Olvasónk céges juttatásként 23 200 forint utalványt kapott (csekély értékű ajándékként) a munkáltatójától decemberben, Amikor januárban fel akarta használni, arra számított, hogy Edenred-utalványban fizetheti ki teljes vásárlását az elfogadóhelyen, és ha kell, bankkártyával kipótolja a hiányzó összeget, de csalódnia kellett.
Tulajdonosváltás is volt egyébként év végén a cégnél, és az utalványokkal ellentétben a kártyáknál – így a náluk 2022-től elérhető SZÉP-kártyánál is – teljesen megszűnt tavaly év végével a felhasználás lehetősége. Hiába nem jártak le még a kártyák, egyenlegek, januártól nem lehetett fizetni velük.
Így lehet elfogadni az ajándékutalványt
Olvasónk először egy drogérialáncban próbált fizetni januárban, és bár a lánc fent volt (és van) az Edenred oldalán mint elfogadóhely, a pénztáros elutasította az ajándékutalvány elfogadását. Következett egy élelmiszerlánc, ahol a kasszás azt mondta, csak a vásárolt összeg egy részét fizetheti ki az utalvánnyal, a többit készpénzzel kell kiegyenlítenie. Végül egy elektronikai üzletláncban sikerült felhasználnia az utalvány maradékát, ahol arra is volt lehetősége, hogy (az utalvánnyal le nem fedett) maradék összeget bankkártyával rendezze.
A kibocsátót megkeresve megtudtuk, tavaly november elején került magyar tulajdonba az Edenred utalványos üzletága, amit a Rewin Magyarország Kft. vitt tovább. A magyar cég válaszában azt írta, utalványos üzletáguk zökkenőmentesen, változatlanul működik tovább, minden korábbi elfogadóhelyi szerződésük jogfolytonos. Arra is kitértek, hogy 2023 december végétől kizárólag Rewin-utalványokat forgalmaznak, valamint biztosítottak róla, hogy
Ami olvasónk beváltási tapasztalatait illeti, a Rewin (korábban Edenred) és a beváltóhely közötti általános szerződési feltételek alapján az egyes üzletek eldönthetik, hogy a vásárlás teljes- vagy csak részösszegét engedik-e utalvánnyal kifizetni – tudtuk meg, de a Rewin tapasztalatai szerint általában nincs korlátozás ezen a téren. Szintén az üzletek döntése, hogy az utalvány mellett bankkártyával vagy készpénzzel ki lehet-e fizetni a fennmaradó összeget. Ezt a rugalmasságot nem tervezik kivenni a rendszerből, mert ellenkező esetben előfordulhatna, hogy a kasszarendszer adottságai miatt egy üzlet vagy üzletlánc nem tudna csatlakozni hálózatukhoz.
Hozzátették, jó az együttműködésük a nagy beváltókkal, láncokkal, melyek örülnek a minél több vásárlónak, így nem korlátozzák – például valamilyen összeghatárra – az utalványok beváltását. Nem tagadták azonban, előfordul, hogy valamely értékesítési ponton hibázik a kasszás – ilyen esetekkel időnként őket is megkeresik felhasználóik. Hozzátették, a vásárlás helye, napja és ideje említésével szinte minden esetben orvosolni tudják a problémát, és jelzik az esetet beváltó partnerüknek. Felhasználóiknak javasolják, keressék fel a beváltóhelyen az ügyfélszolgálatot is, hogy azonnal és helyben lehessen megoldást találni, vagy jegyzőkönyvet felvenni.
Az a szubjektív megállapítás, amelyet az egyik pénztáros mondott olvasónknak, nevezetesen, hogy „egyre több helyen nem fogadják el az ajándékutalványokat”, a Rewin szerint nem helytálló.
Tulajdonosváltás és helytállás
A társaság weboldalán közölt információkból kiderült, hogy míg az utalványüzletet tovább vitte a Rewin,
Vagyis hiába szerepelt későbbi lejárat a kártyákon, hiába van rajtuk pénz, azokkal januártól már nem lehet fizetni. Szakértőt kérdeztünk, belefér-e egy ilyen lépés tulajdonosváltás esetén, illetve mi a szabály a jogelőd által kötött szerződések teljesítésénél. A Niveus Legal partnere, a Halmos és Jánosi Ügyvédi Iroda képviselője lapunknak azt írta,
Vagyis az új tulajdonos a korábban vállalt kötelezettségekért változatlan feltételek mellett köteles helytállni, ez vonatkozik a korábban megkötött szerződések teljesítésére is. De Dr. Jánosi Zoltán azt is írta, hogy vannak olyan esetek, amikor a társaság szerződései, az azokhoz kapcsolódó általános szerződési feltételek (ÁSZF) vagy jogszabályi előírások tartalmaznak olyan rendelkezéseket, jogkövetkezményeket, amelyek lehetővé tehetik akár az egyoldalú szerződésmódosítást is a tulajdonosváltozással összefüggésben.
Hogy a tulajdonosváltozás milyen jogkövetkezményekkel járhat a társaság által kötött szerződésekre, azt csak a speciális feltételek ismeretében és az adott eset összes körülményének mélyreható vizsgálatával lehet megállapítani, és ez érvényes az olyan komplex kérdésekre is, amelyek a konkrét ügyhöz kapcsolódnak. És mivel az Edenred általános szerződési feltételeinél a belga jog az irányadó, a belga jogot is ismerni kell a véleményalkotáshoz.
Egy ilyen ügyben kérdés lehet szerinte, hogy:
- az ÁSZF, illetve az egyedi szerződések feljogosították-e a céget a lejárati idő egyoldalú módosítására,
- ha igen, akkor a cég betartotta-e a módosításra vonatkozó rendelkezéseket,
- kellő időben értesítette-e az ügyfeleit és a kártyabirtokosokat a lejárati idő változásáról,
- mi a kártyán maradt pénz sorsa, elvész vagy visszaigényelhető,
- ha visszaigényelhető elegendő idő áll-e rendelkezésre?
Ezért nem folytatódott a kártyaprogram
Az új magyar tulajdonos, a Rewin megkeresésünkre azt írta, az Edenred korábbi kártyás programját azért nem volt lehetőségük átvenni, mert a kártyaprogramot szolgáltató vállalat az Edenred kizárólagos partnere volt. A francia központ a 24.hu-nak megerősítette, az Edenred-kártyákat valóban deaktiválták 2023. december végén – magyarországi kártyaprogramjuk bezárását tavaly augusztusban jelentették be ügyfeleiknek, és szeptemberben a kártyabirtokosoknak. Ahogy fogalmaztak, szeptember és december között folyamatosan kapcsolatban álltak ügyfeleikkel annak érdekében, hogy közösen találják meg a számukra legjobb, leginkább elfogadható megoldást. Ezzel párhuzamosan szeptembertől kommunikációs kampányt indítottak, hogy közvetlenül tájékoztassák kártyabirtokosaik a változásról, és biztosítsák, hogy az év vége előtt minden esélyük meglegyen a kártyákon fennmaradó összeg elköltésére. Hogy hány kártyán maradhatott mégis pénz, és mekkora összeg ragadhatott be, arra nem válaszoltak.
Azt írták viszont, hogy a Rewin ügyfélszolgálatának támogatásával továbbra is szoros kapcsolatot tartanak ügyfeleikkel és kártyabirtokosaikkal annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak róla, minden lehetséges problémát vagy kellemetlenséget kezelni tudtak. A bent ragadt pénzekkel kapcsolatban biztosítottak, hogy
Kérdésünkre hozzátették, az Edenred-kártyákon adott juttatások elég széleskörűek, csak egy kis részük olyan, ami speciális adózású és feltételekkel adható, jelentősebb része bérként adózott juttatás. Azt pedig, hogy milyen jogcímen történt a kifizetés, a juttatást adó cég tudja. Ezért van az, hogy bizonyos esetekben a kártyabirtokos (a dolgozó), bizonyos esetekben pedig a juttatást adó cég (a munkáltató) kapja a visszatérítést.