Gazdaság

Szijjártó: A BMW megépíti az ország legnagyobb napelemparkját Debrecenben

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

A Külgazdasági és külügyminisztérium arról ír közleményében, hogy a BMW hazánk és a vállalatcsoport legnagyobb naperőművét építi fel Debrecenben.

Szijjártó Péter külügyminiszter a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkőletételén beszélt arról, hogy a 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer már így is a legnagyobb lesz az országban „és ha jól értem, az E.ON sem épített még sokszor ekkora naperőműparkot, mint ami most itt létrejön”. A miniszter szuperlatívuszokat nem spóroló beszéde szerint a két német vállalat, Debrecen és Magyarország együttműködése ismételten olyan teljesítményt állít elő, „amely a Guinness Rekordok Könyvének a jövő évi kiadásában jogosan tarthat igényt a bekerülésre”.

Szerinte két pillér támasztaná alá azt, hogy – az ő értelmezésében – az ország „a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került”. Ezek egyrészt a közlekedés elektromos átállása, másrészt az energiaelőállítás karbonmentessé tétele.

A külügyminiszter arról is beszélt, hogy nálunk az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. Debrecenben valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni, mondta.

Megemlékezett arról, hogy Debrecenhez és a BMW gyárhoz kötődően a kormány körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben döntött infrastruktúra-fejlesztésekről, többek között útfejlesztésekről, nemzetközi iskola építéséről, vagy az egyetem és a szakképzési-centrum fejlesztéséről.

Szijjártó Péter állítása szerint az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. Legalább ekkora eredménynek nevezte, hogy „mindezt a károsanyag-kibocsátás folyamatos csökkentése mellett sikerült elérni, ami a zöldenergia-kapacitások bővítése nyomán volt lehetséges”.

Elmondása szerint Magyarországon 278 ezer háztartási és közel 3500 ipari naperőmű működik, az ország napenergia-kapacitása pedig 6700 megawattnál tart.

(via MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik