Gazdaság

A rendszerváltás óta nem készült költségvetés olyan olajozottan, mint az 1997-es, amelynek végszavazására lapzártánk után kerített sort a parlament. Ez persze nem annyira magának a költségvetésnek köszönhető, mint inkább annak, hogy a bevételi oldalt megalapozó lépéseket – az adó- és járuléktörvényeket – idejében sikerült elfogadtatni a honatyákkal, elkerülve ezáltal az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodások rendszerint [...]
1996. 12. 18. 00:00
Alig több mint egy év múlva, 1998. január 1-jén az Európai Unió megnyitja távközlési piacát. Az addig hátralévő idő az érintettek és a törvényhozók számára egyaránt sok problémát tartogat. A legnagyobb az lehet, ha az államoknak – együtt vagy külön-külön – nem sikerül megfelelően ellenőrzésük alatt tartani a távközlési ágazatot, mert akkor a verseny helyett [...]
1996. 12. 18. 00:00
A véget érő esztendőben amúgy is hektikus ármozgásairól elhíresült hazai gabonapiacon újabb trend van kibontakozóban. A Budapesti Árutőzsde gabonaszekciójában két hónapja megállás nélkül csökkennek a jegyzések, s a várakozások szerint a zuhanás az új esztendőben is folytatódik majd. Az okot a szakértők a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásában látják. A gabonapiacot a nyáron feje tetejére állító, az [...]
1996. 12. 18. 00:00
Clinton újraválasztása óta – de attól függetlenül – kiújult az amerikai-kínai kereskedelmi háború veszélye. Néhány amerikai óriásvállalat a legújabb kereskedelmi vitában kínai megtorlásra számít. Elsősorban a nagy repülőgép- és gépkocsigyárak tartanak attól, hogy az újabb kardcsörtetés legfőbb áldozatai lesznek, míg a szoftver- és a szórakoztatóipar vezetői – Clinton elnök hagyományos támogatói – kiálltak a kormányzat [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az államháztartási reform folyamatába illeszkedő lépés Adóreform A területi önkormányzatok létrehozása A társadalombiztosítás önkormányzati alapokra helyezése A jegybanktörvény Az Állampapír Kibocsátó Iroda (az Államadósság Kezelő Központ elődjének) létrehozása A társadalombiztosítás megtisztítása a nem biztosítási alapú juttatásoktól Teljesítményfinanszírozás az egészségügyben Közbeszerzési törvény A kincstár felállítása Az elkülönített állami pénzalapok számának radikális csökkentése A felsőoktatási tandíj bevezetése [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az egykor európai mintaországnak nevezett Svájc gazdasága az utóbbi években sokat veszített régi fényéből. A munkanélküliség magas, a gazdasági növekedés üteme minimális, a lakosság visszafogott fogyasztási készségét tanúsít. A jelenlegi 4 százalék körüli svájci munkanélküliségi ráta kétségkívül jóval kedvezőbb az európai átlagnál, ám a néhány évvel ezelőtti állapottal összehasonlítva (korábban a munkanélküliség szinte ismeretlen jelenség [...]
1996. 12. 18. 00:00
December elseje óta Gecser Ottó a Matáv új marketingért felelős vezérigazgató-helyettese. A feladat nem idegen számára, hiszen számos helyen volt már hasonló posztokon. Sokat dolgozott külföldön, olyan időszakban, amikor ez a lehetőség még keveseknek adatott meg. Gazdag tapasztalatait már több nagyvállalatnál sikerrel hasznosította. Gecser 1974-ben végezte el a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának híradástechnikai szakát. [...]
1996. 12. 18. 00:00
A HÉT VÉGI DUBLINI EUROCSÚCS (az Európai Unió állam- és kormányfőinak találkozója) után kiadott záróközlemény az integráció belső reformjának továbbvitelére, a munkahelyteremtő programok fontosságára és a közös valuta bevezetésével kapcsolatban elért haladásra helyezi a fő hangsúlyt. Erős pénz, biztos munkahelyek, biztonságos otthonok és egészséges unió – e szavakkal igyekezett összefoglalni a találkozón történteket Jaques Santer, [...]
1996. 12. 18. 00:00
Amióta a társasági törvény lehetővé teszi, saját tulajdonú, alapítású cégemben, cégeimben dolgozom. Általában elmondhatom, hogy közepesen sikeresen működünk, a cégek vagyona alapján valahol a középvállalkozások kategóriájába sorolom magunkat. A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mit jelentenek a különböző vállalkozástámogatási koncepciók a valóságban. Tulajdonképpen azt mondom, jobb lenne, ha nem dolgoznának ki semmiféle külön stratégiát a [...]
1996. 12. 18. 00:00
Lapunk megjelenésével egy időben kerül a kormány elé az előterjesztés arról, hogy mikor csatlakozzon Magyarország az 1997 elején életbe lépő páneurópai szabadkereskedelmi övezethez. A nemrégiben befejeződött brüsszeli szakértői tárgyalások nyomán a tárcák értesüléseink szerint a július elsejei időpontot javasolják. A főként tengerentúli beszállítókra építő, de az európai piacra termelő hazai vállalatok tehát átmenetileg fellélegezhetnek: csak [...]
1996. 12. 18. 00:00
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Vissi Ferenc nemrégiben munkatársai előtt kijelentette: nem biztos, hogy a jelenlegi kormánynak rá van szüksége a hivatal élén. A Miniszterelnöki Hivatal lapzártánkig nem tette közzé, kinek a kinevezését javasolja a kormányfő az elnöki posztra. Így marad a találgatás, amely szerint az adhatna okot a bizalmatlanságára, hogy néhány esetben Vissi a miniszterelnök [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az EU- és az EFTA-országokon kívül Csehországnak és Szlovákiának van minden más állammal szabadkereskedelmi megállapodása. A szabadkereskedelmi övezet működését nem veszélyezteti, legfeljebb korlátok közé szorítja az a tény, hogy például Magyarországnak a balti államokkal, Romániával és Bulgáriával nincs ilyen megállapodása. Így mondjuk egy bolgár termék természetesen továbbra is vámmal terhelten érkezhet Magyarországra. Az IKIM tájékoztatása [...]
1996. 12. 18. 00:00
A júliusban Kínához visszatérő Hongkong aggodalommal szemléli a két legnagyobb kereskedelmi partnere közötti vita erősödését. Tony Miller, a hongkongi kereskedelmi hivatal főigazgatója így nyilatkozott: “Mindig sajnáljuk, ha fontos kereskedelmi partnereink között rossz a kapcsolat, mivel mi vagyunk a szenvedő fél”. A 2-3 milliárd dollár értékű várható amerikai szankciók kezdeti hatását korlátozottnak tartják. Az üzletemberek és [...]
1996. 12. 18. 00:00
A Hydrotel Kft.-vel közösen országos mikrohullámú hálózat építésébe kezd Magyarországon a Global TeleSystems Group (GTS). Ez lehetővé teszi, hogy 1997 utolsó negyedétől az amerikai cég üzleti szolgáltatásokat nyújtson a megyeszékhelyeken, valamint Siófokon, Sopronban és Nagykanizsán. A tervek szerint a hálózat folyamatosan bővül, további városokat kapcsolnak a hálózatba. A beruházás várható összértéke meghaladja a 60 millió [...]
1996. 12. 18. 00:00
EZER FORINTBAN * Az Eredménykimutatás 27. sora Forrás: Ábif Biztosítók Kárkifizetés és szolgáltatás összesen 1995. évi kárkifizetés és szolgál- tatás* Kárkifizetés és szolgáltatás összesen Életbiztosítási ág 1996. I-III. Nem-élet- biztosítási ág 1996. I-III. Ebből kötelező gép- jármű-felelősség- biztosítás 1996. I-III. 1995. I-II. negyedév 1995 I-III. negyedév 1996. I-II. negyedév 1996. I-III. negyedév Argosz 73 748 [...]
1996. 12. 18. 00:00
A szeptemberben még 11 ezer forintos árfolyam fölött is forgó Egis-részvények novemberre 8100 forintig estek. A 27 százalékos árfolyamzuhanást aligha nevezhetjük kisebb korrekciónak, különösen arra való tekintettel, hogy a piac többi vezető papírjának árfolyama eközben tovább emelkedett. Az Egis árbevételének 55 százaléka származik belföldről, s 13 százalékos piaci részesedésével (1995.) egyúttal ez a cég a [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az egyéni vállalkozók, a kis tőkéjű betéti társaságok és kft.-k számára a közterhek növekedése miatt nem sok jót ígér a jövő esztendő. A nagy alaptőkéjű, magas jövedelmezőségű cégek helyzetén viszont az elfogadott adó- és tb-törvények kismértékben javíthatnak. A kormányzat szerint januártól csak azoknak lesz nehezebb, akik eddig elkerülték a közterhek fizetését. Egy biztos: az 1997. [...]
1996. 12. 18. 00:00
Eltekintve attól, hogy az elemzés számos ponton módszertanilag is kifogásolható – így kétséges, hogy a tanácsot elég megalapozottnak tekinthetjük-e -, a történet kísértetiesen emlékeztet annak a bizonyos rabbinak az esetére, akinek még mindig maradt egy-két jó tanácsa, noha a libák már egytől egyig kipusztultak. Lengyelországban ugyanis a sokkterápiát éppen a hivatkozott Sachs professzor asszisztenciája mellett [...]
1996. 12. 18. 00:00
Az áruk és szolgáltatások kereskedelme az elmúlt 15 évben csaknem megháromszorozódott – tűnik ki a Kereskedelmi Világszervezet jelentéséből. A WTO első miniszteri értekezlete a hét végén áttörést hozott az információtechnológia kereskedelmével kapcsolatos vitában. Szingapúrban az EU és az Egyesült Államok képviselői megegyeztek a piacliberalizálásban. A szingapúri találkozó kapcsán a WTO elemzést tett közzé a világ [...]
1996. 12. 18. 00:00
A repülőgépeken nem használhatók a modemmel ellátott laptopok, a CD-lejátszók, egyes videojátékok, és a mobiltelefonok, személyhívók sem. Ezek ugyanis kimutathatóan befolyásolják a repülőgépek fedélzeti műszereinek működését. A szakemberek szerint komolyan kell venni azt a veszélyt, amelyet az utastérben működő elektronikus készülékek által keltett mágneses interferencia okozhat. A repülőgépeken tilos rádiótelefont használni. Ezt alighanem mindenki tudja, [...]
1996. 12. 18. 00:00
Januártól körülbelül 82 900 kórházi ágyat finanszíroz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – az idei mintegy 93 200 ággyal szemben. A struktúraváltással hét kórház szűnik meg a közeljövőben. Így néhány héten belül beszünteti működését a gyomaendrődi egészségügyi és szociális intézet és a szintén Békés megyei Mezőhegyesi Utókezelő. Az Izsófalvi Pszichiátriai és Alkohológiai Intézetet 1997. június 30-áig [...]
1996. 12. 18. 00:00
Lapunk érdeklődésére Hegedűs Éva megerősítette: az MBFB múlt pénteki igazgatósági ülésén december 31-i hatállyal lemondott igazgatósági elnöki posztjáról. Lépésének hátterét nem kívánta feltárni, csupán annyit mondott: szakmai és személyes okok egyaránt szerepet játszottak döntésében. Egyelőre még nem döntött arról, hogy hol folytatja pályafutását, annyit azonban elmondott, hogy többen keresték meg állásajánlattal. Hírek szerint felmerült Hegedűs [...]
1996. 12. 18. 00:00
Egy új korszak kezdete – röviden így összegezhető a biztosítási ágazat 1996-os esztendeje, amely során nemcsak a jogi szabályozottság, hanem a piaci helyzet is számottevően megváltozott. S bár az idei évre becsült 150 milliárd forint összesített díjbevétel a harmadik negyedéves adatok tükrében megvalósulni látszik, a szakemberek többsége ma már ódzkodik a korábbi években megszokott derűlátó [...]
1996. 12. 18. 00:00
Minden feltétel adott ahhoz, hogy a magyar gazdaság végre növekedésnek induljon. A gazdasági szereplők azonban bizonytalanok: a vállalkozások addig nem kezdik meg a beruházások növelését, amíg nem biztosak abban, hogy a belső piac is bővülni kezd; az állam számára pedig túlságosan nagy falatnak bizonyul önmaga gazdálkodásának reformja. Az államháztartási reform elhúzódása a tényleges gazdasági növekedés [...]
1996. 12. 18. 00:00
Olvasói sztorik