Gazdaság

Balogh Györgyöt, a VPOP korábbi vezetőjét többek között azért menesztette az akkori pénzügyminiszter, mert a vámhatóság kintlevősége jelentősen, több mint 100 milliárd forintra nőtt. Ezek után talán nem véletlen, hogy a VPOP többszöri megkeresésünkre sem volt hajlandó részleteket elárulni kintlevőségeinek nagyságáról. Más forrásból azonban sikerült megtudnunk, hogy takargatnivaló akad bőven, hiszen 1996 első félévében csaknem [...]
1996. 09. 25. 00:00
A következő évek, évtizedek legfontosabb gazdaságstratégiai problémáit és esélyeit vitatták meg tanácsadók és cégvezetők Londonban. A Management Centre Europe (MCE) által szervezett felsővezetői konferencia egyik kiemelt témájaként a meghívott előadók az új világgazdasági és politikai rendből adódó lehetőségeket és kihívásokat elemezték. Az Európai Unió előtt álló döntések kapták a legnagyobb hangsúlyt az MCE vitájában. Ez [...]
1996. 09. 25. 00:00
Szakértők korántsem tartják véletlennek, hogy az állam tulajdonában maradt bankok privatizációja küszöbén látott napvilágot a Budapest Bank (BB) privatizációs szerződésének állítólagos záradéka. Mindenesetre azoknak lett igazuk, akik már az adásvételi szerződés elmúlt év végi aláírásakor rendkívül aggályosnak tartották a vevőjelöltek által az államtól kért (és a hírek szerint meg is kapott) garanciákat. Bár a Budapest [...]
1996. 09. 25. 00:00
A BUDAPEST BANK PRIVATIZÁCIÓS ZÁRADÉKA körüli találgatás jegyében telt a magunk mögött hagyott hét. A szóba jöhető illetékesek közül a Pénzügyminisztérium államtitkára csak azt cáfolta, hogy “a költségvetésnek a bank részleges eladása részeként garanciavállalásból bármilyen fizetési kötelezettsége keletkezett volna”. A többiek – köztük a magánosításért általában felelős ÁPV Rt. – viszont nem vállalkoztak kommentárra. AZ [...]
1996. 09. 25. 00:00
Rövidesen újabb kisbankok eladását hirdeti meg az ÁPV Rt.: várhatóan egy hónapon belül megjelenik a Corvinbank értékesítésére kiírandó nyílt tender, a Takarékbanknál pedig a szeptember 30-án esedékes rendkívüli közgyűlésen döntenek a privatizációs stratégiáról. Egyelőre csupán a Mezőbank értékesítése húzódik, ám a vagyonkezelő azzal számol, hogy a jövő év elejéig ez a pénzintézet is elkelhet. Noha [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az Állami Számvevőszék friss jelentése szerint 1995-ben az Egészségbiztosítási Alapból lakossági gyógyszertámogatásra kifizetett összeg 69,977 milliárd forint volt – mintegy 2,275 milliárd forinttal több az eredeti előirányzatnál. A támogatási összegből a közforgalmú gyógyszertárak részére 66,105 milliárd forintot fizettek ki. Az ÁSZ-jelentés megállapítása szerint a gyógyszertámogatások alakulása mindig is az E. Alap költségvetésének “kényes” területe volt: [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az MNB előzetes adatai szerint augusztusban a háztartások nettó megtakarítása 49,3 milliárd forinttal bővült, és 75,7 milliárd forinttal meghaladta az előző év azonos időszakáét. Valamennyi megtakarítási formánál jelentős volt a növekedés, de a háztartások megtakarítása alapvetően továbbra is forintban jelent meg. A forintmegtakarítások állománya 53,5 milliárd forinttal, a devizabetétek állománya 14,4 milliárd forinttal emelkedett.
1996. 09. 25. 00:00
Az ÁPV Rt. felügyelőbizottsága – a Népszabadság közlése szerint – már kísérletet tett az ominózus külsőszakértő-ügy kivizsgálására. A vagyonkezelő holding jogi igazgatója azonban először megakadályozta azt, ezért a felügyelőbizottság elnöke másodjára külön levélben szólította fel az ÁPV Rt. vezérigazgatóját, hogy bocsássa rendelkezésre a vitatott szerződést. Lapzártakor parlamenti vita robbant ki az ügyről. Az ellenzék parlamenti [...]
1996. 09. 25. 00:00
A kedvezőtlen valutamozgások és az elektronikai cikkek iránti kereslet lanyhulása megzavarták Délkelet-Ázsia kisebb-nagyobb tigriseinek fejlődési perspektíváit. Miután a térség legtöbb valutája gyakorlatilag a dollárhoz kötött, az erős amerikai dollár miatt gyenge exportteljesítmény okán nyomottak az ázsiai gazdaságok. Újra feléledt a vita: hosszú távon fennmarad-e a térség gazdasági csodája? Most legalább egy százalékpontos, de esetenként még [...]
1996. 09. 25. 00:00
Hibás számok szerepelnek a Pénzügyminisztérium (PM) önkormányzatokat érintő jövő évi költségvetési irányelveiben – állítja az Önkormányzati Szövetségek Tanácsa (ÖSZT). Magyar Levente, a tanács elnöke szerint a PM számai több, mint 50 milliárd forinttal “becsülték alá” a települések állami forrásigényét. A helyi önkormányzatok nem többletforrásokhoz kívánnak jutni, “csupán” végre akarják hajtani a hatályban lévő törvényeket – [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az immár fél évtizede működő, a holland ING-csoport kizárólagos tulajdonában álló Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. (N-N) jóval egymilliárd forint feletti nyereségre számít az idén, miközben az általuk kezelt biztosítási szerződések száma immár meghaladta a 280 ezret. Az élet- és nyugdíjbiztosítások területén ma már a a vezető társaságok közé tartozó N-N a jövőben a csoport magyarországi [...]
1996. 09. 25. 00:00
Ausztriában az ország egyéves EU-tagsága után is magasabbak a gyógyszerárak mint az EU-átlag – derül ki az osztrák Ipartudományi Intézet Bécsben most nyilvánosságra hozott jelentéséből. E szerint az EU-államokban 1995 végén egy doboz gyógyszer ára átlagban 114 schilling, míg Ausztriában 145 schilling volt (természetesen tb-támogatás nélkül). A kimutatás szerint a dánok fizetnek a legtöbbet a [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az ÁPV Rt. nyílt pályázatot ír ki a Főtaxi Rt. 100 százaléknyi állami tulajdonú részvénycsomagjának értékesítésére. A pályázónak garantálnia kell, hogy a cég fő tevékenysége, a taxizás, autókölcsönzés, szerviztevékenység megmaradjon. Az igazgatóság hozzájárult ahhoz is, hogy a Főtaxi 100 új gépjárművet vásároljon. A menedzsment döntése értelmében a cég Fiat, illetve hazai gyártású Opel gépkocsikat kíván [...]
1996. 09. 25. 00:00
A műanyagalapanyag-gyártás a hazai vegyipar sikerágazatává vált. A három éve még válsággal küszködő szakágazat üzemei ma Magyarország kirakatvállalatai. A sikertörténetben a világpiaci konjunktúra és az állami segítség egyaránt szerepet játszott. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a magyar műanyagalapanyag-gyártás mennyisége és értéke. Hosszú távon a hozzá kapcsolódó, de a piaci lehetőségekre érzékenyebb műanyagfeldolgozó-ipar növekedési üteme is [...]
1996. 09. 25. 00:00
A nyomott gépkocsipiacon felértékelődik az autóeladásnál nagyobb haszonkulcsot használó alkatrész-kereskedelem. A Peugeot Hungária Kft. például idén már várhatóan 600 millió forint értékű alkatrészt és részegységet ad el Magyarországon. Az akadozó, havonta-kéthavonta érkező alkatrészszállítmányok, megbízhatatlan árak, bizonytalan eredetű áruk miatt a kizárólagos importőr 1994-től újjászervezte az alkatrész-forgalmazást. A gyakran keresett alkatrészekre a márkakereskedésekben egységes maximált árakat, [...]
1996. 09. 25. 00:00
(Figyelő, 1996./38. szám) Banktakarítás küszöbén? címmel foglalkoztunk a cseh pénzintézeti csődhullámmal a pilseni Kreditní Banka csődjének kapcsán. Elemeztük a csőd okát és táblázatban közöltük (egyébként helyesen) az 1995 és 1996 folyamán csődbe ment bankok listáját, élükön a Kreditní Bankkal. A szövegben azonban két esetben sajnálatos módon a Kreditní Bank helyett a legnagyobb cseh kereskedelmi bank, [...]
1996. 09. 25. 00:00
A köztartozások lassan az állam számára elviselhetetlen méreteket öltenek. Szakértők szerint ezen nem kell csodálkozni, hiszen Magyarországon az alacsony GDP magas adó-, illetve elvonási szinttel párosul. A jelenleg 800 milliárd forintot megközelítő adó-, tb- és vámkövetelés jelentős részének behajtására alig van remény. Magyarországon az elmúlt években hatalmasra duzzadtak a köztartozások: az adó-, a tb- és [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az Agrana International AG. tőkeemeléssel belép az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó (EHCF) Kft.-be, a Magyar Cukor Rt. többségi tulajdonosába. A megállapodást még a Gazdasági Versenyhivatalnak is jóvá kell hagyni. A többségi osztrák tulajdonban lévő Agrana – Ausztriában, Csehországban és Magyarországon folytatott cukor- és keményítőgyártásával – 7 milliárd schillinges forgalmat bonyolít évente. A vállalatban 42 [...]
1996. 09. 25. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) júniustól új metodika szerint összegzi a magán jellegű pénzügyi megtakarításokat. A változtatás fő célja a nemzetközi statisztikákhoz való alkalmazkodás mellett a KSH-éval megegyező egységes hazai számbavételre való áttérés. Ám az sem mellékes, hogy az új számítással a megtakarítások állománya körülbelül egy százalékkal nagyobb összeget mutat. Egészen a legutóbbi időkig az [...]
1996. 09. 25. 00:00
A Betonútépítő Nemzetközi Rt. által vezetett M Három Konzorcium nyerte meg a Gyöngyös és Füzesabony közötti 43 kilométer hosszúságú új autópálya-szakasz építésére kiírt nemzetközi versenytárgyalást. A konzorcium tagjai a Magyar Aszfalt Kft., a Hídépítő Rt. és az ILBAU GmbH, a fővállalkozó pedig a Strabag Hungária Kft. és a francia Transroute cég. Az idén októbertől 1998. [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az APEH a német-magyar vegyes vállalat, az MPC Card Systems Kft. által készített kártya próbagyártását az elmúlt héten leállította, mert kiderült: a kártyát borító fólia olyannyira vastagra sikeredett, hogy nem mindig látszanak az alatta lévő információk. A hiba kijavítását követően ezen a héten már több százezren kapják meg adókártyájukat, bár a törvényben előírt szeptember 30-i [...]
1996. 09. 25. 00:00
Az elmúlt hat évben nem volt olyan magyar kormány, amely tartósan el tudta volna nyerni az ellenzék, a parlamenten kívüli politikai erők és a szociális partnerek (szakszervezetek és munkaadók) egyetértését gazdaságpolitikájának megvalósításához. A szakadatlanul folyó, alkalmanként meglehetősen színvonaltalan és a demagógiát sem nélkülöző viták rendszerint tankönyvízű ellentétpárok körül folytak, egyfajta folyamatosságot teremtve az utóbbi tíz-tizenöt [...]
1996. 09. 25. 00:00
Olvasói sztorik