Kína felemelkedése a gazdaságtörténet elmúlt negyven évének legnagyobb sikertörténete. A kommunizmus sújtotta, agrár berendezkedésű ország vásárlóerő paritáson mérve 2016-ra a világ legnagyobb gazdaságává nőtte ki magát – az Egyesült Államokat is megelőzve. Négy évtized alatt az ország az egy főre jutó GDP tekintetében is döbbenetes sikereket ért el. Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt negyven év globalizációjának legnagyobb nyertese a ma már több száz millió főt számláló kínai középosztály lett.
A gazdasági fejlődés meghatározó geopolitikai tényezővé emelte az országot, ugyanakkor kétséges, hogy az elmúlt évtizedek kimagasló növekedési rátája hogyan tartható fenn egy inflációs nyomásokkal küzdő, egyre inkább protekcionista világgazdasági környezetben. Az elmúlt évtizedek kínai növekedésének forrásai egyre kevésbé lesznek meghatározók a Covid utáni időszakban, és kérdéses, hogy a kínai gazdasági modell képes lesz-e megteremteni a termelékenység növekedésén alapuló, intenzív gazdasági növekedés feltételeit.
Reform reform hátán
Kína elmúlt negyven éve egy példátlan gazdasági sikertörténet volt. Az ipari forradalmat megelőzően – pusztán méretéből adódóan is – Kína a globális termelés mintegy ötödét adta. A 19. század elején elterjedő gazdasági innovációk a nyugati gazdaságok (különös tekintettel az újonnan alapított Egyesült Államok) részesedésének drámai növekedését eredményezte, Kína pedig fokozatosan veszített a súlyából.
A trend a 20. század második felében fordult meg, amikor is a kelet-ázsiai gazdaság bámulatos lendülettel tért vissza a világgazdaság porondjára, közel tíz százalékos globális részesedése pedig mára visszatért az ipari forradalom előtti időket megidéző 18 százalékos szintre.. Ugyan a nominális GDP tekintetében továbbra is az USA a világ legnagyobb gazdasága, vásárlóerő paritáson mérve (azaz az árszínvonallal korrigálva) Kína 2016-ban megelőzte. Mégis hogyan volt képes az alapvetően mezőgazdaságon alapuló, kommunista Kína végrehajtani ezt a példátlan visszatérést?
Két évvel Mao Ce-tung 1976-os halálát követően Teng Hsziao-ping lett a Kínai Népköztársaság első számú vezetője. Tenget sokan a modern Kína atyjaként emlegetik, ugyanis a hetvenes évek végétől bevezetett reformok ágyaztak meg a gazdasági fejlődésnek.
A mai modern kínai gazdaság kialakulása a kollektivizált mezőgazdaság reformjával kezdődött. A termelőszövetkezeti rendszert egy kvótákon alapuló szisztéma váltotta fel, melynek keretében a termelők a kvóták teljesítését követően piaci áron értékesíthették a megtermelt árujukat. A reform – a magyarországi háztáji bevezetéséhez hasonlóan – ösztönzőt teremtett a mezőgazdasági termelés növelésére, ami az új technológiák megjelenésével kiegészülve kimagasló termelékenységnövekedést eredményezett az agráriumban. A termelékenység növekedése nyomán a munkaerő jelentős része átvándorolhatott a jelentősen jobb munkaerő-termelékenységet felmutató szektorokba, ami a kezdeti megugró növekedés legfőbb forrása volt. A piaci mechanizmusok bevezetése, a liberalizáció, illetve az új technológiák megjelenése jelentősen növelte a kínai munkaerő mobilitását, ami megágyazott a ma is ismert, ipari gazdaság kialakulásának.
A termelékenység növekedésének másik forrása a magánvállalkozások felemelkedése, illetve az állami vállalatok kilencvenes években megkezdett reformja volt. Az agráriumhoz hasonlóan idővel az állami vállalatok számára is lehetőség adódott, hogy termékeiket (legalábbis annak egy részét) piaci áron értékesítsék, ami egy igen fontos, új ösztönzőt vitt a termelésbe. A jóval termelékenyebb magánvállalatok megjelenése nagyban felelős volt az össztermelékenység javulásáért, emellett az állami szektor 1997-ben megkezdett reformját követően az állami vállalatok számára is megszűnt a Kornai János közgazdász által is sokat emlegetett puha költségvetési korlát
Az ipari szektor és a magánvállalatok felemelkedése mellett
- a külkereskedelem liberalizálása,
- a külföldi tőke Kínába vándorlása,
- a lakosságszám drámai növekedése
- és a belső migráció szabadabbá tétele
szintén támogatta az ország gazdaságának növekedését. Ennek egyik fontos lépése volt Kína csatlakozása a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) 2001-ben. A külföldi tőke beérkezése és a nyugati fejlett technológia importja lehetővé tette az ország számára, hogy igen rövid időn belül átálljon egy központosított, agrárközpontú gazdasági berendezkedésről egy decentralizált, exportorientált, ipari termelésen és szolgáltatásokon alapuló gazdaságra. A Teng Hsziao-ping alatt megkezdett és utódai által is folytatott reformok létrehoztak egy rohamléptekkel felzárkózó, modern gazdaságot, melynek egyediségét az adja, hogy a gazdaság liberalizálása nem járt együtt a politikai rendszer liberalizálásával, így a gazdaság erőforrásai végső soron továbbra is a mindenkori politikai vezetés rendelkezésére állnak.
A következő évtizedek nagy kérdése, hogy az extenzív növekedés eddigi forrásainak elapadásával Kína képes lesz-e átállni egy olyan intenzív növekedési pályára, melynek elengedhetetlen feltétele a versenyképes iparágak további fejlődése és a termelékenység hosszú távú növekedése.
A modern kínai gazdaság
A nyolcvanas-kilencvenes évek reformjai a kínai gazdaságszerkezet alapvető átalakulását eredményezték. Az agrárium részesedése az össztermelésben a nyolcvanas évek elején mért közel 30 százalékos értékről mára közel öt százalék közelébe csökkent. Ezzel egy időben a szolgáltatások részesedése közel megduplázódott ebben az időszakban, a mai, 50 százalékot meghaladó mértékével a sokáig domináns ipari szegmenst is megelőzte. Ezzel együtt az ipar 40 százalékos részesedésével Kína messze kimagaslik a nemzetközi mezőnyből (az ipar átlagrészesedése globálisan 30 százalék, míg a fejlett nyugati gazdaságok esetében 20 százalék körül mozog).
Az értékek aligha meglepők Kína nemzetközi gazdaságban betöltött szerepét tekintve. Az exportorientált növekedés megkövetelte, hogy a kínai gazdaság a fejlett nyugati gazdaságok ipari termékeinek beszállítójává, a világ olcsó munkaerőn is alapuló „gyártóegységéve” váljon. Az exportra gyártó szektor szükségszerűen a kínai gazdaság legtermelékenyebb és legversenyképesebb szektorává vált, amit az is jelez, hogy a munkaerő termelékenysége ma már kisebb a szolgáltatói szektorban az iparihoz képest. A szegmens bővülése nagy részben felelős az elmúlt évtizedekben tapasztalt, kimagasló gazdasági növekedésért.
Az ipari szektor bővülése mellett a jórészt belföldre gyártó szolgáltatói szektor is virágkorát éli, ami a fejlődő gazdaságok felzárkózásának egyik tipikus jele. A szektor részesedése a GDP-ben közel negyven év leforgása alatt mintegy megduplázódott, jelenleg az össztermelés felét adja, az ipari szegmenst is megelőzve. Hasonló drámai átalakulás ment végbe az állami szektorban való foglalkoztatás terén, ugyanis az ezen szektorban foglalkoztatott munkaerő aránya 1990 óta közel 60 százalékról 20 százalék alá csökkent.
A kínai gazdasági csoda egyik sajátossága, hogy a gazdaság növekedése nemzetközi összevetésben is kimondottan magas megtakarítási ráta mellett valósult meg. Ez azt is jelenti, hogy a kínai gazdaság szereplői a megtermelt jövedelem jelentős részét visszaforgatták a termelésbe, így jelentős tőke állt rendelkezésre az ipari beruházások megvalósításához. A Világbank adatai szerint jelenleg a kínai megtakarítási ráta 46 százalék, míg a globális átlag közel 30 százalék.
A magas megtakarítási ráta azt is eredményezte, hogy a folyó fizetési mérleg egyenlege a kilencvenes évek óta folyamatosan többletet mutat, azaz a kínai gazdaság külfölddel szemben fennálló pozíciója az egyre növekvő tőkeimport ellenére is folyamatosan javulni tudott. Ennek persze feltétele a versenyképes, exportra termelő szektor fejlődése és a megtakarítások hatékony felhasználása, a magas megtakarítási ráta még önmagában nem garancia a sikerre.
A kínai lakosság magas megtakarítási hajlandósága persze azt is jelentette, hogy a belföldi fogyasztás jóval kevésbé ösztönözte a gazdaság növekedését, mint más, fejlett gazdaságok esetében.
A megugró kormányzati költekezés ugyan élénkítette az egyre inkább lassuló kínai gazdaságot, de 2013 óta a GDP-arányos államadósság közel 40 százalékpontos emelkedéséhez vezetett. Külön aggodalomra ad okot, hogy az eladósodás nagy részben a helyi önkormányzatoknál következett be. Egyes számítások szerint a széles értelmezésben vett, kínai államot terhelő államadósság sokkal inkább közel lehet a GDP 150 százalékához, mint a pusztán központi kormányzatnál fennálló, a GDP mintegy 20 százalékára rúgó értékhez.
Viharfelhők
Az exportorientált ipari szegmens felemelkedése – amellett, hogy megteremtette a Kína globális tényezővé válásának feltételeit – oda vezetett, hogy az ország gazdasági teljesítménye kimondottan kitetté vált a világgazdaság ingadozásainak. Az exportpiacok beszűkülése (különösen egy egyre inkább a hazai piacok védelmét hangsúlyozó, protekcionista világgazdasági környezeteben) jelentősen ronthatja az exportfókuszú ipari szegmens teljesítményét. Aligha véletlen, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök is egyre többször emlegeti a belföldi kereslet felpörgetésének szükségességét, egy fogyasztásnövekedésen alapuló, következésképp zártabb gazdasági szerkezet kialakítását.
A belföldi kereslet élénkítésen és a fogyasztáson alapuló gazdasági növekedésnek persze számos kockázata lehet, különösen egy fejlődő gazdaság esetében. Egyfelől az aktívabb költségvetési politika fellazíthatja a kormányzat fiskális fegyelmét, ami az állam további eladósodásához vagy akár a külső egyensúly romlásához is vezethet. Kína külső pozíciójának elmúlt évtizedekben tapasztalt javulása könnyen a visszájára fordulhat, amennyiben az exportvezérelt növekedést belföldi keresletélénkítésen és állami költekezésen alapuló gazdaságpolitika váltja fel.
A külföldi tőke beáramlásának elmaradása (ami mögött akár az egyre inkább Kína-ellenes Egyesült Államok nemzetbiztonsági megfontolásai is meghúzódhatnak) a technológiaintenzív import visszaesését is okozhatja. A termelékenység növekedési ütemének lassulása, a központi és önkormányzati szervek további eladósodásával kiegészülve aligha segíti a gazdaság elmúlt évtizedekben tapasztalt növekedésének visszatérését.
A múltbéli gazdasági növekedés szempontjából kiemelten fontos magas megtakarítási ráta szintén hátrányos adottság a fogyasztás és a belföldi kereslet élénkítésén alapuló modellben. Alacsony lakossági fogyasztás és csökkenő export mellett kizárólag az állami kiadások növekedése és a (nagy részben szintén állami szervek által kontrollált) beruházások bővülése szolgálhat a gazdasági növekedés forrásául.
A problémát az jelenti, hogy igen nehéz megmondani: ténylegesen mekkora további költségvetési mozgástere van a központi és helyi kormányzatoknak.
Ez különösen igaz a sok esetben téves elszámolásokon alapuló építőipari és infrastrukturális projektek esetén. A földértékesítés nem jelenthet hosszú távú megoldást a kölcsönök finanszírozására, így nehezen belátható, mi lesz az igen rosszul átlátható és várhatóan egyre növekvő önkormányzati adósságállomány sorsa.
Az állami adósság növekedése mellett a magánszektor (háztartások és vállalatok) GDP-arányos adósságállománya is mintegy 100 százalékponttal növekedett az elmúlt 15 évben, jelenleg közel 250 százalék, ami nemzetközi összevetésben is kimagasló érték. Külön aggodalomra ad okot az eladósodás az egyik legjelentősebb nemzetgazdasági szektorrá váló építőiparban. Emlékezetes, hogy a ma is bizonytalan sorsú építőipari gigavállalat, az Evergrande csődje mekkora felfordulást okozott nem pusztán a kínai, de a nemzetközi piacokon is. Egy-egy túlzottan eladósodott óriás csődje miatt ügyfelek tömegei veszíthetik el ezen vállalatoknak juttatott foglaló letétjeiket, ezzel komoly reálgazdasági visszaesést okozva. Emellett a kínai bankrendszer és a vállalati hitelezés is komolyan megszenvedheti egy ekkora vállalat csődjét. A fő problémát a politikai és gazdasági viszonyok átláthatatlan összefonódása és a valós kitettségek felmérhetetlensége jelenti.
Lassulás
A Kína gazdasági növekedésének lassulását hangsúlyozó narratívákat sokszor szkepticizmus övezi, mivel az ország esetében tapasztalt lassuló emelkedés is a GDP mintegy 6–8 százalékos éves növekedését jelenti. Ugyan hasonló növekedés sok nyugati gazdaság számára irigylendő lehet, fontos kiemelni, hogy Kína továbbra is egy felzárkózó gazdaság, ami nagy részben extenzív, belföldi beruházásnövelésen alapuló növekedési pályán mozog. A nemzetközi viszonylatban is magas beruházási ráta mellett a termelékenység növekedése lassult az elmúlt évtizedben, ami a rendelkezésre álló tőkeállomány nem hatékony felhasználásának egyik jele.
A lassulás és a belföldi keresletélénkítésen alapuló gazdaságszerkezeti átállás persze aligha vezet Kína regionális és globális térvesztéséhez. A nemzetgazdaság egészének teljesítménye továbbra is irigylésre méltó. A hivatalos adatok alapján Kína katonai kiadásai nominális értéken mintegy megháromszorozódtak 2010 óta, ugyanakkor az amerikai kormányzat birtokába jutott információk szerint a valós kiadások sokkal inkább a 2010-es érték nyolcszorosára rúgnak. A mintegy 800 milliárd dolláros katonai büdzsével Kína védelmi kiadásai összemérhetővé váltak az Egyesült Államok védelmi kiadásaival. A hadi arzenál kiépülése aggasztó lehet mind Kína globális, mind lokális kihívóinak, egyúttal bizonytalanná teszik egy Tajvan felett esetlegesen kibontakozó konfliktus kimenetelét.
A növekedés lassulása sokkal inkább az életszínvonal növekedésének lassulásában mutatkozhat meg, így
A munkaerő-termelékenység növekedésének lassulása és a bérek növekedése mellett a kínai munkaerő könnyen kiárazódhat a nemzetközi bérversenyben, így érdemi humántőke-beruházás (például a diplomások versenytársakkal való összevetésben is alacsony arányának növelése) nélkül aligha remélhető az intenzív növekedési pályára való átállás.
Kérdőjelek
A modern, exportvezérelt ipari szektor létrejötte az elmúlt negyven évben a világgazdaság nélkülözhetetlen szereplőjévé emelte a kínai gazdaságot. Dominanciája számos szektorban megkérdőjelezhetetlennek látszik, ezzel együtt az elmúlt tíz évben komoly lassulás következett be mind a gazdaság, mind a termelékenység növekedésének tekintetében. A magas megtakarítási ráta és a rendelkezésre álló magas tőkeállomány sok esetben meg nem térülő beruházásokat finanszírozott, a folyamatot pedig az önkormányzatok drámai mértékű és átláthatatlan eladósodása kísérte.
A kínai vezetés által propagált belföldi keresletélénkítésen és az állami költekezésen alapuló új modell a közepes fejlettség csapdájába vezényelheti az ország gazdaságát. A helyzeten a geopolitikai feszültségek, a protekcionizmus visszatérése, a lakosságszám fogyása és a nyugati technológiák importjának kiesése tovább ront,
Mindez persze nem jelenti azt, hogy akár rövid, akár közép távon Kína eljelentéktelenedésének lehetnénk a tanúi. Az életszínvonal esetleges visszaesése miatt sincs szó a kommunista párt által vezérelt egypártrendszer megroppanásáról, a kínai katonai arzenál felépülése pedig komoly aggodalomra adhat okot az ország regionális és globális versenytársai számára. Bár a gazdaság jövőjét jó pár kérdőjel övezi, Kína számos kockázatot hordozó felemelkedése továbbra is a Nyugat előtt álló egyik legfontosabb feladvány.
