Gazdaság

2005 első negyedévében Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint a kivitel volumene 8, a behozatalé pedig 5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi mérleg hiánya ebben az időszakban 149,1 millió euróval 569,3 millióra csökkent.
2005. 06. 01. 10:51
Szerdán emelkedőben voltak a szabadpiaci kőolajárak, a kereskedők technikai vásárlásokat eszközöltek az előző napi áremelkedést kihasználva. A piac azonban óvatos a heti amerikai olajtartalékokról szóló adatok csütörtöki közzététele előtt.
2005. 06. 01. 08:43
A Vezető személyiségében, szakmai habitusában, mindig egy közösséget, az általa vezetett szervezet szubkultúráját reprezentálja. Modell- és példaértékű az őt körülvevő rendszerben. Szakmai tudása, karizmatikus énje egy vállalat fölé helyezi, célja mégis az, hogy a rendszerbe integrálva önmagát, átlátva a belső folyamatokat, képes legyen stratégiát gyártani, problémát kezelni, értéket teremteni. Az egyéni felelősségének felvállalása, illetve cégén
2005. 06. 01. 08:00
Három vállalat maradt versenyben a budapesti elektronikus jegy- és bérletrendszer kialakítására kiírt pályázaton a BKV múlt heti döntése alapján – mondta a Világgazdaságnak Koós András, az Elektra projekt igazgatója.
2005. 06. 01. 07:46
Meglepetéssel fogadták elemzők, hogy négy hónapja először ismét erősödött a fogyasztók bizalma az Egyesült Államokban. A tegnap közzétett Conference Board fogyasztói bizalmi index azt mutatja, hogy májusban jelentősen megugrott a bizalom – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 01. 07:39
Gyors gazdasági növekedés, erősödő külföldi tőkebeáramlás, hazai mércével mérten kifejezetten alacsony államháztartási deficit, kordában tartott infláció és külső egyensúly – ez áll Bulgária gazdaságára 2005. tavaszán. Csoda-e, hogy a EU-hoz 2007-ben csatlakozó ország tőkepiaca vonzó lehetőség a befektetők számára?
2005. 06. 01. 07:05
Június 1-jétől a Takarékbank is elindítja privát banki szolgáltatását a legalább 20 millió forinttal rendelkező ügyfelek számára. Eddig tíz bank volt aktív szereplője a hazai pb-üzletágnak, hozzájuk csatlakozott a közelmúltban a Budapest Bank és most a szövetkezeti szektor csúcsbankja is.
2005. 05. 31. 16:26
Sürgőséggel tárgyalja az Országgyűlés a Szerencsejáték törvény módosítását. Az előterjesztő, a Pénzügyminisztérium javaslata egyebek között két kategóriába sorolná a játékkaszinókat és változtatna a játékadó mértékén.
2005. 05. 31. 15:33
Tíz és ötven százalék közötti részesedést szerezhet a Bank of New York az OTP-ben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélye értelmében. Elemzők szerint a lépés technikai jellegű, ugyanakkor egyes vélekedések szerint az OTP az egyik legvonzóbb felvásárlási célpont a régióban.
2005. 05. 31. 13:08
A BUX fél tizenkettőkor 17 013,30 ponton állt, ami a hétfői záró értékhez képest 89,55 pontos, 0,53 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 176,26 ponttal magasabb.
2005. 05. 31. 11:46
A forint kedden gyengült a bankközi devizapiacon, az eurót 254,50/60 forinton jegyezték, egy forinttal erősebben a hétfő délutáni 253,50/60 forintos árfolyamnál. A forint 9,85 százalékon nyitott a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2005. 05. 31. 10:11
Kedden enyhe forgalom mellett indult útnak a szabadpiaci kőolajkereskedés a két meghatározó piaci központ, a londoni Nemzetközi Olajtőzsde és a New York-i árutőzsde (NYMEX) hétfői ünnepnapi zárva tartása után.
2005. 05. 31. 09:18
A nemzetgazdasági beruházások volumene az első negyedévben 6,8 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához viszonyítva. Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 681,7 milliárd forintot tett ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
2005. 05. 31. 09:11
Az ipar belföldi értékesítési árainak növekedési üteme áprilisban nem mérséklődött tovább: az előző hónaphoz képest 0,6 százalékos, az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva pedig 10,1 százalékos volt az emelkedés.
2005. 05. 31. 09:11
Hamarosan újabb mobilpiaci díjcsökkentésről dönt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A hazai szolgáltatóknak a hívásvégződtetés nagykereskedelmi díját kell közelíteniük a költség alapú szinthez – írja a Világgazdaság.
2005. 05. 31. 08:16
Július elsejétől vagyonfelderítő osztályt indít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), azzal a céllal, hogy nagyobb mértékben sikerüljön megtéríteni a vagyon ellen elkövetett bűntények kárait – írja a Népszabadság.
2005. 05. 31. 08:09
Gyorsított eljárással értékesítheti az Egészségügyi Minisztérium a Club Aliga üdülőkomplexumot. Rácz Jenő a tárca első embere a Világgazdaságnak elmondta, hogy júliustól megkezdődik az értékesítés.
2005. 05. 31. 08:01
Olvasói sztorik