyar Telekom ingatlanjait. A szerződés 1100 ember számára biztosít munkalehetőséget.
A volt horvát gazdasági miniszter állítólagos titkos megállapodása a Mollal is oka annak, hogy Mol- és OTP-vezetőket is be akar idézni tanúként a horvát korrupcióellenes ügyészség - legalábbis egy osztrák gazdasági lap értesülése szerint.
Szerdán reggel ismét sztrájk kezdődött a Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyárában, mert a dolgozók többszöri ígéret ellenére sem kaptak november óta fizetést.
Ha Magyarország érvényesíti az Ecofin által 64-ről 90 euróra emelt jövedéki adót, s a jelenlegi 57 százalékról 60 százalékra emelt közterhet a cigarettánál, akkor 2018-ra a mai 550 forintos dobozonkénti átlagár átlépheti az ezer forintot - írja a Napi Gazdaság szerdai száma.
Rengeteg jel mutat arra, hogy a tőzsdék hosszú menetelésének vége van. Rossz és még rosszabb forgatókönyvek vannak, ezek alapján bár egyelőre még csak megtorpantak a piacok, de az oldalazás hamar esésbe válthat.
Magyarországon ugyan több szempontból még lenne tere a további részvényár-emelkedésnek, ám erre – a nemzetközi veszélyek miatt – nem érdemes spekulálni. Lássunk négy szempontot, amely miatt a magyar tőzsde akár jobban is teljesíthetne a nemzetközi piacoknál.
A Gazdasági Versenyhivatal 100 millió forintra büntette a Free Choice Kft.-t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - közölte a hivatal hétfőn. A megbírságolt cég diszkriminatívnak tartja a döntést, ezért jogorvoslathoz folyamodik.
A szabadúszó és az internetes sajtóban dolgozó újságírók számának növekedése egyrészt sebezhetőbbé tette a sajtót a cenzúrával szemben, másrészt viszont az új média segít az elnyomó törekvések iránti figyelem felkeltésében.
Könyvelők, és az adóhivatal visszajelzései szerint sem volt fennakadás a januári szja és járulékbevallás teljesítésében, jóllehet egy szoftverfejlesztő cég közleménye ezt állította. A hír már több internetes portálon is megjelent.
A munkavállalók két nagy csoportra oszthatók: egyik részüket már fölkereste valamely magánnyugdíjpénztárt képviselő ügynök, a másik részüket pedig föl fogja keresni. Érdemes jó előre felkészülni, mivel az ügynökök alapvetően nem érdekeltek a meztelen valóság részletes feltárásában. Összehasonlító táblázattal segítünk, hogy fölkészülten fogadja az ügynökök hívását!