HIRDETÉS

Gazdaság

Elvette a magyarok vállalkozó kedvét a választási kampány és a kormányprogram: 2006 második negyedévében az eddigi adatok szerint a szokásosnál kevesebb új cég alakult Magyarországon. Az első félévben a tavalyinál 344-gyel több, összesen 4400 céget számoltak fel, és 2001 óta nem volt olyan magas az eljárás alá vont cégek aránya, mint idén az első hat hónapban.
2006. 06. 30. 12:28
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 652,34 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken. 1016,72 pontos, 4,99 százalékos emelkedéssel, 21 407,03 ponton zárt. A részvénypiacnak a Fed kamatemelése után adott indoklása adott lendületet.
2006. 06. 30. 12:04
Elektronikus hírközlő eszközökön keresztül is bonyolíthatják a társaságok tag- és közgyűléseiket július elsejétől a hatályba lépő új társasági törvény alapján. A részleteket ugyanakkor az alapszabályokban, szerződésekben kell rögzíteni.
2006. 06. 30. 11:46
Pénteken jár le a színlelt szerződések megszüntetésére, illetve átalakítására vonatkozó moratórium. Szombattól az adóhatóság fokozottan és célzottan ellenőrzi a törvény végrehajtását, mivel a színlelt szerződések felderítése az APEH kiemelt feladata lesz.
2006. 06. 30. 09:53
A folyó fizetési mérleg hiánya 1,442 milliárd euró volt az idei év első negyedévében, szezonális hatásoktól megtisztítva 1,636 milliárd euró - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az előzetes adatok alapján.
2006. 06. 30. 09:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 652,34 pontos emelkedéssel 21 042,65 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 3,20 százalékos erősödés. A Fed döntése után az amerikai piac lendületet vett, így erősödés várható a BÉT-en is pénteken.
2006. 06. 30. 09:15
Miközben szerdán 18 százalékos augusztusi áremelésről beszélt a kormányszóvivő, a távhődíj megemelése önkormányzati hatáskör, így azt akár jövő év elejére halaszthatják, az újabb emeléssel összevonva – írja a Népszabadság.
2006. 06. 30. 08:18
A meghirdetett kormányprogram egyik pontja a közösségi közlekedés reformja. A reform megvalósítása halaszthatatlan feladat, azonban kérdéses, hogy a problémák megoldására a privatizáció lenne a jó válasz - az IFUA Horváth & Partners tanácsadójának cikke.
2006. 06. 30. 07:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 215,14 pontos emelkedés után 20 390,31 ponton zárt csütörtökön, 1,07 százalékkal magasabban, mint szerdán. A részvénypiac forgalma 34,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
2006. 06. 29. 18:35
Néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát - közölte csütörtökön az MTI-vel Werli József, az érdekképviselet szakmai titkára.
2006. 06. 29. 18:07
Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága csütörtöki ülésén a kormánnyal egyetértésben támogatta azt a módosító javaslatot, amely a hitelintézeteket kötelezi, hogy kamattámogatással érintett hitelállományuk kamatbevétele után 5 százalékos járadékot fizessenek, az eredetileg javasolt 20 százalék helyett.
2006. 06. 29. 17:25
A Magyar Bankszövetség megítélése szerint nem számít kiugrónak a bankok jövedelmezősége, ám a hivatalos statisztikák szerint az európai átlag több mint kétszeresét profitálják a hazai hitelintézetek.
2006. 06. 29. 16:36
Összehangolt gazdaságpolitikai és költségvetési reformok nélkül a magyar társadalom elöregedése erőteljes nyomás alá helyezheti a magyar közfinanszírozási rendszert és ezzel a magyar szuverén adósosztályzatot, amely a spekulatív sávba süllyedhetne, áll a Standard & Poor's csütörtökön Londonban kiadott elemzésében.
2006. 06. 29. 14:57
Hamarosan kiírják a negyedik tendert a nemzeti légitársaság eladására – erre enged következtetni, hogy a privatizációs szervezet képviselői a héten tárgyaltak a Malév érdekképviseleteinek vezetőivel.
2006. 06. 29. 14:52
A Zwack Unicum Nyrt. tulajdonosai a csütörtöki éves közgyűlésen a március 31-én zárult üzleti év után részvényenként 950 forint, a névérték 95 százalékát kitevő osztalék kifizetéséről döntöttek.
2006. 06. 29. 14:42
Olvasói sztorik