Gazdaság

Médiaszereplések helyett stratégiaalkotással töltené idejét Kákosy Csaba leendő gazdasági miniszter. Kóka János mostani kabinetfőnöke a Figyelőnek elmondta: a reformok és az uniós pénzek együtt indítják majd be a növekedést, és a vasúti szárnyvonalak menthetetlenek.
2007. 11. 28. 16:09
Idén az augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 940 ezer, a munkanélkülieké 311 ezer fő volt, ami 7,3 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.
2007. 11. 28. 12:59
Kölcsönös egyeztetés és megállapodás eredményeként az osztrák kancellár fogadta a Mol Rt. vezérigazgatóját, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig szerdán találkozik az OMV vezérigazgatójával, Wolfgang Ruttenstorferrel.
2007. 11. 28. 11:22
A tervek szerint jövőre piacra kerülhet a nosztalgia Pannónia, a motort Várpalotán gyártja majd a Magyar Motorkerékpár Fejlesztő Kft., amelyben az önkormányzat is tulajdonos - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
2007. 11. 28. 07:38
Drámai mértékben, 4,27 százalékot esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX kedden. Az index 1066,28 ponttal 23 899,35 pontra esett.
2007. 11. 27. 18:12
Csoportos létszámleépítés keretében nagyjából 320 adminisztratív dolgozójától válik meg a Malév, a légitársaság alkalmazottainak száma így 3 280-ra olvad. A lépést a szervezet átalakításával, és a bérköltségek csökkentésével indokolják.
2007. 11. 27. 16:24
Elfogadta az Országgyűlés a 2008-as költségvetés fő számait, amelyek szerint a hiány jövőre 1 118 milliárd forint lesz. Veres János pénzügyminiszter a vita zárszavában azt hangsúlyozta, hogy az igen alacsony szintre süllyedt gazdasági növekedés a kisebbre szabott állam következménye. Jövőre viszont már 2,8 százalékos növekedésben bízik a tárcavezető.
2007. 11. 27. 15:59
A szakszervezetek kedvence, a Rail Cargo Austria és a GySEV közös ajánlata nyert a májusban kiírt pályázaton. A győztes konzorcium jóval többet kínált versenytársainál, így összesen 102,5 milliárd forintot fizet a cég részvényeiért.
2007. 11. 27. 13:28
„Ez nem stand up comedy, ha hozzá akarsz szólni a témához, menj vissza a helyedre, és onnan szóljál hozzá!” – igyekezett rendre utasítani Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese Fürst Györgyöt, az EME Zrt. elnökét, miután parázs vita alakult ki a II. e-money symposiumon a mobilszolgáltatók és a mobilparkolásban is érdekelt cég között a budapesti parkolás ügyében.
2007. 11. 27. 13:07
A magyar lakosság mintegy 8 milliárd forintot költ szaloncukorra, csokoládé figurára, illetve ajándékcsomagra a karácsonyi szezonban, míg az éves édesség forgalom 120 milliárd forint.
2007. 11. 27. 08:18
A dél-koreai Joszu nyerte el - a marokkói Tangert és a lengyelországi Wroclawot megelőzve - a 2012. évi Nemzetközi Kiállítás rendezési jogát a párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítások Irodája (BIE) döntése alapján - közölték a szervezők.
2007. 11. 27. 08:10
Elutasította a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a munkaügyi szabályok sorozatos megszegése miatt a Hankook dél-koreai gumigyár 143 millió forintos képzési támogatásának kifizetését – tudta meg a Magyar Nemzet.
2007. 11. 27. 07:43
Jelentősen nőtt az elmúlt évben a számlakiegyenlítéssel elmaradók száma a Díjbeszedő Holding tapasztalatai alapján - írja a Napi Gazdaság. A társaságot ez nem érte meglepetésként, a kérdés igazából az, hogy tovább romlik-e a helyzet, esetleg egy idő után helyreáll a megszokott fizetési fegyelem.
2007. 11. 27. 07:33
Reggel - a regionális irányzatokhoz kapcsolódva - lendületesen erősödött a forint az euróval szemben, és a pénteki 257,10/20 után az árfolyam egészen 256,20-ig jutott. Az MNB várakozásoknak megfelelő kamatdöntése után azonban gyengülés kezdődött, kereskedők szerint azért, mert a piac így reagált a jegybank kedvezőtlenebb új inflációs prognózisára. Ismét voltak kötések 257 felett is, délután fél ötkor 256,80/90 volt az árfolyam.
2007. 11. 26. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,10 pontos, 1,44 százalékos csökkenéssel, 24 965,63 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma közepes volt, 25,442 milliárd forint értékben születtek üzletek.
2007. 11. 26. 17:38
Már az osztrák pénzügyi felügyelet vizsgálja, felmerülhet a bennfentes kereskedés gyanúja Wolfgang Rutterstorfer OMV-vezérigazgatóval szemben a Mol-részvényekre tett ajánlat kapcsán.
2007. 11. 26. 16:29
Olvasói sztorik