Gazdaság

Az üzleti biztosítók a jövőben is kullognak az események után, alkalmazkodniuk kell a kormánypártok által kidolgozott törvényhez, ám a koalíció mégsem tart attól, hogy nem szállnak be az évi 1600 milliárdos egészségbiztosítási piacra.
2007. 10. 04. 08:00
Rajongok az ország olyan intézményeiért, melyek a történelmi és politikai változásokban állandóan megbomló jogfolytonosság szép torzói. (Bár inkább a jogfolytonosság, s nem a megbomlása volna állandó!) Ilyenkor egy csöppnyi Angliát érzek a talpam alatt, habár a háromszáz éves gyepet hiába nézem, nincs ott.
2007. 10. 04. 08:00
Kedden háromnapos látogatásra érkezett Phenjanba Ro Mu Hjun dél-koreai elnök, aki képünkön felemelt karral üdvözli a tömeget, mögötte khaki színű zubbonyban vendéglátója, Kim Dzsong Il.
2007. 10. 04. 08:00
Jövőre egyes körzetekben már elindulhat a földi digitális műsorszórás, újabb lökést adva a többi digitális platform terjedésének is. Ez a csatornák ugrásszerű meg­szaporodását hozza magával, s új helyzet elé állítja a tizedik születésnapját ünneplő TV2-t és RTL Klubot.
2007. 10. 04. 08:00
Nem az a kérdés, van-e Zuschlag-ügy - merthogy van -, hanem az, hogy a fiatal szocialista politikus nevével fémjelzett botrányból lesz-e olyan, éveken át tartó és egy egész kormányzati ciklus hangulatát befolyásoló téma, mint amilyen a Tocsik-ügy volt.
2007. 10. 04. 08:00
Manapság a hagyományos háborúkat egyértelműen az a hadviselő fél nyeri, amelyik fejlettebb légierővel rendelkezik, beleértve természetesen a megfelelő felderítést is. Ez utóbbi feladatot - a célpontok azonosítását, a légicsapásokat megelőző adatgyűjtést - ma leginkább műholdak és kémrepülőgépek végzik.
2007. 10. 04. 08:00
Az elmúlt 10-15 évben sorra dőlnek meg évszázados rekordok, jelezve a globális felmelegedés eddigi állomásait, s előrevetítve a fenyegető folytatást.
2007. 10. 04. 08:00
Még soha nem volt olyan kedvezőtlen a magyar politikai elit megítélése, mint az idén nyáron, s a választók egyre nagyobb számban várják a megváltást egy harmadik erőtől. Ám hiába erősen értékcsökkent a politikai közeg, a nagy pártok szakadásának, vagy egy meghatározó új tömörülés létrejöttének mégis kisebb az esélye, mint a már meglévő kis pártok taktikus újrapozícionálásának.
2007. 10. 04. 08:00
Átrendeződik a szállodapiac; a Balaton kiváló szezont zárt, a fővárosi hotelek bevétele viszont jócskán csökkent.
2007. 10. 04. 08:00
Igényes albumok és kiadványok kereskedelmével vált a művészeti könyvkiadás hazai piacvezetőjévé a Vince Kiadó Kft., a Taschen kötetek forgalmazója.
2007. 10. 04. 08:00
A két magyar postabiztosítónak „lesz válasza” arra az esetre, ha a hazai egészségbiztosítással kapcsolatos keretszabályok tisztázódnak - mondja Norbert Kox, a német többségi tulajdonban lévő biztosítók felügyelő-bizottsági elnöke.
2007. 10. 04. 08:00
Sikeresen működnek már számos szórakoztató elektronikai eszközben a szerves alapú LED, vagyis OLED kijelzők. Ezeket a jellegzetesen kék, vörös vagy zöld színt sugárzó fényforrásokat audiorendszerekben, esetleg mobiltelefonokban vagy egyéb kütyükben alkalmazzák, elsősorban írásos információ kijelzésére.
2007. 10. 04. 08:00
Mobilos „hatalomátvételhez” vezetett a Magyar Telekomon belül a tíz hónapja végrehajtott elnök-vezérigazgatói csere.
2007. 10. 04. 08:00
Hamarosan minden ország elfogadja a függetlenséget - véli Agim Ceku, Koszovó kormányfője. Meggyőződése, hogy az önálló Koszovó működőképes ország lesz, amely a befektetőknek is tud mit kínálni.
2007. 10. 04. 08:00
Tulajdonosai két éve pereskednek a fővárosi Duna-szakaszon kikötőkkel rendelkező Mahart Passnave Kft. irányítási jogáért, ami visszavetheti a fejlesztéseket.
2007. 10. 04. 08:00
Míg nálunk azon vitatkoznak az Országgyűlésben, hogyan növeljék a női képviselők arányát, addig a poppiac az őszi szezonban soha nem látott női erődemonstrációt produkált.
2007. 10. 04. 08:00
Nemrégiben egy tanulságos összeállítás jelent meg a lapban az ország jelenlegi gondjainak okairól (Miért hagytuk, hogy így legyen? - Figyelő, 2007/37. szám). Az értékelések nagyon jók, különösen a leírt 8 legsúlyosabb gazdaságpolitikai hiba összegzése. Maga a felismerés is egy nagyon fontos dolog, hogy „valamit elszúrtunk”.
2007. 10. 04. 08:00
Legyenek még oly aprók, a ma használatos áramköröket általában félvezetők alkotják, vagy fémszálak húzódnak bennük. A kanadai University of Toronto mérnökei azonban most olyan csipet készítettek, amelyben nem fém, hanem hosszú, szerves molekulalánc teremti meg a különbözi komponensek közötti összeköttetést.
2007. 10. 04. 08:00
A hazai autós biztosítók közül a két legnagyobb szereplő olcsó direkt-biztosítót alapít, megakadályozandó további „kötelezős” piacvesztését.
2007. 10. 04. 08:00
A pénzügyi szolgáltatók munkatársai, illetve a független pénzügyi tanácsadók hol jó szándékúan, de tudatlanul, hol üzleti érdekeiktől vezérelve, megtévesztési céllal szívesen hivatkoznak a múltbeli hozamteljesítményekre. Azonban a jövőbeni hozamokat senki sem tudja megjósolni, így a múltbeli referenciáknak nem sok közük van a jövőhöz.
2007. 10. 04. 07:00
December 21-én, az eredetileg tervezettnél tíz nappal korábban kerül sor kilenc európai uniós tagállam, köztük Magyarország csatlakozására a határellenőrzés nélküli utazást biztosító schengeni övezethez - jelentette be szerdán a soros EU-elnökség.
2007. 10. 03. 19:36
Olvasói sztorik