Gazdaság

Klíma: hogyan működnek és mit érdemes figyelembe venni vásárláskor?

Daikin
Daikin
Az elmúlt években egyre több időjárási szélsőség üti fel a fejét, melynek hatására alig néhány hétig élvezhetjük otthonainkban az ideális hőmérsékletet (20-23 fok). Tavasz közepétől egyre melegebb az időjárás, nyáron hullámokban áraszt el bennünket a szinte elviselhetetlen hőség, míg télen a fűtést kell felcsavarnunk a hideg ellen.

Ez komoly gond, ugyanis a nagy melegek és hőmérséklet-ingadozások – különösen idősebb korban – fokozottan megterhelhetik a szervezetet, keringési, illetve anyagcsere-problémák léphetnek fel. A túl meleg, száraz levegő sem a legjobb, hiszen így elszaporodhatnak a baktériumok, fejfájást és légzési nehézségeket okozva. Ezenkívül a magas páratartalom is sok háztartásban okoz gondot, mivel az kedvez a penészgombák elszaporodásának, amely valamennyi korosztály egészségére és közérzetére negatív hatással lehet.

Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre többen ruháznak be klímaberendezésekre, ugyanis egy megfelelő minőségű eszköz nemcsak hűteni, de fűteni is képes, sőt tisztítja a levegőt, és a páratartalmat is optimális szinten tartja. Mindez jelentősen javítja az otthonunkban lévő levegő minőségét, és habár egy multifunkcionális klíma jelentős befektetés, hosszútávon sokat megtakaríthatunk ezáltal az egészségügyi, és az otthonunk karbantartási költségein is.

Hogyan működik a klímaberendezés?

A légkondicionáló rendszerek általában egy beltéri és egy kültéri egységből állnak, amit „split” vagy osztott rendszerű klímaberendezéseknek neveznek. A beltéri egységet legtöbbször falra szerelik, míg a kültéri egységet a lakáson kívülre. A kültéri egység felelős a környezeti levegőből történő hő kinyeréséért, amit a kompresszor segítségével a hűtőközeg nyomásának változtatásával lehűtve továbbít a beltérinek, a két egységet összekötő rézcsöveken keresztül. Ez lehűti a belső hőcserélőt és elindul a hűtés folyamata.

A kisebb mobilklímáknak ezzel szemben nincs külön kültéri egységük, egyetlen egységből állnak. A tapasztalatok szerint azonban ezek kevésbé hatékonyak, sőt beltéren nagyobb a helyigényük és még zajosabbak is, mint az úgynevezett split klímák. A mobil elnevezés sem állja meg minden esetben a helyét, ugyanis ezek közül is jó pár igényel kifelé irányított légkimenetet.

Nagyobb otthonokba tehát a szakértők előbbi technológiát javasolják – azonban ezen belül is többféle opcióból választhatunk. Ilyenek a Mono split, illetve Multi-Split rendszerek, amelyek közül előbbi egy külső és egy beltéri egységből, míg utóbbi szintén egyetlen kültéri, ám több beltéri egységből áll. Ezeket a szobai eszközöket legtöbbször magas oldalfali felületeken helyezik el, de léteznek padlón álló vagy parapetes egységek, illetve diszkrét álmennyezeti egységek is, amikből csak a szellőzőnyílások láthatóak az emberek számára.

Milyen légkondícionálót érdemes választani?

Az ideális légkondícionáló kiválasztása nem egyszerű folyamat – nem véletlen, hogy sokan szakértők segítségét kérik -, ugyanis számos szempontot kell mérlegelni. Az első és egyben talán legfontosabb kérdés, ami felmerül, hogy milyen a lakóhelyünk. Itt nemcsak az ország vagy város klímája fontos, de az is, hogy vízparton, fákkal takart területen, panellakásban vagy épp új építésű társasházban lakunk – ezek ugyanis mind-mind eltérő kapacitású egységeket igényelnek.

Ezután érdemes megnézni, hogy mekkora a ház vagy a lakás területe, milyen fekvésű, milyen a szigetelés, illetve gondoljuk át, hány helyiséget szeretnénk klimatizálni. Ez azért fontos, mert ha például kicsi szoba hűtésére nagy teljesítményű légkondit használunk, csak pazaroljuk az energiát, nagyobb szoba esetében pedig csak küszködni fog egy kisebb teljesítményű klíma. Általánosságban elmondható, hogy minél jobb a falak és a mennyezet szigetelése, annál kisebb teljesítményű légkondira van szükség, de persze a nyílászárók mérete és minősége változtathat ezen.

Ezután, a ház területét és a szobák számát fejben tartva dönteni kell arról, hogy egy vagy több belső egységet szeretnénk. Ebben fontos szempont az eszköz energiahatékonysága, mivel a közvetlen, pénztárcánkat terhelő költségek mellett a környezeti terhelés mértéke, és a berendezés hosszútávú, hatékony működése is fontos kérdés. Az energiafogyasztási jelölések A-tól G-ig oszályozzák a különböző berendezéseket: az A-energiaosztályt ezen belül további három kategóriára lehet bontani: A+, A++ és A+++. Minden egyes + jel további 10 százalékos energiamegtakarításnak felel meg.

Daikin

Mint korábban írtuk, egyes klímaberendezések nemcsak a hőszabályozás, de a levegő minőségét és a páratartalmat is képesek ellenőrizni – így ha mi vagy egy családtagunk asztmától, allergiás betegségtől szenved, még fontosabb, hogy ilyen eszköz kerüljön a házba. A Daikin légtisztító szűrője például eltávolítja a levegőben szálló pollen, por és egyéb allergén részecskéket, de még a baktériumokat, vírusokat is kiszűri a levegőből. Létezik olyan típus is, ami szabályozza a páratartalmat, párásításra is képes.

További extra funkciók

A technológia fejlődésével ma már egyre inkább egyéni ízlésre optimalizálhatók a mindennapi termékeink, így többek között a klímaberendezésünk is. Ez azért is jó hír, mert például az inverteres technológia a kompresszor sebességének szabályozásával képes visszafogni a klímák energiapazarlását. Ezentúl áram- és környezetbarátabb hűtőközegek is a rendelkezésünkre állnak már. Ez főként azoknak jó hír, akik eddig környezettudatossági okokból óvakodtak a klímavásárlástól.

Az egyik fő szempont a fent említettek mellett természetesen az, hogy mivel teheti kényelmesebbé az életünket egy fehér doboz a falon. Az automatikus váltási opció például képes az őszi, illetve tavaszi változékony, hidegebb-melegebb időjáráshoz igazodva automatikusan váltani a fűtés és a hűtés üzemmód között, így folyamatosan biztosítja az előre beprogramozott hőmérsékletet a helyiségben.

Népszerű funkció emellett a wifin keresztül távoli vezérlés is, amelynek köszönhetően már a munkából hazafele tartva ideális hőmérsékletűvé varázsolhatjuk otthonunkat. Fontos lehet emellett a beépített mozgásérzékelő is, mivel az észleli az ott tartózkodó emberek jelenlétét és elhelyezkedését, és úgy tereli a levegőt, hogy az ne zavarja őket. Abban az esetben, ha a helyiség üres, a klíma automatikusan takarékos üzemmódra vált. Végül pedig az egyes egységek öndiagnosztikai képessége sok bosszúságtól és értetlenkedő szerelőtől kímélheti meg az embert.

Digitális eszközeinknél egyre fontosabbak a rezsibarát funkciók is. Erre találták ki a gazdaságos (econo) üzemmódot, amivel kevesebb lesz az energiafogyasztás, különösen akkor, ha a kinti hőmérséklet csak keveset változik a nap folyamán. Az éjszakai üzemmód szintén energiát takarít meg, miközben néhány decibellel csendesebb működést is biztosít. Ezek a plusz funkciók megemelhetik a beruházás költségét, összességében mégsem ezeken érdemes spórolni, ahogy az eszköz kapacitásán és a beszerelésen sem – a megfelelően kiválasztott és egy hozzáértő, tapasztalt szakember által telepített rendszer ugyanis a későbbiekben sok bosszúságtól kímélheti meg az embert.

Évek óta bestseller a magyar piacon: Daikin Perfera

Az osztrák és német terméktesztek győztese, ár-érték arányban a legjobb Daikin klíma. Magas oldalfali és parapetes változatban is elérhető. A legszélesebb működési tartománnyal rendelkezik, akár -20°C-ban is hatékonyan fűt, és tripla A+++ energiaosztályú hűtésben és fűtésben egyaránt. Európában tervezték az európai éghajlati viszonyokra és használati szokásoknak megfelelően. A tiszta levegőről az önálló légtisztító berendezésekben is megtalálható Flash Streamer ionizátor gondoskodik, ami nemcsak a port, pollent, de a vírusokat, baktériumokat is kiszűri a levegőből, és semlegesíti azokat. A 3-D légáramlási funkció és a mozgásérzékelő szenzor gondoskodik róla, hogy a klíma észrevétlenül, huzathatás nélkül, de a leghatékonyabban tegye a dolgát.

 

A cikk a Daikin támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik