Gazdaság

RTL Híradó: a Molnál piaci áron sem lehet egy nap többször tankolni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Pénteken írtuk meg olvasóink jelzései alapján, hogy a Molnál csak naponta egyszer lehet ársapkásan tankolni. Többen is azt tapasztalták ugyanis, hogy hiába töltöttek autójukba akár csak 10 vagy 20, és nem 50 litert, aznap másodszorra már csak a piaci árért tankolhattak.

Az olajtársaság ugyan nem válaszolt kérdésünkre, de a Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója, Bujdos Eszter azt mondta, ő is úgy tudja, hogy a tankolási rend legutóbbi módosítása, azaz július 30. óta a Molnál egy forgalmival egy nap csak egyszer lehet ársapkásan tankolni, függetlenül a mennyiségtől.

Az RTL Híradónak viszont azt írta a Mol, hogy a cég benzinkútjain mindenfajta üzemanyagra érvényes a korlátozás, tehát

nemcsak 480 forintért, hanem drágábban sem lehet üzemanyagot venni náluk napi egynél többször.

A Híradó rejtett kamerával próbálta ki a szabályozást: először 10 liter benzint tankoltak, majd egy másik töltőállomáson 6-ot. Ekkor a kasszánál figyelmeztette őket a forgalmi engedélyt ellenőrző eladó, hogy naponta csak egyszer lehet náluk tankolni, legfeljebb 50 litert. De addigra már a második tankoláson is túl voltak, és csak a fizetés volt hátra.

A Független Benzinkutak Szövetsége is azt hangsúlyozta, hogy ezt a szabályt képtelenség betartani, hiszen legfeljebb

csak kiszivattyúzhatnák az autóból az üzemanyagot.

A riportban a Mol azt is tisztázta, hogy a forgalmi engedély nélküli robogókba csak hatósági áron lehet tankolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik