A nemzetek közötti kereskedelem diszkriminációmentes liberalizálása érdekében 1947 októberében hozták létre az Általános Kereskedelmi és Vámtarifa Egyezményt (General Agreement on Tariffs and Trade, GATT). Az ENSZ többi szakosított szervezetével szemben azonban ez a genfi székhelyű szervezet csak de facto létezett, a jogi kérdésekben az akkor csatlakozó 88 (ma 90) államnak nem sikerült megegyeznie. Emiatt kezdődött el az egyes témákat tisztázó – 6-8 éven át húzódó – tárgyalások sorozata. A szervezet de jure így csak az úgynevezett Uruguayi Forduló lezárása után, 1994-ben Marrakeshben alakulhatott meg a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization, WTO) néven. Problémát okozott, hogy a záróokmányban az általános kereskedelmi és vámegyezmények mellett új területek is szerepeltek. Az egyik legkényesebb a szolgáltatások kereskedelmének jövőjét szabályozó passzus volt. Hároméves egyezkedés után a tárgyalásokon részt vevő 68 állam benyújtotta ajánlatait, és – bár a végső kompromisszumok nem születtek meg – ez év februárjának közepére sikerült tető alá hozni a további együttműködés keretét adó Általános Kereskedelmi és Szolgáltatási Megállapodást (General Agreement on Trade and Services, GATS).
- 21:35 Meghalt Marina Vlady
- 21:05 A kormány mérlegeli az uniós védelmi hitel felvételét
- 21:04 Hol vagy, szerelem? Újra aktívak a matchmakerek
- 20:59 Meghibásodott az MR-készülék a János Kórházban, Hegedűs Zsolt szerint „hazug politikai hangulatkeltés” zajlik az ügyben
- 20:49 NKA-botrány: „585,6 millió forint ment a levesbe” a Dankó Pista egyetlen előadására
- 20:43 Phelps óta nem látott világrekord, 17 éves japán úszó robbant be a köztudatba
- 20:23 Magyar Péter a fiával robogózott Rómában - videó
- 20:21 Vaszily Miklós távozik az MBH Bank felügyelőbizottságából
- 20:04 Döntött a bíróság: visszaengedik a Fehér Házba a három kitiltott sajtóorgánumot
- 19:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 24.
- 19:50 „A családom otthon marad, és lövik őket” – mindig nehéz idegenben játszania az ukrán válogatottnak
- 19:46 Főtitkár: A NATO felkészült az orosz hibrid támadásokra
- 19:22 Baka András: Az ENSZ bizalmi válságban van
- 18:39 Tovább tart a csomagkáosz: a posta nem árulja el, mikorra normalizálódhat a helyzet
- 18:23 26 gólos győzelemmel kezdte a klubvébét a Veszprém
- 16:46 Átvilágítás: 14 milliárd forintnyi gyanús költekezést találtak az agrárkamaránál
- 16:47 Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz
- 13:34 Véget ért a még a választás estéjén is Fidesz-győzelmet jósoló Nézőpont Intézet önvizsgálata
- 12:29 Letöltendő börtönt kért az ügyészség Herczeg Zoltánra
- 10:40 Kelta harci eszközöket fedeztek fel Erdőbénye mellett
- 17:57 Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött
- 18:02 Felesége szerint lágyabb, kedvesebb és bújósabb lett a darabolós gyilkos az apja eltűnése után
- 12:41 Tíz évvel a megszüntetése után újraindul a Népszabadság
- 10:45 Magyar Péter magyar nyelvű misén vett részt a Vatikánban, a KDNP szerint csak a látszat számít a miniszterelnöknek
- 07:00 Whitney Houston, Cindy Lauper, Michael Jackson – mennyire ismered a '80-as évek legendás popsztárjait?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
