Gazdaság

Szabadon korlátozhatják a boltok és a benzinkutak, hogy mennyit vásárolhatunk

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Az üzletek jó része korlátozza, hogy mennyit vásárolhatunk az árstopos élelmiszerekből, de a benzinkutak is limitálják, hogy legfeljebb milyen mennyiségben vehetünk üzemanyagot. A Mol legutóbb azzal borzolta a kedélyeket, hogy egy napon csak egyszer engedte az ársapkás tankolást, függetlenül attól, hogy az összességében kevesebb volt, mint a náluk közölt napi 50 literes korlátozás. Majd ebből lett az, hogy a Molnál piaci áron sem lehet naponta egynél többször tankolni. Most viszont visszakoztak.

A cég kommunikációért felelős szakembere azt is mondta, a központ minden Mol-kútnak küld tájékoztatót. Fogyasztóvédelmi szakértőt kérdeztünk, szabadon korlátozhatnak-e minket a vásárlásainkban, vagy sem.

A vállalkozás eldöntheti, mennyit ad

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) szóvivője, Kispál Edit a 24.hu-nak azt mondta,

fogyasztóvédelmi szempontból és jogilag nincs akadálya annak, hogy az üzletek, illetve a benzinkutak korlátozzák a megvásárolható mennyiséget.

Erre ugyanis nincs szabályozás. Arra sincs előírás, hogy korlátlanul kellene biztosítani a vásárlást, de arra sincs, hogy ne lehetne korlátozni, illetve milyen mértékben szabad azt korlátozni. Akár azt is meghatározhatja egy bolt, hogy náluk legfeljebb csak 40 dekagramm csirkemellet lehet venni, de egy benzinkút is megszabhatja, hogy például csak ötliternyi üzemanyag vásárolható náluk.

Tehát egy független vállalkozó, egy gazdasági szereplő önállóan dönthet arról, hogy bevezet-e mennyiségi korlátozást, és ha igen, milyen mértékűt.

Fogyasztóvédelmi szempontból legfeljebb az lehet problémás, hogy ha nem a korlátozásra vonatkozó saját tájékoztatója, kiírása szerint jár el egy üzlet. Ez ugyanis tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat lenne. Vagyis, ha azt írják ki, hogy legfeljebb két kiló kristálycukrot lehet vásárolni, de a pénztárnál mégis azt mondják, hogy valójában csak egyet lehet megvásárolni, az fogyasztóvédelmi szempontból már problémás.

Varga Jennifer / 24.hu Az élelmiszerárstopról tájékoztató tábla egy XXII. kerületi üzletben 2022. február 4-én.

A kiírás szerint kell eljárni

Az is fontos, hogy a tájékoztatás egyértelmű legyen. Ebben egyébként eltérő a gyakorlat, a szakértő sokféle kiírással találkozott már. Előfordul, hogy azt írják ki:

  • az adott termékből legfeljebb mennyit lehet venni,
  • vagy egy vásárlás alkalmával mennyit lehet vásárolni,
  • máshol azt is rögzítik, hogy naponta mennyit lehet venni adott termékből,
  • vagy azt írják ki, hogy egy személy egy alkalommal mennyit vehet,
  • esetleg egy személy egy nap mennyit vehet.

Mindegyik megfogalmazás mást jelent, és amit egy üzlet kommunikál, ahhoz kell tartania magát.

Persze kérdés, hogyha naponta és/vagy személyenként írják ki a korlátozást, vajon képes-e ellenőrizni a bolt, hogy valaki már másodszor áll be a sorba. Kisüzletben, ismert vásárlói körben ez még elképzelhető, nagyobb helyen, ahol több pénztár is üzemel, ezt valószínűleg nem tudják hatékonyan ellenőrizni. Azt például nem nagyon szokták engedni, hogy ha valaki külön fizet, vagyis két vásárlást végez egy menetben (például a nagymama is megkérte, hogy vásároljon neki), és így kétszer vegye igénybe a limitet. A tapasztalat szerint inkább személyhez kötik a korlátozást.

Egy benzinkúton más a helyzet, hiszen lecsippantják a forgalmit, így könnyű ellenőrizni, hogy valaki másodszor áll-e be a sorba aznap. Olvasóink szerint a hónap elején csak a pénztárnál közölték velük, hogy a második tankolás piaci áras lesz, tájékoztató kiírást nem említettek. És most kiderült, nem is volt ilyen utasítás, tehát a gyakorlat ezek szerint nem egyezett az előzetes írásbeli tájékoztatással.

Mohos Márton / 24.hu

A Mol legfrissebb közleménye a témában, amit elsőként a Vezess.hu közölt, így fogalmaz:

A Mol minden esetben a hatályos jogszabályok alapján adja a hatósági áras üzemanyagot. Az 50 literes limit bevezetése nincs hatással az árképzésünkre: ezzel arra szeretnénk ösztönözni az ügyfeleinket, hogy Magyarország normál üzemanyag-ellátása érdekében minden alkalommal csak annyit tankoljanak, amennyire szükségük van. Amennyiben előfordul, hogy egy napon belül másodszorra tankol egy ügyfél ugyanabba a személygépjárműbe, akkor kollégáink emlékeztethetik őt a Mol kérésére, de kizárólag olyan áron szolgálhatják ki, amelyre jogosult. A jelenleg hatályos jogszabály értelmében pedig a Mol továbbküldi az ügyfél adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik