Alaposan meglepte a statisztikusokat a nominális keresetek tavalyi csökkenése. A fordulatot a költségvetési szféra január, egyszeri kifizetései biztosították.
Kissé romlott a fizetési morál Európában: a tartozások törlesztésének átlagos ideje 57,4 napra nőtt a tavaly őszi 56,2 napról – áll a svéd Intrum Justizia nemzetközi inkasszó- és hitelkezelő cég tavaszi felmérésében. Magyarországon a morál javítása érdekében "erős szükség van intézkedésekre".
A BUX fél tizenkettőkor 18 631,88 ponton állt, ami a szerdai záró értékhez képest 142,65 pontos, 0,77 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 106,65 ponttal magasabb. A Mol és a Richter csúcson is forgott.
Hétfőn folytatódik a jegybank kamatcsökkentési sorozata, állítják ritka egységben a Reuters júniusi felmérésében az elemzők. Erre az infláció lassulása nyújt lehetőséget.
Túlköltekezett az agrártárca, ugyanis az agrár- és a vidékfejlesztés költségvetése keretében idén rendelkezésre álló 328 milliárd forintból több mint 200 milliárd forintot kifizetett május végéig – írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.
A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 11,9, a nettó átlagkeresetek 12,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Átlagosan 2 millió 776 ezren voltak alkalmazásban, annyian, mint egy évvel korábban.
A legalább 5 alkalmazottal rendelkező magyarossági vállalatok 90 százalék-a rendelkezik számítógéppel – derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Magyarország Rt. felméréséből.
Csütörtökön, csekély hajnali veszteségek után, kissé tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon. Előzőleg, szerdán az OPEC kvótaemelése nem semlegesíthette az amerikai stratégiai tartalékok vártnál nagyobb múlt heti csökkenéséről megjelent adatok hatását.
Minden jel arra mutat, hogy a tavalyi rekord után az idén is jó lesz a gabonatermés. A terményre azonban alig akad vevő, a tavalyi búza még foglalja a helyet, így lehetséges, hogy a ideinek nem lesz már hely - adta hírül a Népszabadság.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt.-nél beindultak a Sikeres Magyarországért hitelprogramok, a kereskedelmi bankoknál július közepétől fokozatosan fogadnak be az új célokra is igényeket. Az egységes vállalkozásfejlesztési program szabad kerete 204 milliárd forint.
Miközben a Spirit és az Opportunity Mars-terepjárók küldetésének sikere minden képzeletet felülmúl, és úgy tűnik, e járművek még jó ideg működhetnek a planéta felszínén, a NASA máris újabb felderítőt küldene a Vörös Bolygóra. Az űrkutatási hivatal nemrég bejelentette, hogy megkezdődtek a Phoenix nevű űrszonda útjának előkészületei. A kilövésre két év múlva kerül sor. Az új [...]
Mesterséges gyémántok. Szép siker. Kedvező fizikai és kémia tulajdonságai okán a gyémánt egyre keresettebb ipari alapanyag, ezért mind nagyobb mennyiségben állítják elő mesterségesen is. A gyémánt élű vagy hegyű szerszámokban felhasznált mikroszkopikus gyémántkristályok jó részét már így készítik: a kutatók ma képesek vékony gyémántfilmmel bevonni különböző hordozók felületét, sőt, a kristályrétegek egymásra építésével a kisebb, [...]
A brüsszeli uniós csúcs valódi tétje: sikerül-e bebizonyítani, hogy az EU alkotmány nélkül is működőképes. Ehhez mindenekelőtt a britek, a németek és a franciák közötti konfliktusokon kellene keresztüllépni.
BIZTOS NYERŐBEN. Akkor áll történelmi csúcson egy részvény árfolyama, amikor olyan szintre emelkedik, ahol korábban még soha nem fordult meg. (A héten nemcsak az OMV részvényesei kerültek ilyen kellemes helyzetbe, de a Richter is új csúcsra járt.) A tulajdonosok ilyenkor biztosan nyerőben vannak, a hogyan továbbról viszont két szempontot mérlegelve érdemes dönteniük: egyrészt technikai, másrészt [...]
Könyvheti pogácsa az, amit egykor a Vörösmarty téren, újabban a Szent István téren a könyvét dedikáló író elé tesznek évtizedek óta, a kávé és az ásványvíz mellé. Tulajdonképpen egy kövületsor, fosszíliák halmaza, az ásványtan és a történettudomány kutatási objektuma lehetne. Ez a történelmi pogácsa rengeteg mindent átélt, már az én írói életem évtizedeiben is. Hát [...]
Bár a durrdefekt általában előrejelezhetetlen, utólag tudni lehet, hogy oka gyakran a kerékben uralkodó nyomás tartós esése. Az ajánlottnál puhább gumi ugyanis sérülékenyebb, ami előbb-utóbb elvezethet a kilyukadáshoz. S jóllehet, a keréknyomást folyamatosan ellenőrző fedélzeti rendszerek már elterjedtek a piacon, a gumit akár menet közben is felfújó megoldást egyelőre alig lehet kapni. Az amerikai védelmi [...]
Elmaradt az adóreform-elképzelés hétfőre várt bejelentése. A kommunikációs káosz hátterében a politikai feszültségek mellett az állhat, hogy a javaslatok nehezen védhetők.
Sajátos módszerrel mérte az időt ezer esztendeje Ágoston bencés szerzetes, akinek az volt a tiszte, hogy társait minden éjjel háromkor imához keltse. A barát este elkezdte olvasni zsoltárait, és mindig ugyanannál a résznél kondította meg a harangot. Ennél precízebb antik órákról is olvashatunk Az ókor világa lap Időmérés fejezetében (www.freeweb.hu/ktee/idomero.htm). A Séta az időben oldal [...]
Mozgás a vízben. Hőmérséklettől függő terhelés. A mozgás étvágyat csinál – ez régóta ismert tény, ám vannak túlsúlyos személyek, akik az ízületeik túlterhelése miatt csak meghatározott gyakorlatokat végezhetnek. Ezért is jött divatba az aqua fitness, amelynek előnye a szárazföldi testedzéssel szemben, hogy a felhajtóerőnek köszönhetően kevésbé terheli a vázrendszert. A University of Florida kutatói azonban [...]