A G7.hu számításai szerint az előző néhány évhez képest valóban jelentősen megugrott a lakosság gázfogyasztása januárban, de a felhasználás még így is elmaradt attól a szinttől, ami a 2022-es rezsiemelés előtti időszakot jellemezte. A 2010-es évek második felében akadt olyan január, amikor a fagyos idő miatt a mostaninál is negyedével több gázt égettek el a háztartások, mégsem történt semmilyen kormányzati intézkedés.
Ez elég jól jelzi, hogy most sem önmagában a hideg, hanem a rezsiszabályok 2022-es módosítása miatt ugrott meg nagyon jelentősen sok háztartás gázszámlája, és végül ezért lépett a kormány. (Németh Szilárd rezsibiztos 2022 júliusában jelentette be a rezsicsökkentés korlátozását.)
Nagyobb a kompenzáció, mint a fogyasztás növekedése
Múlt héten jelentette be a kormány, hogy a januári hideg miatt megugró felhasználás kompenzálására valamennyi háztartás 30 százalékos fűtési kedvezményt kap januárban. Azóta a vonatkozó kormányrendelet is megjelent. A gáz esetében a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a gázszámlából a fogyasztás 30 százalékának megfelelő mennyiséget jóváírnak, így ennek a díját nem kell kifizetni.
Legalább ennyire fontos azonban az is, hogy a jóváírt mennyiség az éves felhasználásba sem számít bele, azaz senki nem csúszhat át emiatt a kedvezményes sávból a 2022-es választások után bevezetett hétszer drágábba.
A G7 becslése szerint a januári lakossági igény végül csak nagyjából 20 százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbi szintet. Igaz, ebben inkább az játszik szerepet, hogy a hónap legelején még alacsonyabb is volt a fogyasztás, mint 2025-ben.
A portál a vezetékrendszert üzemeltető FGSZ Zrt. elosztott gázmennyiséget közlő adatai alapján úgy számolt,
Ennek oka, hogy a rezsiemelés bevezetése után nagyon látványosan visszaesett a háztartások földgázfogyasztása.
Azóta fixen 15-20 százalékkal alacsonyabb a háztartások gázigénye, mint amilyen azonos hőmérséklet mellett pár évvel korábban lett volna. A téli hónapokban az éves átlagnál némileg kisebb, de így is jellemzően 12-15 százalék volt az visszaesés. A gázelosztó, valamint HungaroMet adatai alapján az látszik, hogy
Magyarul egy olyan fogyasztási szint mellett ad most támogatást a kormány, amely a 2022-es rezsiemelés előtt egy átlagosnál enyhébb januárban is teljesen megszokott lett volna.
A rezsicsökkentés kereteinek 2022-es átalakítása nyomán úgy nyúlt bele a szabályozásba a kormányzat, hogy az átlagos fogyasztás feletti részre jelentősen megemelte a gázdíjat. Míg az éves 1729 köbméteres fogyasztásig maradt a 100 forint körüli ár, az efölötti felhasználás minden köbmétere ennek bő hétszeresébe, 747 forintba kerül.
Az átlagot a megelőző évek alapján számolták, márpedig azokban az esztendőkben kifejezetten enyhék voltak a telek. Így várható volt, hogy egy hidegebb téli hónap sok olyan háztartás számára okozhat problémát, amely enyhébb telek mellett is az átlagfogyasztás környékén egyensúlyozott. Esetükben ugyanis a hideg miatt megugró fogyasztás sokkal nagyobb többletköltséget eredményezhet, mint a rezsiemelés előtt.
Az idei januári hideg ugyan éves szinten mindössze 3,5-4 százalékos fogyasztásnövekedést okoz, de ha ennek csak a fele csúszik át valakinél a 2022-ben bevezetett hétszeres árú tarifába, az is 25-30 ezer forinttal dobja meg a gázszámlát. Ha pedig az egész, akkor logikusan ennek a duplájával.
