Gazdaság

Borús hangulatban közelítenek az év végéhez a világ pénz- és tőkepiacai, 2007-ben inkább csak bankbetéttel, illetve ázsiai, elsősorban kínai részvényekkel tehetett zsebre szép hozamot a magyar kisbefektető. Az amerikai jelzálogpiaci válság kifutását illetően sok még a kérdőjel, többen tartanak attól, hogy recesszióba süllyed a világ legnagyobb gazdasága.
2007. 12. 20. 08:00
Egészség és család - a magyarok boldogságának saját állításuk szerint ez a két legfőbb tartópillére. Mindazonáltal még ha e két területen jobbára rendben van is minden, hazánkfiai akkor is szívesen keseregnek; ez esetben megtaláljuk a hibát a politikában és általában a közállapotainkban, esetleg az anyagi helyzetünkben, vagy akár csak abban, hogy a szomszéd rétje zöldebb. Pedig a pozitív kisugárzás növelhetné a bldogságérzetünket, s így javíthatn
2007. 12. 20. 08:00
jut a magyar makrogazdaságnak az év végi számvetéskor. Európa 2007-ben állva hagyta Magyarországot. A növekedési ráta a 27 tagállam között éppen a 27. helyre volt elegendő. Szégyenszemre nem csak a kontinens felzárkózó, és ezért dinamikusabb felétől, hanem a jólétben kissé elkényelmesedett, lomhább „régi” Európától is lemaradtunk.
2007. 12. 20. 08:00
Minden korábbinál nagyobb a választópolgárok igénye a társadalmi és politikai békére. A pártok felelőssége, hogy ezt az ország kedélyének javítása érdekében végre megvalósítsák.
2007. 12. 20. 08:00
Előző nap érkezett New Yorkból, de nyoma sincs rajta az átállási fáradtságnak. A világpolgári lét velejárója, hogy a permanens utazások, előadások, konferenciák, szemináriumok ritmusára előbb-utóbb a szervezet is ráhangolódik.
2007. 12. 20. 08:00
A boldogságunkért felelős tényezők felére nincs ráhatásunk, mert öröklött tulajdonságainkon múlnak.
2007. 12. 20. 08:00
Annyi köze van a popnak a boldogsághoz, mint bármi másnak. Ilyen alapon a vombatok vadaskert-programja, vagy a költségvetés sarokszámai szintén köszönő viszonyban vannak a boldogsággal.
2007. 12. 20. 08:00
A boldogságról írván leginkább nézek magamban magam elé, gondolok sokról sok mindent, fut egy fényes, vakprivát belsőmozi a szemem mögött, de odakünn, például e lassan belakott laptérben - a személyesség rovására is - leginkább a foghatóra, a nyelvre hagyatkozok. Akármennyire ikes az ige, a „hagyatkozom” alakot itt túlzónak, pípeskedőnek érzem, ámbár lehet, hogy csupán e kényes tárgy közelében.
2007. 12. 20. 08:00
Boldogságot, de legalábbis boldogság közeli élményt árulnak összeállításunk szereplői. Üzletmenetük és vevőkörük egyaránt bizonyítja a mindenki által sejthető tényt: a boldogság keresett és kelendő portéka.
2007. 12. 20. 08:00
Bor és boldogság viszonya időtlen és érzékeny téma, melyről a pohárral változó sikerrel vívott küzdelmeink során kialakult egy nagyon határozott véleményünk.
2007. 12. 20. 08:00
Módszerei ugyan kirínak az általános gyakorlatból, a csaknem százötvenezer tagot számláló Tisztelet Társaságát mégis üzleti alapon, projektszemléletben szervezi Schmuck Andor.
2007. 12. 20. 08:00
Jövőre korántsem lesznek olyan kedvezőek a magyar gazdaságot befolyásoló külföldi hatások, mint a korábbi években.
2007. 12. 20. 08:00
Igaz, hogy az evés nem boldogít - de megnyugtat. Akárcsak a pénz. Bár lehet boldogan enni, ám a boldogságnak nem feltétele, csak kiegészítője. Jól enni, megfelelő körülmények között, az élet szép oldalához tartozik.
2007. 12. 20. 08:00
A politikai elit népszerűsége soha nem tapasztalt mélységekbe süllyedt 2007 végére: a 100 fokú skálán, a legjobb mutatók is csak erősen közepes elfogadottságot tükröznek. Négy párt legnépszerűbb politikusait kérdeztük a indexekből levonható következtetésekről, 2008-as várakozásaikról.
2007. 12. 20. 08:00
Az informatika és a távközlés technológiai fejlődése alig két évtized alatt olyan lehetőségeket teremtett, amelyeket korábban legfeljebb a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fi filmjeiben láthattunk.
2007. 12. 20. 08:00
Nanocsöveket a legkülönfélébb anyagokból sikerült már előállítani, így különböző műanyagszerű polimerekből, de félvezetőként működő tiszta szénből is.
2007. 12. 20. 08:00
Számos közgazdász az anyagi, vagy legföljebb a szubjektív jólléttel igyekszik azonosítani a boldogságot, ám e fogalom pusztán közgazdasági eszközökkel nem írható le, és nem is mérhető.
2007. 12. 20. 08:00
A magyar nemzetstratégia tizennyolc éve két alapvető irányba halad: felzárkózás a Nyugathoz, felelősségvállalás a határon túli magyarokért; e célok ma is érvényesek.
2007. 12. 20. 08:00
Az iparpolitika továbbra sem segíti a K+F beruházásokat, ami padlóra küldheti a hazai gyógyszergyártást - állítja az Egis Nyrt. vezérigazgatója, Gál Péterné.
2007. 12. 20. 08:00
A fiatalokat megcélzó cégek a gyorsan változó tini-szubkultúrákat ismerő kollégákat keresnek. Igényeiknek nem könnyű megfelelni.
2007. 12. 20. 08:00
A mindössze 37 éves, állateledel-kereskedelemből vagyont szerző Kedves Ferenc mindig időben felismerte, mikor kell váltani. Jelenleg tucatnyi befektetés felett diszponál, van köztük például egy komfortbusztársaság és egy exkluzív autókölcsönző, de egy ismert olasz divatmárka meghonosításán is fáradozik.
2007. 12. 20. 08:00
Olvasói sztorik