FN

A Malév kesze-kusza története leginkább egy rosszul rendezett magyar művészfilmre emlékeztet: nem tudni, mi történik, ki kivel van, s még az adófizetőknek is pénzébe kerül. FN-kisokos a Malév ügyei iránt érdeklődőknek.
2010. 03. 01. 14:27
A Nielsen piackutató cég adatai szerint 2009-ben a közismerten nehéz gazdasági környezetben is 140 százalékos mennyiségi piacrész növekedést eredményeztek a termék eladásai. A Nielsen adataiból kiderül, hogy a miskolci központú Hell 7,2 millió literes forgalmával egyedül többet ad el, mint a piacon versenyző két meghatározó multinacionális márka összesen. “A múlt év végén nyitottuk meg vezérképviseletünket [...]
2010. 03. 01. 14:09
Jogellenesnek tartja a Malév állami támogatását a Wizz Air és az Európai Bizottsághoz fordul az ügyben; a diszkont légitársaság egyben aggasztónak tartja, hogy a magyar kormány a cég fenntartásába öli az adófizetők pénzét, amivel szerintük csak halogatja a Malév problémáinak megoldását.
2010. 03. 01. 14:01
A magyar gazdaság ebben az évben 0,5 százalékkal, optimális esetben egy százalékkal növekedhet, 4,2 százalékos infláció mellett - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a Gazdasági és Szociális Tanács hétfői ülésén.
2010. 03. 01. 13:47
Új rektort keres a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. A pályázatot a fenntartó Honvédelmi Minisztérium írta ki. Az előző intézményvezetőt, Szabó Jánost felmentették tisztségéből, miután előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
2010. 03. 01. 13:34
A JAS Cargoways vezető nemzetközi szállítmányozó cég világszerte 150 irodával rendelkezik, magyarországi központi irodáját a Ferihegyi repülőtérről helyezte át a parkba, számol be a Portfolio.hu. A Ceva Logistics Hungary Kft. 2007-ben a TNT Logistics és EGL Eagle Global Logistics összeolvadásával jött létre. A CEVA nemzetközi logisztikai nagyvállalat magyarországi képviselete, mely egyike a világ 1200 kihelyezett [...]
2010. 03. 01. 11:30
A hosszabbítás a Budapest-bérletekre, a környéki helyi, valamint a környéki 5 és 10 km-es – teljes és kedvezményes árú – bérletekre egyaránt vonatkozik, a HÉV és a kétheti és negyedéves bérletekre azonban nem. Azért március 3-ig hosszabbítottak, mert akiknek január 26-a és január 30-a járt le a bérletük, a 28 napos február miatt máskor nem [...]
2010. 03. 01. 10:54
A kínai export ismét felpörgött, a gyártulajdonosoknak ezért egyre nagyobb gondot okoz az elhamarkodottan leépített munkaerő pótlása - írja a Világgazdaság.
2010. 03. 01. 10:38
Májustól az Európai Gazdasági Térség országaiban lakóknak is jár a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, sőt akik hetente egyszer repülővel utaznak haza, azok legfeljebb havi 30 ezer forintos költségtérítésre jogosultak.
2010. 03. 01. 09:59
A későbbiekben sem csökken a benzin és a gázolaj közötti literenként 20 forint körüli árkülönbség, így a gázolaj továbbra is olcsóbb lesz mint a benzin. Szakértők szerint a következő hetekben legfeljebb kisebb áringadozások várhatóak, a kőolaj nemzetközi piaci jegyzésárai ugyanis várhatóan alig mozdulnak majd el. A kutatók nem zárják ki azt sem, hogy az idei [...]
2010. 03. 01. 09:48
A tanácsadó cég hirlevele szerint ellenőrzésre számíthatnak a többszörös székhely-, illetve tulajdonos-váltással érintett adózók, valamint a tartósan veszteséges, ugyanakkor folyamatosan működő cégek. Fontos vizsgálati terület lesz az adóminimalizálásra irányuló költségelszámolás, az árbevételhez képest jelentős arányú szolgáltatás (például bérleti díj, reklám- és marketing költség) igénybe vétele. Az adóhatóság fokozott figyelmet fog fordítani a kapcsolt vállalkozások közötti [...]
2010. 03. 01. 08:56
A hétvégén is tartotta a 270 forint/euró körüli árfolyamot a forint: a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn reggel 7 órakor 269,48 forinton jegyezték az eurót, az előző esti 269,45 forint és a péntek esti 269,41 forint után.
2010. 03. 01. 07:47
Az új csőd úgy tűnik egyelőre nem az az aduász, ami biztosítaná, hogy a nehéz helyzetbe került cégek kifizessék adósságaikat, és ezzel párhuzamosan talpra is álljanak. Helyzetbe hozhatja viszont azokat a vállalkozásokat, akik el akarják mismásolni a tartozásukat.
2010. 03. 01. 06:30
A Tescóban sokfélét, az Auchanban csak grillcsirkét, az általunk tesztelt Spar-egységben meg maguk sem tudják, mit adhatnak melegétkezési utalványért cserébe. FN-körkép a melegétkezési jegyek és a nagy láncok sajátos kapcsolatáról.
2010. 02. 26. 18:50
A Reuters/University Of Michigan fogyasztói hangulat index februárban 73,6 pont – közölte a Michigan egyetem. Az elemzők 73,7 pontot, a hó közben kibocsátott előzetes adattal megegyező értéket vártak. Januárban 74,4 pont, decemberben 72,5 pont, novemberben 67,4 pont, októberben 70,6 pont volt az index.
2010. 02. 26. 16:10
A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 74 forint - a tavalyival megegyező - osztalékot javasol elfogadásra a társaság idei közgyűlésének - közölte a Magyar Telekom a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
2010. 02. 26. 13:21
Az euróövezetben tizenegy havi csúcsra, 1 százalékra emelkedett az éves infláció januárban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2010. 02. 26. 12:25
Radikálisan zsugorodna a BBC, a brit közszolgálati televízió- és rádiótársaság hagyományos műsorsugárzási és internetes tevékenysége a brit sajtó által pénteken idézett stratégiai átalakítási tervek szerint. A BBC egyelőre nem kommentálta az értesülést.
2010. 02. 26. 12:22
Pintér Sándor és befolyásos MSZP-sek is kapcsolatba hozhatók a Figyelő cikksorozatában bemutatott Eclipse-ügy szereplőivel. Az ügyészség több szálon nyomoz a cég körül – írja legfrissebb számában a Figyelő.
2010. 02. 26. 11:58
Olvasói sztorik