Gazdaság

Az informatika, az Internet az esélyegyenlőség megteremtésében is segíthet. Ahol van telefonvonal, s adottak a megfelelő eszközök, onnan be lehet kapcsolódni a világ dolgaiba, állampolgárként, tanulóként, dolgozóként. E téren nagy jelentőségük van az amúgy gyakorta vitatott országos programoknak - legyen szó a Sulinetről, a távmunka elterjesztéséről vagy épp a kistelepülések életét segítő teleházakról.
1998. 02. 18. 00:00
Sok minden hátráltatja ma még hazánkban az Interneten működő online boltok létrejöttét. Pedig ilyenek felállításával a termelő vagy a nagykereskedő közvetlenül a végfelhasználónak értékesíthet, s így - kihagyván a hagyományos kereskedelem több láncszemét - akár extra profitra is szert tehet.
1998. 02. 18. 00:00
Jó néhány elemző várakozásait meghaladta a Mol tavalyi 30,8 milliárd forintos mérleg szerinti eredménye. A magas profit mindenekelőtt a feldolgozási-kereskedelmi üzletágnak köszönhető, amely 10 milliárd forintról 23,8 milliárdra növelte nyereségét. A megugrás a kedvező kőolajbeszerzési árak nyomán növekvő finomítási árrésnek, illetve a hasonlóan javuló belföldi és exportkereskedelmi árréseknek volt betudható. Nagyot lendítettek a teljesítményen az [...]
1998. 02. 18. 00:00
Több százezer új munkahelyet teremthet Franciaországban a heti 35 órás munkaidő bevezetése, amelynek törvényjavaslatát a napokban fogadta el a nemzetgyűlés. A jogszabály véglegesítése azonban még hónapokig eltarthat: meg kell állapodni a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, s a koncepciót el kell fogadtatni a jobboldali többségű szenátussal is.
1998. 02. 18. 00:00
A Magyar Telecom BV (Matel) 143,7 millió ecu-s óriáshitelhez jut annak a 17 bankból álló konzorciumnak a jóvoltából, amelynek főszervezői a Banque Nationale de Paris, a Dresdner Kleinwort Benson, valamint a CIBC Wood Gundy Oppenheimer. A kölcsönből a hazai távközlési cég megközelítőleg 100 millió ecu-t fordít a többségi tulajdonában lévő két társaság – a Digitel [...]
1998. 02. 18. 00:00
NŐI LAPOK SZÍNES MŰSORÚJSÁGOK LAKÁSKULTÚRA-MAGAZINOK IFJÚSÁGI ÉS GYEREKLAPOK EGYÉB LAPOK * 1997. I. félév Forrás: A nem Vico-lapok példányszámánál a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség 1997. III. negyedévi auditációs gyorsjelentése; a Vico-lapoknál Figyelő-információ, 1998. február; a reklámárbevételnél Mediagnózis Lap Kiacsoportdó- Eladott példányszám (ezer darab) Reklámárbevétel, 1997. (listaáron, millió forint) ORSZÁGOS NAPILAPOK Népszabadság Bertelsmann 222 4585 Mai Nap [...]
1998. 02. 18. 00:00
Forrás: Cégjelentések, Financial Times Rang- sor Vállalat Ország Gyógyszerárbevétel, 1996. (milliárd dollár) (az összbevétel százalékában) 1. Merck Egyesült Államok 13,30 60,5 2. Glaxo Wellcome Nagy-Britannia 13,03 100,0 3. Novartis Svájc 9,86 33,6 4. Bristol Myers Squibb Egyesült Államok 8,70 57,8 5. Hoeschst Marion Roussel Németország 8,37 100,0 6. Pfizer Egyesült Államok 8,19 72,4 7. American [...]
1998. 02. 18. 00:00
Jó néhány millió dollárnyi ráfordítás és több hónapos előkészítő munka vált feleslegessé azzal a bejelentéssel, mely szerint az Ernst&Young és a KPMG vezetői felfüggesztik a fúziós tárgyalásokat. A visszavonulás az előrehaladott állapotban lévő hazai előkészületeket is megakasztotta.
1998. 02. 18. 00:00
Az elmúlt napokban közzétett jelentések alapján a hazai bankszektor szereplői tavaly növelték üzleti aktivitásukat. Mérlegfőösszegük majdnem minden esetben bővült, a profitokat illetően azonban már színes a kép.
1998. 02. 18. 00:00
Közvetve hazánk egyik legjelentősebb médiacsoportját találta telibe az a géppisztolysorozat, amely a minap megölte Fenyő Jánost. A hazai nagyvállalkozó agresszív üzleti módszereivel sok ellenséget szerzett magának, enélkül azonban aligha tudta volna egy évtized alatt felépíteni cégbirodalmát. A Vico-csoport ma legfontosabb tagjai komoly vagyon birtokosai, s tevékenységük nem utal összeomlásra. Sőt, az adatokból éppen az tűnik ki, hogy a vagyont é
1998. 02. 18. 00:00
A központi költségvetés külföldi követelései a kormány korábbi hitelnyújtásaiból, illetve a külföldi adósokkal szembeni jegybanki követelések átvállalásának “rendezéséből” keletkeztek. A kormányközi megállapodáson alapuló, külkereskedelemmel kapcsolatos hitelkonstrukció – a meglévő kötelezettségek kiegyenlítése után – megszűnt. Ebben szerepet kapott a magánszektor erősödése és a szabályozók változása. A vállalkozások közvetlen hitelfelvétele nőttön-nőtt, ezzel párhuzamosan a költségvetés fokozatosan mentesült [...]
1998. 02. 18. 00:00
* 1996-ra adózott, 1997-re adózás előtti eredmény ** Konszolidált *** A gyorsjelentés szerint, nem konszolidált Forrás: Banki gyorsjelentések, TOP 200 Mérlegfőösszeg (milliárd forint) Eredmény* (millió forint) 1996.** 1997.*** 1996.** 1997.*** MKB 352,3 456,8 8264 10 436 K&H 363,9 454,9 2396 2560 Postabank 402,3 373,0 184 -3821 ABN Amro (Magyar) Bank 250,9 295,1 3047 -1065 Budapest [...]
1998. 02. 18. 00:00
Híven a várakozásokhoz, a Matáv tavaly 29 százalékkal, 254 milliárd forintra növelte árbevételét, 36 milliárd forintnyi nettó eredménye pedig 56 százalékkal haladta meg a bázist. A telefonfővonalak száma 1997-ben 12 százalékkal, 2,4 millióra nőtt. A tavaly bekötött 253 ezer új vonallal a társaság gyakorlatilag megszüntette a várólistát – az igények kielégítésének átlagos ideje két hónap [...]
1998. 02. 18. 00:00
Közel egyharmaddal növelte tavaly külföldi eladásait a győri Gardénia Csipkefüggönygyár Rt., a hazai értékesítés ugyanakkor csak 16 százalékkal bővült. A társaság számára továbbra is Nyugat-Európa jelenti a legfontosabb külpiacot, ám az erőteljes szlovákiai és horvátországi terjeszkedésnek köszönhetően növekedtek a cég közép- és kelet-európai eladásai is. Ugyanakkor a továbbértékesítésre vásárolt áruk miatt nőttek a közvetlen, a [...]
1998. 02. 18. 00:00
A Mezőgép Rt. árbevétele 80 százalékkal, 4 milliárdról 7,3 milliárd forintra növekedett tavaly. Ebből a cég mindkét részlege kivette a részét, bár a főszerepet a mezőgazdasági gépgyártás játszotta, mely 2,4 milliárd forinttal értékesített többet az egy évvel korábbinál. Az autóipari részleg 850 millió forinttal növelte eladásait. A társaság üzemi eredménye megduplázódott, s elérte az 1,4 [...]
1998. 02. 18. 00:00
Kedvező tendenciákról tanúskodnak a legfrissebb külgazdasági adatok. Tavaly a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg hiánya egyaránt csökkent, az export pedig - miközben árucsoportok és célországok szerinti szerkezete kedvezően változott - jelentősen megugrott. Üröm az örömben, hogy a múlt év végétől tapasztalható kiegyenlítődés ellenére még mindig óriási szakadék tátong a növekedést tápláló vállalatok és a gazdaság fejletlenebb régiói és ága
1998. 02. 18. 00:00
Elsősorban pénzügyi nyereségének köszönhetően a Skála-Coop Rt. tízéves működésének legnagyobb, majdnem 1 milliárd forintos eredményét érte el tavaly. A mérlegadatokból kitűnik, hogy a cég konszolidált nettó árbevétele egy év alatt 7 százalékot emelkedve kúszott fel 12,4 milliárd forintra, amit 41 millióval emelkedő, végeredményben 532 millió forintos üzleti eredmény kísért. A Skála vezetősége a kereskedelmi forgalom [...]
1998. 02. 18. 00:00
Az Egyesült Államok közgazdászait is foglalkoztatja az euró bevezetése. Többen úgy vélik, hogy a közös európai valuta kihívást jelent majd a dollár mint tartalékvaluta számára. A hivatalos pénzügyi körök szerint ugyanakkor nincs ok az aggodalomra.
1998. 02. 18. 00:00
Igazán üdítő meglepetésként került a befektetők elé – a tavalyi, sorra csalódást keltő negyedéves beszámolók után – a BorsodChem elmúlt esztendőről szóló gyorsjelentése. A társaság éves eredményének mintegy 40 százalékát az utolsó három hónapban termelte ki, így adózott eredménye megközelítette a 8 milliárd forintot. A kapacitások folyamatos növelése a hajrára meghozta a gyümölcsét. Az egyik [...]
1998. 02. 18. 00:00
Az optimista, 1 milliárd forintos várakozásoktól némiképp elmaradó eredményről adott számot gyorsjelentésében a Fotex. A cégcsoport jól aknázta ki a negyedik negyedévben rejlő szezonális lehetőségeket. A Fotex-holding nemzetközi számviteli szabályok alapján készített éves mérlege 883 millió forintos adózott eredményt mutat, ami a bázishoz képest 90 százalékos növekedésnek felel meg. A konszolidációba bevont vállalatok köre időközben [...]
1998. 02. 18. 00:00
Döntő fordulatot hozott a Szikra Lapnyomda Rt. életében az elmúlt év: a korábban tetemes veszteségeket termelő cég ugyanis komoly nyereséggel zárta 1997-et. A tavaly vásárolt, a Népszabadság színes nyomtatását lehetővé tevő rotációs nyomdagépsor beüzemelése is befejeződött mára, így a héten átadhatják a cég sorsát évtizedekre meghatározó beruházást. Úgy tűnik tehát, hogy az 1996-ban végrehajtott tőkeemelés [...]
1998. 02. 18. 00:00
Megfordult a világ. A húszas években még a Chinoin terjeszkedett és alakította sorra leányvállalatait a környező európai országokban, majd később Mexikóban is. Nemrégiben viszont Philippe Besse épp Mexikóból érkezett Magyarországra, hogy elfoglalja a francia Sanofi érdekeltségébe tartozó Chinoin Rt. vezérigazgatói székét.
1998. 02. 18. 00:00
Az állam aktív kínálatbefolyásoló szerepét hangsúlyozó gazdaságpolitika (kiterjedt támogatások, a beruházások, az export és a műszaki fejlesztés adókedvezményekkel való ösztönzése és hasonlók) bizonyára félreértés folytán kapta nálunk a kínálatorientált jelzőt. A supply-side economics nagyhatású népszerűsítői eredetileg Ronald Reagan első periódusában az elnök gazdaságpolitikai tanácsadó testületének tagjai, illetve hozzájuk közelálló személyiségek voltak, akiknek alapvető szerepük volt [...]
1998. 02. 18. 00:00
Olvasói sztorik