Elrendelte a bíróság a Hotel & More Szállodák Zrt. egyik leányvállalatának, a Hotel & More Sartor Kft.-nek a felszámolását – derül ki a cégiratokból. A felszámolást tavaly októberben kezdeményezték, de már egy ideje problémák mutatkoztak a leánycégnél: több mint 30-szor jegyeztek be végrehajtást, majd törlést, a NAV törölte a cég adószámát, ezt a cégbíróságnak májusban megküldött értesítésben azzal indokolták, hogy „a társaság az állami adó- és vámhatósághoz az általános forgalmi adóról teljesítendő összesítő nyilatkozat benyújtására vonatkozó, vagy a havi adó- és járulékbevallási kötelezettségének nem tett eleget”, egyben kérte a cég törlését. Június elején a bíróság el is rendelte a Hotel & More Sartor kényszertörlését, de végül felszámolásba fordult az eljárás.
Gazdaság
Szállodabirodalom omlik össze? Több helyen maradtak pénz nélkül dolgozók és vendégek
Vasvári Tamás / MTI
Klemm Balázs, a Hotel & More tulajdonosa.
Vasvári Tamás / MTI
Klemm Balázs, a Hotel & More tulajdonosa.
Kifizetetlen bérek és számlák, elmaradt közterhek és vissza nem térített foglalási díjak: egyre több jel utal arra, hogy súlyos pénzügyi gondokba került a Hotel & More cégcsoport, amely korábban mintegy húsz szállodát üzemeltetett. A magyarországi Hotel & More cégcsoport újabb szállodaüzemeltető cége került bajba.
Ajánlott videó
- 06:59 Vonnák Diána: Van az emberben gyűlölet, mások halála utáni vágy
- 06:51 Egy nap alatt elfogták a férfit, aki kirabolt egy pénzszállítót Nyíregyházán
- 06:17 Az ország felén még zavartalan lesz a napsütés vasárnap, mutatjuk, hol fordulhat elő eső
- 06:13 Ókovács Szilveszter: Százával kapom a kedves üzeneteket
- 05:58 108 ezer magyar ma újra választ Szerbiában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Michelle Wild mesélt az első forgatási napjáról
- 03:36 Félbeszakadt a Real Madrid meccse, mert rosszul lett egy néző
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 22:22 Krakkói lövöldözés: három holttestet találtak az elkövető otthonában
- 21:47 Lando Norris nyerte a zuhogó eső miatt káoszba fulladó időmérőt
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 06:00 Balaton: elhagyatva idézi a múltat az egykor fényűző vállalati üdülő
- 05:00 Meglepően korán kezdődik az idei téli szünet
- 21:46 Fokozott készültséget rendelt el a cseh rendőrség a krakkói lövöldözés után
- 16:00 „A nők szövetségi kapitánya végig fúrt a háttérből” – a külföldön sikeres tornaedző itthon nem bírt a közeggel
- 19:53 „1956 számomra olyan, mint amikor együtt énekeljük a refrént”
- 20:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 7.
- 22:47 Negyven éve nem volt ilyen, kieső helyen a Manchester United
- 21:12 Trump a UFC elnökét kérte fel fehér házi szóvivőnek
- 20:20 Emberi madarványokra bukkantak a román partoknál kilőtt tartályhajón
- 18:14 Manuel Neuer megsérült a meccsen, amin beírta magát a Bayern történelmébe
- 14:12 „Legalább az lesz a síromra írva, hogy szörpivásban halt meg” – így lassítják Szentendrén a demenciát
- 21:20 Elhunyt az újpestiek olimpiai ezüstérmes kapusa, Rothermel Ádám
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
