Gazdaság

Tippek, hogyan csökkenthetjük bankszámlánk költségeit, és hogyan kereshetünk pénzt vásárlással

Karol Serewis / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Karol Serewis / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Az elmúlt időszakban egyre emelkedő jegybanki alapkamat és infláció mellett a határok közé szorított rezsicsökkentés is arra ösztönöz minket, hogy átgondoljuk megtakarítási lehetőségeinket. Ennek része lehet a bankolásra fordított kiadások csökkentése, illetve a kártyás vásárlásoknál elérhető pénzkereseti lehetőségek kiaknázása is.

A bankszámlaköltségek az egekbe szálltak a pénzügyi tranzakciós illeték 2013-as megjelenése óta. Ez az új „adónem” 0,3 százalékkal növelte meg a nem készpénzes tranzakciók költségét (sokszor az eredeti költség többszörösére növelve azt), 0,6 százalékkal pedig a készpénzfelvételek költségét.

Ettől kezdve a belföldi ATM-es készpénzfelvételi díjak kezdtek olyan nagyságrendet megütni, mint ahová azelőtt a külföldi ATM-es készpénzfelvételek tartoztak. Ezért a kormányzat 2014-ben korrekcióra kényszerült: bevezette a törvényi ingyenes készpénzfelvételt, mellyel ma is ugyanúgy érdemes élnie annak, aki eddig még nem vette igénybe.

A kedvezmény minden hazai banknál jár az ügyfeleknek, de egy ügyfélnek egyszerre csak egy banknál lehet ez a kedvezménye. Havonta legfeljebb 2 alkalommal, összesen legfeljebb 150 ezer forintig teljesen díjmentes és tranzakciós illetéktől is mentes a készpénzfelvétel (forintban).

Emellett érdemes még élni két kedvezménnyel. Az egyik a pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozik – átutalási tranzakciónként 20 ezer forintig nem kell megfizetni az illetéket. Ha pedig a tranzakció összege 20 ezer forintnál nagyobb, akkor a tranzakció első 20 ezer forintjára nem kell megfizetni a 0,3 százalékos illetéket. A másik kedvezmény a bankkártyás vásárlásokra vonatkozik, ahol gyakorlatilag nem kell illetéket fizetni, és a bankok sem számítanak fel költséget ezért a tranzakcióért. Ezek eredményeképpen a bankkártyás vásárlások teljesen ingyenesek az összes számlacsomagnál, tényleg csak 1-2 kivétel van ez alól. Érdemes élni vele, hiszen ezzel rengeteget lehet megspórolni, főleg a készpénzfelvétel díjához képest.

Végül lehet spórolni a bankszámlacsomag váltásával is. Első körben érdemes bankon belül leszorítani a költségeket, de ha ez nem megy, akkor akár még bankot is válthatunk.

– Ezekkel a változtatásokkal havonta több ezer forintot is megspórolhatunk, főleg, ha valaki még mindig egy régi, ma már drága számlacsomagban van, és netán még az ingyenes készpénzfelvételről sem adott be nyilatkozatot a bankjához – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. De még ennél is többet, havonta akár tízezreket is megspórolhatunk, ha igénybe vesszük a bankok egyre szélesebb köre által kínált bankkártyás vásárlási kedvezményeket.

Vásárlási kedvezmények hitelkártyákkal

A vásárlási kedvezmények kezdetben csak hitelkártyákhoz kötődtek. Bár a 2008-as pénzügyi-gazdasági válsággal összefüggő szabályozási változásokig, továbbá a bankkártyás vásárlások bankok közötti elszámolását biztosító, úgynevezett bankközi jutalék európai uniós csökkentéséig ezek a kedvezmények eléggé attraktívak voltak, ma már jellemzően 1 százalék körüli kedvezménynek is örülhetünk. Vagyis 100 000 forint elköltése után 1 000 forintot kapunk vissza a banktól. De léteznek azért olyan konstrukciók is, melyeknél ennél is többet be lehet zsebelni.

Az egyik ilyen például az Erste Bank Erste Max hitelkártyája, ahol a kártya birtokosa választhatja ki, hogy mely üzletkategóriában kíván az általános 1 százalékosnál magasabb kedvezményt igénybe venni. Attól kezdve ezt a kedvezményt márkától függetlenül minden olyan boltban történt vásárlása után megkapja a kártya birtokosa, amely a megadott üzletprofillal rendelkezik. Az üzletprofil egy teljesen automatikus besorolás, a bank ehhez a besoroláshoz a POS terminálon telepítéskor beállított, úgynevezett MCC kódot veszi alapul. A kártyabirtokos 3 ilyen üzletkategóriát is választhat, melyek egymással párhuzamosan, folyamatosan biztosítanak 4 százalékos vásárlási kedvezményt. A többi üzletkategóriában történt vásárlás után 1 százalékos kedvezmény jár.

Ugyanilyen elven működik az OTP Bank Bonus hitelkártyájának kedvezményrendszere is, de itt a bank jelöli ki az általános 1 százalékos visszatérítésen felüli plusz 1 százalékhoz tartozó üzletprofilokat, melyek negyedévente változnak.

Ezek mellett a pénzvisszatérítési kedvezmények mellett több hitelkártyához kuponokkal elérhető kedvezmények is tartoznak, jóval több, akár két számjegyű százalékos kedvezményt is kínálva. A Cetelem Hitelkártyához tartozó Cetelem Klub kereskedőinél 5-10 százalékos kedvezménnyel lehet vásárolni országszerte közel 500 üzletben.

Mohos Márton / 24.hu

A Raiffeisen OneCard hitelkártyás vásárlással pedig pontokat lehet gyűjteni, melyeket 10-40 százalékos kedvezményt kínáló kuponokra lehet beváltani.

Vásárlási kedvezmények minden bankkártyásnak

Mára a vásárlási kedvezmények nemcsak hitelkártyákkal érhetőek el, hanem a lakossági bankszámlákhoz kapcsolt, úgynevezett betéti kártyákkal is. Ezeket a kedvezményeket nem bankok, hanem fintech cégek mobilalkalmazásai nyújtják, amelyekhez előzetes regisztráció szükséges.

A magyarok által is ismert Curve nevű mobilapplikáció néhány globális kereskedőnél nyújt 2 és 4 százalék közötti kedvezményt. Ehhez a mobilalkalmazáshoz általában bármelyik hazai bankkártya is beregisztrálható, így nem szükséges rajta pénzt tartani vagy befizetni rá. Az ingyenes csomaggal csak az első három hónapig, a havi 9,99 vagy 14,99 eurós csomagok valamelyikével viszont a díjfizetés alatt végig egyszerre 3 vagy 6 olyan magyar kereskedőlánc választható, ahol 1 százalékos kedvezmény érhető el folyamatosan. Ilyen például az Aldi, Spar, vagy a Tesco. Mivel itt a meglévő kártyára szól ez a kedvezmény, ezért a kártya eredeti vásárlási kedvezményei továbbra is megmaradnak, vagyis ezek kombinálhatóak egymással.

A másik ilyen mobilalkalmazás a magyar tulajdonosi körhöz köthető Recash, ahol rengeteg kuponos bankkártyás vásárlási kedvezmény érhető el. A magyarok számára a Gránit Bank, K&H Bank, MKB Bank, OTP Bank, Raiffeisen Bank, Revolut Bank és UniCredit Bank kártyái regisztrálhatóak be, az applikáció használata pedig díjmentes. Itt kereskedőlánconként 2-4 százalék közötti kedvezmény zsebelhető be a bankkártyás vásárlások után, de kuponokkal akár 20 százalékot is spórolhatunk a készpénzes – vagy nem regisztrált bankkártyás – fizetéshez képest.

Ilyenek a legújabb kedvezményprogramok

A legújabb kedvezményprogramok nagyon hasonlóak a Recash által nyújtott kedvezményekhez, azzal a különbséggel, hogy azokat itt a bank közvetlenül nyújtja és ő állapodik meg a kereskedőkkel is. Ezek a kedvezmények szintén elérhetők betéti kártyával is, tehát nem szükséges hozzá feltétlenül hitelkártyát kiváltani, amivel csak nőhetnek a költségeink. 

Az OTP Banknál elérhető Kedvezményprogram mintegy 100 kereskedelmi partner kedvezményes ajánlatait kínálja. Közéjük tartozik például a Játéksziget, az Istyle, a Líra, a Starbucks, a Praktiker, vagy a Book24.hu is. A kedvezményeket a bank mobilapplikációjában először kupononként aktiválni kell – az összes aktiválható egyetlen gombnyomásra is – és ettől kezdve elég csak kártyával vásárolni a kuponos helyeken, a bank automatikusan biztosítja az ígért pénzvisszatérítést. Az ajánlatok általában néhány hónapig élnek. A program kedvezményei folyamatosan frissülnek, ezért érdemes rendszeresen benézni az újabb kuponokért.

Hasonló kedvezményprogramot futtat idén májustól az Erste Bank is. A hitelintézet Moneyback nevű programja egy cseh startup, a Dateio közreműködésével hónapról hónapra frissül minden beregisztrált ügyfél anonimizált vásárlási szokásával. Ebből a startup nem csak a kereskedőkkel állapodik meg, de minden ügyfélnél kiszámolja a leggyakoribb vásárlásokat is és azoknak a kereskedőknek a kedvezményeit kínálja fel minden ügyfélnek, melyeket amúgy is felkeresett. Itt kupononként akár 10 százalékos vásárlási kedvezmény is elérhető, a kuponok pedig – az általában néhány hónapos lejáratukig – korlátlan számban igénybe vehetők. A maximálisan visszatéríthető összeg is elég magas, kupononként általában 30 000 forint (összesítve). A hóvégi visszatérítés arra az Erste betéti vagy hitelkártyára történik, amellyel fizetett a vásárló.

A Moneyback kereskedői között megtalálható az Alza, a Booking.com, az Aliexpress, a Douglas, a Budmil vagy az Answear is. A kör itt is folyamatosan bővül.

Mint látható, a bankköltségek egyszerre csökkenthetők az állami kedvezmények igénybevételével, a költési szokásainkhoz megfelelően igazodó bankszámlacsomag kiválasztásával és a vásárlási kedvezmények kihasználásával egyaránt. Utóbbiakból egyre több lehetőség születik, akár kizárólag okostelefonos mobilapplikáció formájában is. Mindenképpen érdemes élni velük, mert ott nyújtanak kedvezményeket, ahol amúgy is vásárolunk, vagy pedig ezek a kedvezmények általánosak. Ez pedig azt jelenti, hogy nem szükséges egy kifejezett kereskedőnél vásárolni, hanem maradhatunk a megszokott, ismert márkáink mellett, akkor is megkapjuk a kedvezményeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik