A Lidl is kivonta áruházaiból azokat a konzerveket, amelyek a Greenpeace környezetvédő szervezet szerint génmódosított összetevőt (GMO) tartalmaznak - közölte a Lidl Magyarország Bt.
Meg nem erősített információink szerint jelzálogalapú hitelezéssel foglalkozó pénzügyi vállalkozást indít az Aegon Magyarország Biztosító Rt. A lépés az Allianz Bank létrehozására adott válaszul is értékelhető.
Az Európai Bizottság szerda helyett várhatóan csütörtökön hagyja jóvá Peter Mandelson kereskedelmi biztos javaslatát, hogy vessenek ki dömpingvámot a kínai és vietnami bőrcipőkre.
A felső-ausztriai VKB-Bank be akar törni a kelet-európai piacra, ezért együttműködési megállapodást kötött az Österreichische Volksbanken AG-vel (ÖVAG). Ez lehetővé teszi, hogy a VKB Közép-Kelet-Európa nyolc országában az ÖVAG 180 bankfiókjában szolgálja ki ügyfeleit.
Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség annak érdekében, hogy 2008-ra Magyarország teljesíteni tudja az euró 2010-es bevezetésének feltételeit, a maastrichti kritériumokat - mondta Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet igazgatója.
Harmadik napja gyengül töretlenül a forint az euróhoz képest. Szerdán délelőtt már 267 forintot kértek egy euróért, ám délután lassú erősödés tapasztalható. Négy órakor 266,5 forintot ért egy euró.
Az MSZP a kis- és középvállalkozásokat is érintő, öt évre szóló választási gazdasági programját foglalta össze Veres János pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamarában kedd este tartott tájékoztatóján.
A pakisztáni kormány 34 hazai és külföldi cégtől kapott ajánlatot az ország két fő gázszolgáltatója, a Sui Northern Gas Pipelines Ltd. és a Sui Southern Gas Co. meghirdetett 51-51 százalékára.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 99,72 pontos csökkenéssel, 22 717,60 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,44 százalékos gyengülés. A CIB Bank kereskedője szerint csökkenő árfolyamok várhatók szerdán.
A változatlan áron számított kiskereskedelmi forgalom januárban 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a naptárhatástól megtisztított előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.
150-200 milliárd forintos körbetartozást számolhat fel évente a kormány szerdán elfogadott csomagja. A kisebb tőkeerejű kis- és középvállalkozásokat érintő körbetartozást a közbeszerzési szabályok módosításával, speciális pénzügyi konstrukciókkal segítenék a következő parlamenti ciklusban –olvasható a Világgazdaságban.
Ősztől átveszi az Euronet 300 bankjegykiadó automatáját az OTP Bank, így a hazai ATM-ek több mint felén a legnagyobb hitelintézet logója szerepel majd – írja a Világgazdaság.
Figyelő Konferenciák: "MINŐSÉGI INFORMÁCIÓK ELSŐ KÉZBŐL"
A Figyelő Magyarország vezető tisztán üzleti és gazdasági hetilapja, amelynek bázisán szerveződnek a Figyelő konferenciák. Az 1999-es arculatváltás óta a középpontban a magyar közép- és felsővezetők tudásának állandó bővítése, cégeik versenyképességének növelése áll.
Kovácsolt autóalkatrészeket gyártó üzemet létesít a Gyöngyösi Ipari Parkban a németországi székhelyű HBS konszern – jelentette be Hiesz György, a város polgármestere.
A foglalkoztatottságot bővítő kiigazítást javasol a magyar gazdaság bajainak orvoslására fiatal közgazdászok egy csoportja. A jegybank támogatásával dolgozó szakemberek szerint így a növekedés átmenetileg sem esik vissza, ráadásul a terápiát már több uniós országban teljes sikerrel alkalmazták.
Tavaszi aukciósorozatát ezúttal is ékszer- és grafikai árveréssel kezdi a BÁV március 21-22-én. A néhány ezer forintos tételektől a millión túliakig bő a választék.
A piacon eluralkodott negatív hangulat, a forint további gyengülésétől és a kamatok emelkedésétől való félelem a budapesti tőzsdén forgó részvények közül az OTP árfolyamát veszélyeztetik a leginkább – áll az ING lapunkhoz eljuttatott elemzésében. Az elemzés szerint ugyanakkor a bank alulteljesítése fundamentálisan nem indokolt, és az alacsonyabb árfolyam vételi lehetőséget kínál.
Kedden délelőtt a forint tovább gyengült a zlotyval együtt a bankközi devizapiacon, ennek hatására 5-8 bázisponttal emelkedtek a hozamok az állampapírok másodpiacán.
Globális és hazai tényezõk egyaránt gyengítik a régió devizáit, melyek közül most a forint a legsérülékenyebb. Az FN-nek nyilatkozó elemzõk véleménye ugyanakkor eltérõ: van, aki 270-nél is erõsebb euróárfolyamot vár, és van, aki 262-es kurzust prognosztizál egy hónap távlatában.