Kiéleződött a vita a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetője és a kormány között arról, hogy ki az első számú felelős a forint árfolyamának múlt évben látott összecsuklásáért, ezzel összefüggésben pedig az infláció elszabadulásáért. Az árrobbanás nemcsak a boltokban érzékelhető, hatása a jegybanki kamatemeléseken keresztül a hitelpiacon is romboló: az emelkedő kamatok visszafogják a beruházásokat, lakossági költéseket, ami pedig a recesszió felé löki a gazdaságot.
A probléma tehát összetett, nem csoda, hogy senki nem akarja felvállalni a felelősséget. A kormány ma már félreérthetetlenül a jegybankot hibáztatja, Orbán Viktor kormányfő a múlt év végi nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „Matolcsy Györgynek a miniszterelnöknél is nehezebb dolga van”, mert az MNB irányítójaként neki kell megfékeznie az inflációt, garantálni az árstabilitást. Ezért Orbán megértő vele szemben, hogy „unortodox módszert választ” – már ami a jegybanki kritika tálalását illeti.
Volt szava a kamatokról is. Tavaly decemberben egy interjúban azt fejtegette, hogy „a jegybank egy olyan megoldást választott, amely kamatemeléssel, magas kamatszinttel jár, és a vállalkozói világ ezen a szinten már nem tud létezni, húszszázalékos kamatokat nem lehet kitermelni. Ha pedig nincs hitelezés, akkor a gazdasági szereplők bajba kerülnek, ezért az ő irányukból is óriási a nyomás a jegybankon”.
A miniszterelnök bizalmi tanácsadója, Parragh László is rendre azért kritizálja Matolcsyt, mert a magas kamatok megbénítják a gazdaságot. Legutóbb a Magyar Nemzetnek nyilatkozott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a „válságzónákra jellemzőnek” nevezte a 13 százalékos alapkamatot, amely jelenleg – mint fogalmazott – a gazdasági növekedés és fenntarthatóság legnagyobb akadálya. A gondolatát azzal toldotta meg, hogy „már most érdemes olyan lépéseket megfontolni, amelyek elvezetnek a kiszámítható kamatcsökkentéshez”.
A költségvetés szempontjából előbbi inkább a mozgástér növekedését hozza magával, a terv felett emelkedő bevételek által, a gazdaság lassulása ellenben csökkenti az adóbefizetést, növeli a munkanélküliséget, azaz több káros hatással jár. Tény ugyanakkor, hogy az infláció most nagyrészt az energiaköltségek oldaláról jelentkezik, ami pedig közvetlenül hat a költségvetés kiadásaira: egyrészt a közszféra megemelkedett rezsiszámláit kell fedezni az adóbevételekből, másrészt a kormányzati politika tartópillérének számító lakossági rezsicsökkentés fenntartása is ezermilliárdokban mérhető többletkiadást igényel.
A jegybanknak ellenben törvényi felhatalmazása szerint az árstabilitás fenntartását kell biztosítania, és csak e cél sérelme nélkül adhat támogatást a gazdasági növekedésnek. Más kérdés, hogy az elmúlt hét-nyolc évben a nyakló nélküli jegybanki pénzkibocsátás (a különböző kötvény- és hitelprogramokon keresztül tízezer milliárd forintot eresztettek rá a gazdaságra Surányi György volt jegybankelnök szerint) éppenséggel megágyazott az infláció felfutásának.
Matolcsyék azonban ezen az ellentmondáson nagyvonalúan átlépnek, és csak a jelennel foglalkoznak, amikor az infláció megállításának elsődlegességéről beszélnek. A jegybank elnöke személyesen is sértve érzi magát amiatt, hogy a kormányzat rá akarja tolni a felelősséget, ezért ragadta meg az alkalmat tavaly ősz végén, amikor elhívták a parlament gazdasági bizottságába, hogy a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt mondhassa el az MNB kritikus véleményét a gazdaságpolitikáról. Mint lapunk beszámolt róla, szándékosan egy olyan változatát adta elő a helyzetértékelésnek, amit háttéranyagnak, felkészítőnek szánt a stábja, és amire építve kellett volna egy mérsékeltebb hangvételű elemzéssel előállnia Matolcsynak. Az is fontos volt, hogy erre a beszédre a parlamentben, a törvényhozó hatalom központjában került sor, mert ez szerinte súlyt adott szavainak.
Érvként hozzák elő, hogy az euró árfolyama gyengébb tartományba – a 390-400 forintos sávba – került az elmúlt időben, a külső piacokon már érzékelni az inflációs nyomás enyhülését, és az energiahordozók piacán is, a gázért annyit – 70 dollárt – kell most fizetni, mint legutóbb az orosz-ukrán háború tavaly februári kitörése előtt.
A jegybank azonban egyelőre ellenáll. A saját makroelemzésük pesszimistább pályát mutat 2023-ra, mint a kormányé. Hogy csak egy példát említsünk: az MNB szerint nem kizárt, hogy akár 19,5 százalékos is lehet az infláció idén, a kormány viszont 15 százalékkal számol az idei költségvetésben. A piaci elemzők a kilátások alapján úgy ítélik meg, hogy legkorábban az év második felében csökkentheti a kamatot a Monetáris Tanács. Kérdés, hogy a kormánynak van-e türelme kivárni ezt.
A napokban már pletykáltak Matolcsy eltávolításáról is, a nem éppen a valóságon építkező történet úgy szólt, hogy a helyére Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert ültetnék, de ez a verzió számos sebből vérzik. Egyrészt a jegybank elnökét csak kivételes esetekben lehet leváltani (ha méltatlanná válik a posztjára, mert például büntetőeljárás indul ellene, vagy ha már nem felel meg a feladat ellátáshoz szükséges feltételeknek), másrészt az európai uniós támogatásokért folytatott vita közepén, amikor a kormány több kérdésben is kapitulál, kezelhetetlennek tetszene egy ilyen lépés, amit ráadásul a jegybanki függetlenségre különösen érzékeny Európai Központi Bank (EKB) is sérelmezne.
Van azonban reálisabb módja annak, hogy sarokba szorítsák Matolcsyt (akinek a mandátuma két év múlva amúgy is lejár), bár ez sem feltétlenül nyerné el az EU és az EKB tetszését. A Fidesz számára ismerős lehet a recept, hiszen 12 éve már alkalmazták. Ennek lényege, hogy nem kell a jegybank elnökét eltávolítani, elég, ha a kamatról döntő testületben – a Monetáris Tanácsban – többségbe kerülnek a kormány emberei. A második Orbán-kormány idején úgy érték el a kamatok csökkentését a Fidesz által támadott Simor András elnöksége alatt, hogy a tanácsba négy olyan tagot – Gerhardt Ferencet, Kocziszky Györgyöt, Bártfai-Máger Andreát (aki utóbb a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter lett a negyedik Orbán-kormány alatt, jelenleg pedig a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója) és Cinkotai Jánost – szavazott be a parlament, akik a kormány gazdaságpolitikáját támogatták.
Közülük Kocziszky György a mai napig tagja a testületnek, ami pedig a statisztikáját illeti, teljes mandátuma alatt, 2011-ig visszanyúlóan 18 alkalommal szavazott a kamatemelés mellett, 35 alkalommal a csökkentésre voksolt, 87 alkalommal pedig a kamat tartására. Mikor 2011 áprilisában a tanács tagja lett, az alapkamat 6 százalékon állt. Kezdetben kétszer még a kamat emelése mellett szavazott – a ráta 2011 végére 6,5 százalékra nőtt – majd 2012 júliusától zsinórban 25 alkalommal voksolt a kamat – különböző mértékű – csökkentése mellett. Ahogy tette azt a többi új tag is, s aminek 2013 márciusától abban a tekintetben már nem volt jelentősége, hogy a jegybank vezetését Matolcsy vette át. Így értünk el 2014 júliusáig, amikor az alapkamat már 2,1 százalékon állt (hogy aztán újabb döntésekkel elérje 0,6 százalékos minimumát 2020 júliusában, ahonnan két és fél év alatt másztunk vissza 13 százalékra).
Ez a megoldás ma is működhet, akár a tagok cserélésével, akár a jelenlegiek meggyőzésével. Az idén két tanácstagnak jár le a mandátuma, az egyikük történetesen a kamarai elnök felesége. Parragh Bianka az első mandátumát tölti ki márciusban, a jegybanktörvény alapján neki tehát van még lehetősége hosszabbítani újabb hat évre. Kocziszky György régi motoros, a megbízatása áprilisban jár le. Előéletük alapján a mandátumuk meghosszabbításával a kormány akár két fontos szövetségesre is szert tehet, feladatot adva a két alvó ügynöknek – ahogy egy forrásunk nevezte az érintetteket.
Jelenleg az MNB-t négyen képviselik a testületben: a jegybank elnöke, Matolcsy György, és három alelnöke, Patai Mihály, Kandrács Csaba és Virág Barnabás. Mellettük öt külsős tag vesz részt a munkában (vagyis a testület a törvényben meghatározott maximális létszámmal, kilenc taggal működik): a már említett Parragh és Kocziszky mellett Gottfried Péter, Kardkovács Kolos és Pelschinger Gyula.
Ami a tanács jelenlegi összetételét illeti, eddig teljes összhangban szavaztak, senki nem lógott ki a sorból felfelé vagy lefelé, legfeljebb a hiányzások teszik tarkává a szavazási összesítéseket. Kérdés, hogy ez a harmónia a továbbiakban is fennmarad-e, vagy megjelenik a kormány véleménye a testületi szavazásokon.
Arra, hogy fokozódik az ellentét a kormány és a jegybank között, amiatt is számítani lehet, hogy miközben a kormányzat és gazdasági holdudvara sürgetné a kamatcsökkentés elindítását, a jegybank a jelek szerint egyre későbbi időpontot lát alkalmasnak erre. Szakértők – köztük Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője – korábban arra számítottak, hogy akár már 2022 végén elkezdi lejjebb engedni az egynapos betét 18 százalékos kamatát a tanács, közelítve azt a korábban irányadónak tartott alapkamat 13 százalékos szintjéhez.
A piac szerint azonban a jegybank óvatosabb, mert érzékelte, hogy az uniós forrásokért folyó politikai küzdelem nem zárult le a tavalyi év végén, nyitva maradtak alapkérdések (a jogállamisággal összefüggésben), amelyek meghatározzák, hogy Magyarország végül mennyi pénzhez jut hozzá 2023-ban az uniós kasszából.
Török Zoltán ma már úgy látja, hogy az MNB valamikor idén az első negyedév végén kezdheti meg a 18 százalékos kamat lebontását, de fokozatosan fog haladni és csak az utolsó negyedév táján érhet össze a két kamat. Ennek pedig az oka az, hogy bár az infláció az elemző friss modellszámításai szerint már januárban tetőzhet 26 százalék körül (elsősorban az üzemanyagárak növekedése miatt), de az első félévben még a 20 százalék feletti tartományban szorul be a mutató, és csak novemberre, decemberre csoroghat le 10 százalék alá. Beteljesítve Orbán direktíváját, mely szerint az év végére egyszámjegyűvé kell varázsolni az inflációt. Török Zoltán szerint ebben nagy segítség lesz az úgynevezett bázishatás: mivel 2022 végén már igen magas volt az infláció, onnan csak kisebb mértékben tudnak tovább emelkedni az árak. Az évet befolyásoló számos tényező közül a forint euróval szembeni árfolyamát emelte ki, ami szerinte átmeneti ideig tanyázik a 400-as szint alatt, és vissza fog térni a gyengébb tartományba.
Törökhöz hasonlóan látja az infláció tetőzésének időpontját Németh Dávid, a K&H vezető makrogazdasági elemzője, ahogy azt is, hogy év végére 10 százalék alá – a szakértő szerint akár 6 százalékra is – csökkenhet az infláció. A két kamat találkozásának idejében viszont különbözik a véleményük, Németh szerint erre már június környékén sor kerülhet. A szakértő szerint akár már a monetáris tanács februári ülésén döntés születhet a 18 százalékos kamat csökkentéséről.
A kérdésre, hogy legutóbb miért nem csökkentett a tanács, lényegében ugyanazt a választ kaptuk, mint a Raiffeisen szakértőjétől: az uniós tárgyalások nem zárultak le, csak előrelépések történtek, az ebből adódó kockázatokat pedig figyelembe kellett vennie a jegybanknak.
A tanács a decemberi ülése után kiadott közleményében említést tesz az uniós tárgyalásokról. „A Monetáris Tanács megítélése szerint az európai uniós forrásokhoz kapcsolódó megegyezés kedvező fejlemény. Az MNB azonban továbbra is a pénzügyi piaci helyzet tartós elmozdulásaira fókuszál, és az október közepén bevezetett eszközeit a kockázati megítélés trendszerű javulásáig alkalmazza” – rögzítették a dokumentumban, nyugtázva a megállapodást, de a szövegkörnyezetből kiolvashatóan nem túlértékelve azt, ami egybecseng a szakértők értékelésével.
A kormány szempontjából mindezek után az lehet a legfontosabb kérdés, hogy érdemes-e megbolygatni a jegybank működését néhány hónap miatt, hozna-e akkora nyereséget a gazdaságban a hamarabb lepörgő kamatcsökkentési ciklus, mint amekkora politikai veszteséget jelentene az unióval szemben a beavatkozás.
