A Nemzetközi Valutaalap (IMF) stratégiai áttekintéséről szóló jelentésben a képviselők többek között azt javasolják, hogy az EU-tagállamok, de legalábbis az eurózóna országai együttesen szavazzanak az IMF-ben.
Tavaly új rekordra, 804,9 milliárd dollárra nőtt az amerikai folyó fizetési mérleg hiánya, az előző évi 668,1 milliárd dollárhoz képest 20,4 százalékkal emelkedve.
A Titanium Consulting kizárólagos viszonteladói megállapodást kötött a kaliforniai székhelyű Dynamics Directtel. A májusban megjelenő szolgáltatás nagyvállalati funkcionalitást nyújt a hazai középvállalatok számára.
Az Európa Parlament kedden elfogadta Alain Hutchinson belga szocialista képviselő javaslatát, melyben azt javasolja, hogy szankcionálják azokat az uniós támogatást nyert cégeket, amelyek bizonyos időn belül más országba helyezik át gazdasági tevékenységüket.
Háromszáz ember elbocsátásával májustól tízszázalékos létszámleépítést hajt végre a Komáromi Ipari Parkban működő tajvani Foxconn Kft. A leépítés nem okoz munkaerő-piaci problémát, mivel a környéken több üzemben is keresnek szakembereket.
Az OMV 50 és 60 dollár közötti tartósan magas olajárakat vár az idei évre. Hosszabb távú, három-öt éves időtávú terveiben azonban változatlanul 30 dollárra való visszaesésből indul ki – közölte Wolfgang Ruttenstorfer vezérigazgató az éves eredmény beszámoló alkalmából.
Súlyos esésbe kezdett kedden a forint, de délután újra erősödött egy keveset, és négy órára ismét 263, egy órával később pedig már 262 forintos árfolyam alatt lehetett eurót venni. Elemzők véleménye ugyanakkor megoszlik arról, hogy szükség van-e a jegybanki alapkamat emelésére.
Fél egykor az eurót 265,00 forint körül jegyezték a tíz óra tájban jegyzett 266,40 forinthoz képest. Piaci pletykák szerint a jegybank válságtanácsot tart.
Rendkívüli közgyűlésén megszavazta a luxusadótörvényhez kapcsolódó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés. A testület 15 értékövezetet állapított meg, az ingatlantulajdonosoknak ez alapján kell bevallaniuk az adót legkésőbb április 30-áig.
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat kedden 1,26 milliárd euró adózott eredményt jelentett a tavalyi évről az IFRS alapján, amely szerint a 2004-es adatokat is átszámolták. A januártól decemberig terjedő időszakban az üzemi eredmény 101 százalékkal 1,96 milliárdra emelkedett a 2004-es időszakhoz képest.
Hétfőn megerősítette a Mol Rt., valamint a vele értékpapír-forgalmazási kapcsolatban álló Magnolia Finance Ltd. hosszú távú, „BBB mínusz" cégadósi osztályzatát a Standard & Poor's (S&P).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,36 pontos emelkedéssel, 22 255,45 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,02 százalékos erősödés. A Takarékbank elemzője a részvényárak esésére lát nagyobb esélyt kedden.
A Mol Rt. 20 515 forintos árfolyamon értékesít 6 007 479 darab tulajdonában lévő Mol-részvényt a Magnolia Finance Limited részére – közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2006. februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2 százalék volt, 2005. februárhoz viszonyítva pedig 2,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Elkészült a dunaújvárosi projektépület, amelyen azt mutatják be, hogy egy lakóház „szuperhatékony" energetikai felújítása után élhetőbb környezetben töredékére csökken az energiafelhasználás – írja a Napi Gazdaság.
A brit vállalatoknak legalább 1,1 milliárd fontos hasznot hozott az iraki beavatkozás Szaddám Huszein három évvel ezelőtti bukása óta - írta hétfői számában a brit Independent.
A következő két éves időszakra kiegészítő megállapodást írt alá a Rába Jármű Kft. a Honvédelmi Minisztériummal (HM), amelynek értelmében évi bruttó 6,7 milliárd forint értékben szállít katonai járműveket a honvédségnek – közölte a járműgyártó társaság.
A befektetők ráébredtek: egye drágább lesz a pénz – indokolták a forint további gyengülését a FigyelőNetnek nyilatkozó elemzők, miután egy euró már 262 forintba került hétfő délután. A szakértők szerint a héten erősödik a magyar deviza, amit a jegybank jövő hétfőn nyilatkozattal támogathat meg. Hosszú távon inkább a mostaninál gyengébb árfolyamra számítanak az elemzők.
A K&H Bank legfrissebb felmérése szerint a 2005. utolsó negyedévében mért kkv bizalmi index értéke –14-ről +4-re emelkedett. A 2004-től tapasztalható bizalomcsökkenési tendencia ezzel megfordult, a kis- és középvállalkozások (kkv) javuló versenyképességről, a közterhek mérséklődő növekedéséről, a gazdaságpolitika javulásáról, és az európai uniós támogatások könnyebb eléréséről beszélnek.
Közel kétszer akkora hozamot nyújtott tagjainak tavaly a legjobban teljesítő magánnyugdíjpénztár, mint a leggyengébben muzsikáló – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közölt összehasonlító táblázatból. A hozamkülönbségek vélhetően a részvénybefektetések különbözőségéből adódnak.
Vasárnapi londoni értesülés szerint az ausztrál Macquarie befektetési csoport külön átvételi kísérletet készít elő a Budapest Airportot is birtokló brit BAA repülőtér-üzemeltetőre, amelyet a spanyol Ferrovial ipari és szolgáltató csoport is meg akar szerezni.