Ismét erősödött a svájci frank az euróhoz képest csütörtökön délelőtt, miután nyilvánosságra került, hogy a svájci gazdaság a várakozásoknál erőteljesebben bővült a második negyedévben.
A jegybank szóvivője szerint a svájci frank erősödése főként növekedési kockázatot jelent Magyarország számára. A forint gyengülése továbbá emeli az inflációs kockázatokat, és hozzájárul a bankok nem teljesítő portfóliójának további emelkedéséhez.
A tanévkezdéssel egy időben lép hatályba a gazdasági és pénzügyi törvénycsomag azon rendelkezése, amely havi kétmillió forintos bérplafont határoz meg a közszférában dolgozók esetében. Szeptember 1-jétől így a rektorok fizetésére is érvényes a kétmilliós határ, mely megvonás 29 vezető havi fizetésének több mint tíz százalékát jelenti.
Raktárbázist és logisztikai központot épít a debreceni repülőtér területén a Saigo Port Kft. - írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában az egyik befektetőre, Heim Péterre hivatkozva.
Kétszázhúsz felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot. Jelen sorok írójával egyetemben még sok ezer devizahiteles dúdolgathatja kínjában a jó öreg Neoton slágert, miközben az e havi törlesztő részletről szóló borítékot bontogatja.
Sok magyar szakembert keresnek német nyelvterületre, indul ugyanis a síszezon: Ausztria ezért vendéglátó-ipari állásokat hirdetett meg. Emellett az osztrák foglalkoztatási hivatal ismét egy olyan toborzást szervez Magyarországon, ahol szakácsokra, pincérekre és szobaasszonyokra vadásznak.
Sokkal inkább számít, mint korábban, mekkora az alapkamat, hiszen a devizaalapú jelzálog-hitelezés megszűnt. A kamatemelés kockázata pedig nő, ami a forinthiteleseket és a jelenlegi kötvénytulajdonosokat kedvezőtlenül, a majdaniakat viszont kedvezően érinti.
Patrióta gazdaságpolitikát ígért a Fidesz a hazai kisvállalkozások helyzetbe hozása érdekében, s az Orbán-kormány máris nekilátott a megvalósításnak. Az uniós előírások szigorúan tiltják a protekcionizmust, de vannak Európában jól bevált technikák, és a válságban Brüsszel is elnézőbb. A Figyelő írása.