Gazdaság

Napelemek: itt a kormányzati hátraarc, megszólalt Lantos Csaba

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
A kormány a jövő évtől is fenntartja az éves elszámolást a már működő háztartási méretű napelemes rendszerek esetében a telepítésüktől számított tíz éven át – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-oldalán.

A napokban arra kértük a hatáskörrel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt, hogy vizsgálják meg a napelemekhez kapcsolódó szabályozás módosításának lehetőségét. A Juhász Edit elnökasszonnyal folytatott beszélgetés során kiderült, hogy van mód az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházás esetében, sőt azoknál is, akik igényüket mostanáig benyújtották, de a fejlesztést még nem valósították meg – fejtette ki Lantos Csaba.

A megállapodás értelmében a hivatal a lehető legrövidebb időn belül elvégzi a szükséges rendeletmódosítást.

A politikus elismerte, hogy az éves szaldó előnyösebb, mert minden más megoldásnál több megtakarításhoz, alacsonyabb villanyszámlákhoz segíti a családokat.

Azt is elárulta, hogy a minisztériumnál döntöttek, hogy a már kedvezőbb éves elszámolást alkalmazzák a már üzemelők mellett azokra a háztartási kiserőművekre is, amelyek működtetői 2023 szeptember 7-e éjfélig jelezték fejlesztési igényüket. Utóbbiak esetében 2026. január 1-jéig biztosítanak majd a hivatali rendeletmódosítások a beruházások befejezésére időtartamot. Így a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldóban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésük legkésőbb 2025 végéig lezárul.

A minisztérium hamarosan tájékoztatást ad a tavaly bevezetett átmeneti betáplálási korlátozás fokozatos feloldásának ütemezéséről – fogalmazott.

Most nem akartak elmenni a falig

Lantos Csaba augusztus 27-én jelentette be, hogy a korábban napelemet telepítők eddig élvezhették az éves elszámolást, január 1-jétől viszont a feltelepítéstől számítva tíz éven keresztül havi szaldó alapján fognak elszámolni. Azt is belengette, hogy az összes újonnan csatlakozó esetében bruttó elszámolás lesz érvényben.

Az évek óta ismert volt, hogy a 2024. január 1-je után a hálózatra csatlakozók számára nem lesz már éves elszámolási lehetőség. Az éves szaldóelszámolás teljes kivezetésének híre azonban óriási felháborodást okozott, mivel az új rendszer sokkal kedvezőtlenebb átvételi árakat kínált volna a telepítők számára.

A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetségnél arra figyelmeztettek, hogy a havi elszámolási rendszerre való átváltás miatt nem fog megtérülni azoknak a beruházása, akik 8-10 éves megtérüléssel számolva telepítettek maguknak napelemes rendszert. Vagyis a meglévő rendszerek esetében visszamenőlegesen lehetetleníti el a kormány a megtérülést. Eközben a korábbi kormányzati kommunikáció alapján a fejlesztők abban a hiszemben vágtak bele a beruházásokba, hogy az új uniós szabályozás nyomán a kormányzat nem fogja megkövetelni a hálózatra korábban csatlakozott napelemesek éves szaldóelszámolásának megszüntetését.

A felzúdulást a kormánynál is észlelték, s vélhetően nem akartak politikai kockázatot vállalni egy drasztikus módosítással. Szeptember 5-én Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője arra kérte az energetikai minisztert, hogy ne töröljék el a lakossági napelemeknél az éves szaldóelszámolást. Erre reagálva Lantos azt írta közleményében: a minisztérium érdemben vizsgálja a frakció kérését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik