A kormány úgy döntött tavaly ősszel, hogy a háztartási napelemesek csak a telepítéstől számított 10 évig maradhatnak a korábbi kedvező, éves szaldó elszámolásban, utána átkerülnek a kedvezőtlenebb havi bruttó elszámolásba. Ezt a szabályt a korábban létesített összes napelemnél alkalmazni kell, holott korábban azt lehetett tudni, hogy csak a 2024. január 1-je után a hálózatra csatlakozóknak nem lesz elérhető már a szaldós elszámolás. Akik korábban rendeltek napelemet, abban a tudatban tették ezt, hogy szaldó elszámolásban maradhatnak, és a megtérüléssel is így számoltak. A naposabb (főleg nyári) hónapokban túltermelésbe kerülnek, de a fölös áramot csak 5 forint/kilowattóra áron veheti át tőlük az MVM, a kevésbé napos (főleg téli) hónapokban pedig jó eséllyel több lesz az áramfogyasztásuk, mint a termelésük, így áramot kell vásárolniuk, amit hétszer akkora áron (rezsicsökkentett ár 36 forint/kilowattóra) tehetnek meg, mint amennyiért átveszik tőlük a fölös áramot.
Vagyis rosszul járnak.
Ám most felcsillant a remény azok előtt, akik nem akarják ezt elfogadni – minden érintett alkotmányjogi panaszt tehet azért, hogy változás történjen. Civil kezdeményezésre, ügyvédek közreműködésével elkészült ugyanis egy beadvány, ami bárki számára elérhető.
A NÉP alkotmányjogi beadványát bárki beküldheti
A Napelem-felhasználók Érdekvédelmi Platformja Egyesület(NÉP) azt javasolja, hogy Álláspontjuk szerint ezek jelentős károkat okoznak a hmke-tulajdonosoknak, sértve a tulajdonhoz való jogot és az uniós irányelveket. Ezért
- a 2023. szeptember 13-án,
- a 2023. október 6-án
- és 2024. január 01-én,
három ütemben hatályba lépett, hmke-szerződéseket érintő kormányrendeletek megsemmisítését kérik a napelemes rendszerek tulajdonosai az Alkotmánybíróságtól.
Érveik a következők:
- A rendeletekben megjelenő változtatások olyan 10 éves időkorlát bevezetését jelentették, ami korábban nem volt része a napelemes beruházások szabályozásának. Ez azt jelenti, hogy azok, akik már korábban elkötelezték magukat a napelemes beruházás mellett, most hirtelen szembesültek ezzel az időkorláttal, ami kifejezetten jelentősen és hátrányosan befolyásolja a beruházás megtérülését és a korábbi terveiket.
- Emellett a változtatás sérti a tulajdonhoz való jogot és a visszaható hatályú jogalkotás EU-s és hazai tilalmát, mivel visszamenőlegesen érinti a már létrejött jogviszonyokat, és nem biztosított kellő felkészülési időt az érintettek számára.
- A piacot torzító és méltatlan átvételi árszint (5 forint) szintén elfogadhatatlannak és jogszerűtlennek minősül. Ez az ár nem tükrözi a piaci valóságot, és minden lakossági fogyasztót egy nem piaci árazásnak megfelelő bruttó elszámolásba kényszerít.
- A változtatás sérti az összes vonatkozó európai uniós irányelvet taxatíve is szellemiségében is.
A minden körülményt összességében vizsgáló alkotmányjogi beadványt bármelyik hmke-s benyújthatja, aki károsultnak érzi magát, és egyetért a jogi szakértők által elkészített szakanyaggal. Magánszemélyek, egyéni vállalkozók és gazdasági társaságok is élhetnek a lehetőséggel.
Legfeljebb postaköltsége lehet, ha valaki nem elektronikusan, hanem levélben szeretné azt beküldeni. Ami még fontos, megtalálható a tételes indoklás, valamint részletes útmutató is ahhoz, hogyan lehet benyújtani az egységesített panaszt, hitelesítve.
A NÉP oldalánAzt írják, az azonos tartalmú beadványokat az Alkotmánybíróság összevontan fogja kezelni, ami az érintettek számára kedvező, mert minél többen nyújtják be, annál hatékonyabban tudják demonstrálni, milyen erős az elkötelezettségük a számukra jelentős károkat okozó törvényi rendelkezések megváltoztatására. Az alkotmányjogi panaszok tömeges benyújtásával a NÉP Egyesület célja egy kiszámítható és stabil jogi szabályozási környezet kikényszerítése, amely az eredeti szerződési feltételekkel garantálja a lakossági beruházások korábban tervezett megtérülését. A NÉP egyesület szlogenje, a
nincs 10 év, nincs 5 forint
is világosan megmutatja, mi a céljuk az alkotmányjogi panaszbeadványokkal.
Facebook-csoportból lett a NÉP
De mi a NÉP, és hogyan jött létre? A 24.hu kérdésére azt írták, az egyesületnek 10 magánszemély tagja van, elnökük Balázs Géza. Az alapítók egy 2023 augusztusában indult Facebook-csoportból kerültek ki. Folyamatosan keresték azokat a jogi lehetőségeket, amelyekkel a számukra hátrányos helyzetet szerették volna megváltoztatni, de nem találtak sem jogi lehetőséget, sem jogi segítséget ügyük mellé. 2023. december vége azonban fordulatot hozott, amikor a Dr. Karsai Dániel Ügyvédi irodából kaptak egy 2024. januári időpontot, amelyben egyeztetésre hívták a csoportot képviselőket. Ezen a megbeszélésen kaptak végre jogi segítséget – az ügyvédi iroda munkatársai azt javasolták nekik, hozzanak létre érdekvédelmi egyesületet, mert legálisan csak így lehetséges anyagi és egyéb támogatásokat kérniük, kezelniük és ügyük érdekében felhasználniuk. Így a legkedvezőbb üzemeltetési költséggel (10 tag, akiből 1 fő elnök) megalakították a NÉP Egyesületet, amelynek nyilvántartásba vételi eljárása jelenleg is zajlik. Az egyesület – a nyilvántartásba vétel után – nyilvánosság elé lép, addig csak előkészítő tevékenységet folytat.
Az ügyvédi konzultáció másik eredménye az lett, hogy most a hmke-s napelemes rendszerekkel rendelkezők alkotmányjogi panaszt nyújthatnak be az Alkotmánybírósághoz. Erre mindenkinek joga van, ám mivel egy ilyen komplex témában nem lehet elvárni egyenként senkitől sem, hogy képes legyen alkotmánybírósági panasz elkészítésére, ezért az ügyvédi iroda munkatársaival egyeztetve úgy döntöttek a csoport tagjai, hogy felkérik a Karsai Dániel Ügyvédi Irodát és a Kollarics Flóra Ügyvédi Irodát, támogassák céljaikat azzal, hogy elkészítenek egy alkotmányjogi panasztervezetet, amelyet az állampolgárok benyújthatnak az Alkotmánybírósághoz. Ráadásul egy olyan szöveget nyújthatnak be, amely komoly jogászi szakmunka eredménye, tehát semmilyen változtatást nem érdemes tenni benne.
A javasolt beadványszövegek és a beadáshoz szükséges egyéb útmutatók, mellékletek 2024. február 28-án álltak a csoport rendelkezésére, és 1–2 napos további egyeztetések, kisebb módosítások után 2024. március 4-én kerültek ki a csoportba, illetve a tágabb nyilvánosság részére ekkortól lettek hozzáférhetők.
Csak március 10-i g küldhető be az alkotmányjogi panasz?
A hatályos törvények szerint csak a kihirdetéstől számított 180 nap áll rendelkezésére az állampolgárnak arra, hogy az általa sérelmesnek talált jogszabály felülvizsgálatát kérje az Alkotmánybíróságtól az alkotmányjogi panaszbeadványában. És mivel az első jogszabály-módosítás, amely érinti a hmke-s napelemes rendszer tulajdonosait, 2023 szeptemberében lépett hatályba, így a 180 nap 2024. március 11-én lejár. Praktikusan tehát 2024. március 10-ig lehet az első beadványokat elindítani az AB felé postai úton vagy elektronikusan hitelesített dokumentumok formájában emailben. A további határidők: 2024. április 3-a és 2024. július 1-je.
A beadványokat tehát március 10. után is elfogadják – apróbb változtatásokkal, amelyekről külön tájékoztat a NÉP mindenkit –, és ezek is érvényesek lesznek, azonban a NÉP kiemelten fontosnak tartja, hogy minél többen beküldjék a beadványt még március 10-ig. A későbbi beadványokhoz szükséges kisebb módosításokat a panaszt előkészítő ügyvédi irodák elvégzik, a NÉP pedig közzéteszi a honlapján, illetve a csoportban.
Rengeteg napelemes lehet érintett
A NÉP szerint mintegy 250–300 ezer napelemrendszer-tulajdonost érinthet, hogy 10 évben korlátozták a szaldó elszámolást. Mindenkinek javasolják, hogy olvassa el a beadvány szövegét, és amennyiben úgy érzi, állampolgárként ő is érintett, akkor tegye meg azt az egy lépést önállóan, hogy beadja az AB-nek a saját beadványát. Ők ajánlják ezt meglépni, de a döntés mindenkinek a saját kezében van.
Kérdeztük, hány beadványra számítanak, mennyi kell a sikerhez. Azt válaszolták, nincs sikercél vagy sikerszám, mert az AB-nek egyetlen beadványt is van lehetősége tárgysorozatba venni, és amennyiben a szabályozást alkotmányellenesnek ítéli, azt megsemmisítheti vagy a jogalkotót az alkotmányellenesség orvoslására hívhatja fel. A tömeges beadást a NÉP azért javasolja, mert a probléma is tömegeket érint. A tömeges panaszbenyújtás álláspontjuk szerint igazolhatja a probléma súlyát és kiemelt társadalmi jelentőségét.
A NÉP célja egyértelmű – az AB semmisítse meg azokat a rendeleteket, jogszabályi rendelkezéseket, amelyeket a beadvány szövege felsorol, és a jogalkotónak fogalmazza meg javaslatait arra vonatkozóan, hogy az adott jogterületet milyen elvek mentén szabályozza újra.
Az első 2 nap után 1–2 ezer beadott panaszbeadványra tekintenek úgy, hogy azok hamarosan megérkeznek az AB-hoz. Azt is írták, hogy az emailes beadványok feldolgozását már meg is kezdte az AB.
Hangsúlyozták, az AB-t semmilyen befolyásolás, nyomásgyakorlás, stb. nem késztetheti arra, hogy ügyüket soron kívül tárgysorozatba vegye. A maguk részéről sem nyomásgyakorlásnak szánják a beadásokat.