Ha ránézünk a brit gazdaság főbb mutatóira, statisztikai hivataluk (ONS) adataira, magyar szemmel nézve érthetetlen a szakértők aggodalma a brit gazdaság mélyrepüléséről. A foglalkoztatási ráta 75,6 százalékos, miközben például a magyar kormányfő rendkívül büszke az ennél rosszabb, 74,5 százalékos hazai adatra.
A szigetországi munkanélküliség 3,7 százalékos (nálunk ennél valamivel rosszabb: 3,9 százalékos), az infláció pedig 8,8 százalékos, tehát nagyjából egyharmada a magyar drágulásnak, ami 25,4 százalékot tesz ki. A brit infláció is csökkent – méghozzá ugyanúgy 0,4 százalékponttal, mint a magyar –, csak éppen sokkal alacsonyabb bázisról, tehát az ő javulásuk sokkal kedvezőbb jelenség.
Ehhez képest itthon sikerpropaganda zajlik: Orbán Viktor februári évértékelőjében azt bizonygatta, hogy Magyarország rekordokat döntöget. „Mesterhármas” – mondta a tavalyi foglalkoztatási, kiviteli és beruházási adatok láttán a magyar miniszterelnök. De a négy legfontosabb gazdasági mutatóban (ezek szerepelnek a nemzeti statisztikai hivatalok címoldalain kiemelve: infláció, GDP, foglalkoztatás és munkanélküliség) egyaránt jobban áll nálunk az Egyesült Királyság. (A britek az ipari termelést nem tartják olyan fontosnak, mint a Központi Statisztikai Hiavatal, így náluk ez nem szerepel a címoldalon, de a magyar hivatal szerint ez a mutató nálunk épp mínuszban van amúgy.)
A „halódó” britek tehát négy-nullra vezetnének, ha ők minket tekintenének versenytársnak, de ez nem így van. Másokhoz mérik magukat. A londoni kormányt bíráló népszerű ellenzéki vezető, a Munkáspárt vezére, Sir Keir Starmer arról beszélt nemrégiben, hogy most már nemcsak Franciaország és Németország, hanem lassan Lengyelország is lehagyja a briteket. (Ez persze nincs így: Németország már a brexit előtt is fejlettebb volt az Egyesült Királyságnál, Franciaország pedig még ma sem az. A lengyelek pedig messze le vannak még maradva, igaz, a növekedésük dinamikusabb a britekénél.)
Mindenesetre ez elég alapot adott Starmernek, hogy Anglia hanyatlásáról szónokoljon. Ha nem is teljesen, de trendszerűen akár még igaza is lehet. Statisztikusok arra hívják fel a figyelmet, hogy amely fokozatosan csúszik le a képzeletbeli berlini ranglistán, a korábbi ötödikhez képest ma már csak a tizenegyedik helyen állnak.
Egy további statisztika azt mutatja, hogy tavaly novemberben a párizsi tőzsde piaci kapitalizációja (vagyis az ott forgó részvények összértéke) meghaladta a londoni tőzsde (LSE) hasonló mutatóját, ami egyrészt példátlan, másrészt a francia tőzsde óriási lemaradást dolgozott le a brittel szemben, mindössze néhány év alatt. Ez a néhány év pedig történetesen a 2016 óta eltelt esztendőket jelenti, amikor a britek megszavazták, hogy kilépnek az EU-ból.
Tavaly ehhez egy speciális tényező is hozzájárult: Liz Trussnak, a rendkívül rövid ideig kormányzó miniszterelnöknek és pénzügyminiszterének az adótervei ugyanis teljesen szétzilálták a londoni pénzpiacokat, óriási veszteségeket – becslések szerint harmincmilliárd dolláros kárt – okozva a tőzsdének és a gazdaságnak.
Így a Londoni Értéktőzsde kapitalizációja 2,821 ezer milliárd dollárra esett november közepére, míg Párizsban (a jól menő divatcégek, a Gucci és a LMVH felfutása miatt) az együttes részvényérték meghaladta a 2,823 ezer milliárd dollárt. Azóta persze számtalan elemző próbálta kimutatni, hogy itt sok egyedi hatás játszott közre, és London számos más szempontból továbbra is a világ egyik legjelentősebb pénzügyi központja. Ez mind igaz, de azért az látszik, hogy a brexit számtalan „egyedi hatást” okozott, ami gazdasági szempontból rendkívül negatívan hat a brit gazdaságra.
Még fontosabb mutató, hogy 1960-hoz képest, amikor a világ második legnagyobb gazdasága még a brit volt, és az Egyesült Királyság GDP-je Indiáénál durván kétszer nagyobb volt a Világbank statisztikái szerint, addig 2021-ben az egykori brit gyarmat leelőzte a briteket, és immár az USA, Kína, Japán és Németország után a dél-ázsiai ország a világ ötödik legnagyobb gazdasága.
A nagy cégek, (Hogy céges szinten mit jelent a brexit, azt a Videoton társvezérigazgatójával folytatott beszélgetésünkben próbáljuk bemutatni – a cikk végi keretes írásunkban Lakatos Pétert szólaltattuk meg.)
Mindez mutatja, hogy a brexit óta a brit gazdaság relatíve, tehát a vetélytársaihoz képest hanyatlik, bár a „dübörgő” magyar mutatókat még „simán veri”. Ugyanakkor Orbán Viktornak amiatt kétségtelenül van oka bizakodni, hogy a magyarországi beruházások rekordokat döntenek, és ebből a szempontból hazánk jobban áll a briteknél. A brit kereskedelmi kamara előrejelzése szerint a beruházások szintje összességében 1,5 százalékkal csökkenhet 2023-ban, s a brit üzleti invesztíciók is mindössze 0,2 százalékkal bővülhetnek.
A brit gazdaság jelzőszámai tehát nem önmagukban, hanem a riválisokhoz képest adnak okot az aggodalomra. A jelzőszámok ugyanis azt mutatják, hogy mind London (a főváros), mind pedig az egész Egyesült Királyság veszít a gazdasági súlyából. A BBC emlékeztet arra, hogy a londoni tőzsde és a Rishi Sunak által vezetett brit kormány nagy kudarcot volt kénytelen elkönyvelni az elmúlt hetekben.
A brit IT-szektor „koronagyémántja”, a chipek tervezésével foglalkozó ARM cég (illetve annak japán tulajdonosa, a Softbank) bejelentette ugyanis, hogy a cambridge-i alapítású hi-tech-céget, amely a Samsung és az Apple termékeiben működő chipeket is tervez, nem a londoni, hanem a New York-i tőzsdére, a Nasdaq-ra viszik hamarosan. Ez önmagában is több tízmilliárd fontos, illetve dolláros forgalomtól fosztja meg az LSE-t, de a BBC elemzői rámutatnak, hogy a lépés a kormánynak is komoly csapás. Ugyanis amelyik ország tőzsdéjére bevezetik a cég papírjait, abban az országban fog adózni (döntően) a vállalat. Így a brit költségvetésnek is fájó lehet a japán-brit cég döntése.
A BBC tehát elsősorban nem a jelen, hanem a jövőbeni trend miatt aggódott. Nem alaptalanul. A brit kereskedelmi kamara (BCC) legfrissebb, március 9-én publikált előrejelzése szerint az Egyesült Királyság elkerüli ugyan a technikai recessziót (azaz nem lesz két negyedév mínuszban, a GDP-t tekintve, amit ugye Magyarország nem tudott elkerülni), de 2023-ban 0,3 százalékkal csökkenhet a szigetország bruttó hazai terméke.
A növekedés 2024-ben térhet vissza Angliába, Skóciába, Walesbe és Észak-Írországba, a négy tartományba, amely az Egyesült Királyságot alkotja. A kamara ugyanakkor túlzottan is optimista egyesek szerint, hiszen a 2024-es, minimális, 0,6 százalékos növekedés még így is meghaladja a Bank of England, tehát a jegybank 0,25 százalékos jövő évi mínuszt jósló becslését. A várakozás alapján a brit gazdaság termelése csak 2024 végén, az akkori utolsó negyedévben érheti el a pandémia előtti szintet.
A BCC szerint az export a korábban vártnál kevésbé esik majd vissza idén, 4,5 százalékos mínuszt várnak a szakértőik. Bár a kamara a kormányzati költés növekedését várja (csekély, 1,8 százalékos mértékben), lelassulhat az angliai és skóciai szupervasút építése, amely Európa legnagyobb infrastrukturális beruházása. A HS2 projektről van szó, amelynek déli, London és a közép-angliai nagyvárosok közötti szakasza valószínűleg most már megépül, de a távoli észak felé, Skócia felé egyre bizonytalanabbak a projekt kilátásai.
A brit munkanélküliség ugyan jelenleg jól áll, de a BCC szerint a ráta idén 4,5 százalékra nőhet, 2024-ben pedig elérheti a 4,8 százalékot is, és csak 2025-re várnak csökkenést (4,1 százalék). Ami a brit inflációt illeti, a mostani 9 százalék körüli szintről 5 százalékra mérséklődhet az idei negyedik negyedévben. A számok egyértelműen kedvezőbbek a magyar adatoknál, de a briteknél az áruhiány mind a mai napig okoz gondot időnként és helyenként. A brexit érvénybe lépése után átmenetinek tűntek a hiányjelenségek, de ezek máig fennmaradtak, és nehéz eldönteni, hogy a brexit, a koronavírus-válság vagy az Ukrajna ellen indított orosz háború okozza-e ezeket.
Tulajdonképpen ez a szerencséjük az angol konzervatívoknak, akik megpróbálják az egymásra torlódó válságokból természetesen nem a brexit hátrányait hangsúlyozni, hanem a háború és a pandémia hatásaira hivatkoznak elsősorban. A lényeg azonban az, hogy a globális és lokális beszállítói láncok súlyos zavarai mutatkoznak a „hármashatás” miatt. Egyes brit kereskedelmi láncoknál ugyanis még 2023 márciusában is korlátozták a zöldségek és gyümölcsök vásárlását a német Spiegel magazin szerint.
Minthogy a brit gazdaságban nem kevés a probléma és a fennakadás, a kormány most igyekszik a brexit hatásait mérsékelni. Megfigyelők szerint ezért egyezett meg rendkívül gyorsan Rishi Sunak az Európai Unióval Észak-Írország kérdéséről. Egy paradox helyzetről, az úgynevezett „észak-ír protokollról” van szó, amelynek mostani módosítását immár „windsori keretként” emlegetik. Mindkettőben gyakorlatilag Észak-Írország helyzetének szabályozásáról kell megegyezniük a feleknek.
London és Brüsszel most az Észak-Írország és az Egyesült Királyság másik három tartománya (Anglia, Wales és Skócia) közötti belső kereskedelem könnyítésén dolgozik. Így a felesleges adminisztrációt csökkentik azon áruk és termékek esetében, amely a három másik brit tartományból érkeznek a negyedik, az Ír-szigeten fekvő régióba, és amelyeket nem szállítanak tovább az EU részét képező független Írországba.
Hogy emiatt miért Brüsszellel kell megállapodni, azt az úgynevezett Nagypénteki Egyezmény (NpE) magyarázza. Ez ugyanis korlátozza a brit szuverenitást Észak-Írországban. Az NpE részleteit korábban egy átfogó cikkben írtuk le. Az egyezmény az Észak-Írországban egymással éles ellentétben álló protestáns London-pártiak és a katolikus, Írországgal egyesülni akarók közötti kompromisszum volt, melynek külső garantáló hatalmai is vannak, például az EU.
A Nagypénteki Egyezményt 1998-ban tető alá hozó USA jelenlegi elnöke, Joe Biden nem véletlenül dicsérte meg most is Rishi Sunakot, amiért csökkenteni próbálja az indulatokat Észak-Írországban és rendezni akarja a kapcsolatokat az EU-val. Ez a részben ír származású, katolikus Bidennek már csak az amerikai ír szavazói miatt sem lényegtelen probléma.
De az EU azért is fontos, mert tulajdonképpen Írország kereskedelmi érdekeit is képviseli a brexit-tárgyalásokon. Így Rishi Sunaknak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének a tárgyalásai most a két szigetország, azaz az Egyesült Királyság és Írország, továbbá a London és Brüsszel közötti rendezést is szolgálják.
Persze a windsori keretet még jóvá kell hagynia az egymást gyűlölő észak-ír politikai pártok közül a Londont támogató DUP-nek, amely a brit konzervatívok szövetségese Észak-Írországban. Ez a párt bojkottálja és blokkolja a helyi politikát, az észak-ír törvényhozást is, tehát rendkívül nehéz feladat előtt áll Sunak, hogy meggyőzze a konzervatívokkal szövetséges DUP-t a kompromisszumról.
Az egyezményt természetesen ellenzi az egyik legfőbb brexit-bajkeverő, Boris Johnson, bukott miniszterelnök, aki a konzervatív táborban körülbelül olyan bomlasztó szerepet játszik jelenleg, mint Donald Trump az amerikai republikánusoknál. Johnsonnak nyilván nem érdeke, hogy a kormányfői poszton Rishi Sunak sikeres legyen. S főleg az nem, hogy az általa hirdetett „hard brexitet” utódja, a szintén konzervatív Sunak „fellazítsa”.
Johnson természetesen azzal érvel, hogy ő nem hagyna uniós befolyást a britekhez tartozó Észak-Írországban, de persze ilyenkor csúsztat, hiszen nem a brexit, hanem a Nagypénteki Egyezmény miatt szólhat bele mindenkor Brüsszel az ottani ügyekbe. A brexit csak látványossá tette ezt a helyzetet, ami egy „róka fogta csuka”-szituáció egyébként. Az Egyesült Királyság ugyanis jelenlegi formájában nem tudja végrehajtani a NpE miatt a „hard brexitet”, azaz a teljes elszakadást az EU-tól, csak ha lemondana Észak-Írországról – ezt pedig London politikai okokból nem teheti meg.
A „windsori keretet” még a londoni parlamentnek is meg kell szavaznia, amihez elképzelhető, hogy a konzervatív Sunak miniszterelnöknek nem lenne elég támogatója a saját pártjában – Johnson aknamunkája ugyanis nem teljesen eredménytelen. Így nem kizárt, hogy Sunak az ellenzéki Munkáspártra fog támaszkodni a parlamenti szavazáskor.
Mindezt egyesek úgy értelmezik, hogy az Egyesült Királyság megkezdte a „visszaszivárgást” az EU-ba. Ám éppen hogy a Királyság újraegyesítését szolgálják a most kialkudott szabályok. Az Európai Bizottság február 27-ei közleménye nem véletlenül hangsúlyozta, hogy Észak-Írországnak továbbra is különleges a státusza: hozzáférése maradt a brexit után is az európai egységes piachoz. (Emiatt kellett viszont a belső brit áruforgalmat korlátoznia korábban.) A határokat nem akarták ugyanis lezárni sem a britek, sem az EU illetékesei korábban sem Írország és Észak-Írország között, nehogy újra belháború törjön ki az észak-ír tartományban.
