Gazdaság

Végleg leállíthatják a Dunaferrt

Két új hírünk van a Dunaferrel kapcsolatban, és egyik sem ad okot örömre.

A november 21-én megtartott közgyűlés határozatait megtámadta Sevcsik Mónika (ő a HR-igazgató) a bíróság előtt, így a közgyűlésen meghozott döntések végrehajtását november 23-án felfüggesztette a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága. Ez azt jelenti, hogy egyelőre nem iktatják be az újonnan megválasztott vezető tisztségviselőket, vagyis továbbra sem áll helyre a cég törvényes működése. Ennek kapcsán közleményt adott ki a többségi tulajdonos Steelhold Limited képviseletében Maxim Nelin igazgató, és aggodalmát fejezte ki a cég sorsát illetően.

Nelin szerint a felhatalmazás nélküli vezetés egyre nagyobb válságba sodorja a céget. A Dunaferr mindkét kohója, a teljes acélmű továbbra is áll, és a szakemberek egyre inkább aggódnak a berendezések állapota miatt. A kokszoló blokkok továbbra is minimumon járnak, a hengerművek jó, ha időnként néhány napot pörögnek. Ennek betetőzéseként rövidesen az áramfelhasználást is jelentősen korlátozhatják és

a kormányrendeletben foglaltak szerint megkezdhetik a még működő berendezések biztonságos leállítását.

Ha ez bekövetkezik, az a kokszoló blokkokra nézve visszaállíthatatlan és végzetes lesz – írta.

A csütörtök hajnalban megjelent két kormányrendeletre utalt ezzel, amelyeket a Portfolio.hu ismertetett. Ennek előzménye, hogy december 1-jére az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. bejelentette, lekapcsolja az áramhálózatról a céget. Ezt tiltotta meg az egyik kormányrendelet, a másik pedig kimondta, hogy a társaság által ellátott hálózathasználónál a villamosenergia-ellátást mindaddig biztosítani kell, amíg a telephely területén található legnagyobb kockázatot jelentő létesítmények szakszerű és biztonságos leállításához ez szükséges. Magyarul csak addig kell a cégnek áramot biztosítani, amíg a biztonságos leállás meg nem oldódik.

Átmeneti időre, folyamatosan biztosított lesz az ISD Dunaferr Zrt. villamosenergia-ellátása, miután a kormány rendeletben utasította az áramszolgáltatót, hogy a cégcsoport áramellátásáért felelős ISD POWER Energiatermelő és Szolgáltató Kft.-t ne kapcsolja le a hálózatról – jelentette be kora délután Dunaújváros fideszes országgyűlési képviselője az MTI szerint. Mészáros Lajos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a több ezer embernek munkát adó Dunaferr egy nagyon energiaigényes szektorban tevékenykedik, így az orosz-ukrán háború miatti energiaár-robbanás erősen érintette. A társaság rendkívüli módon eladósodott, s ennek következtében az E.ON csütörtökön 12 óra 30 perckor lekapcsolta volna a hálózatról a ISD Power Kft.-t, ami veszélyhelyzetet teremtett volna – tette hozzá. A képviselő jelezte, hogy átmeneti időre megoldódott a helyzet, az áramszolgáltatónak mindaddig biztosítani kell a cég energiaellátását, amíg azokat a struktúrákat le nem állították biztonságosan, amelyek súlyosan károsodnának, vagy ipari balesetet okoznának a hirtelen leállítással.

Információink szerint csütörtökön kora délután a katasztrófavédelem részvételével el is kezdődött az üzem egyes egységeinek leállítása, már szinte semmi nem működik. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik