Gazdaság

Bár tavaly a TriGránit Zrt. nyerte az új belgrádi főpályaudvar felépítésére kiírt pályázatot, a cég végül egy kapavágás nélkül bukta el az üzletet.
2007. 09. 13. 08:00
Generációváltáshoz érkeztek a kilencvenes évek viharában alapított családi társaságok, de az utódlás még akkor is nehéz, ha az új főnök is a családból érkezik.
2007. 09. 13. 08:00
Nem könnyű feladat egy ilyen évfordulóhoz érve számot vetni, értékelni, visszatekinteni. Sokat gondolkodtam azon, miről beszéljek a Figyelő elmúlt 50 évének ünneplésére rendezett konferencián.
2007. 09. 13. 08:00
Húsz évig éltem a Balatonnál, az Isten jókedvében kitalálta Szigligetet. Az év felét töltöttük ott, hol tavasztól őszig, hol ősztől tavaszig. A teleket az Alkotóházban, az ‘56 utáni didergető teleket, melyek nem csak a politika, hanem az abszolút szegénységünk miatt voltak didergősek, hiszen éppen csak visszatértem a kitelepítésből.
2007. 09. 13. 08:00
Az energetikai üzletágban, földgáz-adásvételből gazdagodott meg Vitézy Tamás. A 3,8 milliárd forintnyi becsült vagyonnal rendelkező vállalkozó ma idegen­forgalmi beruházásai és vállalatcsoportja, az Adriatiq Islands Group révén gyarapítja javait. A Vitézy-birodalom megtekintése okán volt egy utunk - Dalmáciába.
2007. 09. 13. 08:00
A daytraderek napon belül adják-veszik a részvényeket, ahogy azt az elnevezés is mutatja. Tőzsdézési technikájuk nemcsak a részvénytartás időtávja szempontjából különbözik a hosszabb távú részvénybefektetésektől, hanem egészen más logika alapján is kell így üzletelni.
2007. 09. 13. 07:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114 pontos növekedéssel, 26 960 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erősödés.
2007. 09. 12. 17:33
Időlegesen megtorpanhat a magyarországi dezinfláció, később azonban folytatódik, csakúgy, mint a pénzügypolitikai enyhítési ciklus, vélik az augusztusi inflációs adatokra alapozott szerdai elemzéseikben vezető londoni befektetési házak.
2007. 09. 12. 12:04
Függetlenül a magyar jogszabályi változásoktól és a piac liberalizációjától, emelkedni fog az áram ára, ezért szükség lehet a fogyasztók szociális jellegű támogatására – mondta Felsmann Balázs szerdán egy budapesti konferencián.
2007. 09. 12. 11:20
A másodlagos amerikai jelzálogkölcsönök piacáról kiindult nemzetközi hitelpiaci bizalmi válság tovább fog tartani, mint az utóbbi két évtizedben tapasztalt, korábbi pénzügyi megrázkódtatások – közölte a Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter.
2007. 09. 12. 10:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,59 pontos növekedéssel, 26 946,53 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,37 százalékkal erősödött az index.
2007. 09. 12. 09:44
A jövőre változó adójóváírási jogszabály azt eredményezi, hogy a havi 170 ezer forint körüli bruttó jövedelemmel rendelkezők havi ötezer forinttal több nettó jövedelemhez jutnak – jelentette ki egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter.
2007. 09. 12. 08:55
Bosznia-Hercegovina nyitott arra, hogy magyar cégek is részt vegyenek az észak-déli irányú, úgynevezett 5/C európai közlekedési folyosó építésében - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az MTI-nek kedden, azt követően, hogy Bosznia-Hercegovina miniszterelnökével tárgyalt.
2007. 09. 11. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX kedden 1,88 százalékos erősödéssel zárt, az index hétfőn 0,91 százalékkal gyengült, illetve a múlt hét egészében 2,96 százalékkal. A BUX kedden 494,88 ponttal 26.845,94 pontra erősödött.
2007. 09. 11. 18:25
A Nabucco-vezetékprojektben részes partnereknek kedden Szófiában sikerült megállapodniuk a hatodik szerződő partner kiválasztásában, de a nyertes nevét csak a héten később, a résztvevők budapesti tanácskozásán hozzák nyilvánosságra.
2007. 09. 11. 17:05
Közép és Kelet Európa 500 legnagyobb árbevételű cége közül 65 magyarországi vállalat - derül ki a Deloitte és a Figyelő összeállításából. A toplistán szereplő cégekből 183 lengyelországi székhelyű, 82 csehországi illetőségű.
2007. 09. 11. 16:02
A MÁV Zrt. marad teljes állami tulajdonban, de a Magyar Villamos Művek 25 százaléka elvben tőzsdére vihető, s mégis megválnának a Szerencsejáték Zrt.-től – többek között ezt tartalmazza a hétfőn este, a Parlamentben elfogadott vagyontörvény, amely ellen több százan tüntettek az épület előtt. Lényeges változás az is, hogy az állami vagyont és a privatizációt más szervezeti keretek között irányítja, illetve felügyeli a kormány.
2007. 09. 11. 13:57
A fogyasztói árak augusztusban nem változtak júliushoz képest, és 8,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az év első nyolc hónapjában 8,5 százalékkal emelkedtek az árak.
2007. 09. 11. 10:01
Olvasói sztorik