A főváros közlekedési gondjait enyhítendő, már korábban is felmerült egy új metróvonal megépítésének lehetősége, ám csak a múlt héten született megegyezés a kormány és a fővárosi önkormányzat között a terv megvalósításáról. Az új, „lila” metróvonal két fontos közlekedési csomópontot: a Kelenföldi és a Keleti pályaudvart köti majd össze, teljes hossza 7,3 kilométer lesz. A fontosabb közlekedési gócok közül érintené a Kosztolányi Dezső teret, a Móricz Zsigmond körteret és a Kálvin teret, a Duna vonalát pedig a Szt. Gellért tér és a Fővám tér között szelné át. Az építkezés jövő év végén indulna, s 2003-ban fejeződne be. A költségek 60 százalékát hitelből fedezik, a maradékon pedig a kormányzat és a főváros osztozik 60/40 arányban. Az építkezés teljes költsége a jelenlegi kalkulációk szerint 402 millió ecu (mintegy 480 millió dollár) lesz, a járműbeszerzés költsége 2003-ban 92 millió ecu, ami a járműpark további bővítésével 2020-ra 112 millió ecu-re emelkedik – mindez együtt 514 millió ecu-s (mintegy 600 millió dolláros) költséget jelent. A kalkulációk már a megnyitás évében 6 millió ecu bevételi többlettel számolnak (a 9 milliósra tervezett bevétellel 3 milliós üzemeltetési költség állna szemben). A program cash-flow-ja a huszadik évben válik pozitívvá. Az építkezés közvetlenül több mint 6 ezer ember számára teremt munkaalkalmakat A szerelvények a tervek szerint naponta 300 ezer embert szállítanak majd, s így a metrón utazók aránya a BKV járműveit igénybe vevők között a mai 16-ról 25 százalékra emelkedik.
- 11:55 Bombariadót fújtak két Varsóba tartó utasszállítón
- 11:28 „Mindannyian osztozunk a szörnyű fájdalomban” – a futballvilág gyászolja Jesús de Miguelt
- 11:18 Kiutalták Gulyás Gergely 16 millió forintos végkielégítését, ő tovább is utalta
- 11:08 Megvan a szezon első edzőváltása a labdarúgó NB I-ben
- 10:57 Tarr Zoltán üzent a kulturális költségvetést bíráló szépíróknak is: Legyenek bizalommal!
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 10:37 Pedagógusok Szakszervezete: A válságból való kilábaláshoz ez kevés
- 10:14 A zöldség-gyümölcs áfájának csökkentését kérik a termelők
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 09:58 Létrehozza a Működő és Emberséges Magyarország Intézetet a kormány
- 09:50 Mckenna Grace még nem akar meztelenkedni a hollywoodi filmekben, mert van egy nagy álma
- 09:49 Ideiglenes holdat fedezett fel a Föld körül egy magyar csillagász
- 09:25 Nyomoznak a Nagy Márton testvére körétől vásárolt új iparkamarai székház ügyében
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 07:48 Ezért drogozták be és itatták le a gyerekeket az inkák, mielőtt feláldozták őket az isteneknek
- 05:30 Kvíz: mennyit tudsz a táncdalfesztivál ikonjáról, Koós Jánosról?
- 08:55 Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 07:01 Tárgyalóasztalhoz ül Oroszország és Ukrajna
- 08:53 Romlott a spanyol labdarúgó állapota, aki egy horrorütközés miatt került kórházba
- 08:54 Holnap zuhan le a NASA űrtávcsöve, ezeken a területeken csapódhatnak be darabjai
- 08:18 Trump a félidős választás előtt indított újabb támadást Irán ellen
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
