Gazdaság

Meglepte a taxisokat, hogy kivételezettek lettek, míg a többi katást megfojtja a szűkítés

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A szeptembertől élő új kata-szabályozásban az egyik legfontosabb változás, hogy csak főállású egyéni vállalkozók katázhatnak, és csak magánszemélyektől szerezhetnek bevételt, jogi személyektől (például más vállalkozásoktól, önkormányzatoktól, intézményektől, stb.) nem. Egyetlen kivételt nevesít a hétfőn beterjesztett, kedden pedig már el is fogadott új kata-törvény, a taxisokat, akiknek továbbra is megengedett, hogy ne csak magánszemélyeket szolgáljanak ki.

Felmerült bennünk a gyanú, hogy a taxislobbi dolgozhatott, de kiderült, hogy őket is meglepte a tervezet, mi több, a taxisok sem elégedettek. A többi katás vállalkozás közben nem érti, miért húzták ki működésük egyik lábát, hiszen valószínűleg minden szakmára jellemző, hogy ha nem is sűrűn, de legalább alkalmanként kiszolgálnak nem magánszemélyeket is.

A taxisoknak megnyugtató

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke, Metál Zoltán lapunknak a lobbit firtató kérdésére azt írta, akár hisszük, akár nem, hétfő este ők is meglepődve olvasták a rendelettervezetben, hogy kivételek lettek. Hozzátette, a kamarák az előző napokban ugyan markánsan formáltak véleményt és javaslatokat, de azok inkább a jelenlegi adónem megtartását célozták egy magasabb adófizetési teher mellett. A BKIK kíváncsi volt egy gyors felmérés apropóján, hogy a vállalkozások mennyire terhelhetők egy magasabb járulék/adó megfizetésével, de ennek eredménye egyelőre indifferens, hiszen végül havi 50 ezer forintos adóval fogadták el a törvényjavaslatot. A kormány az OTSZ-nek sem küldte meg a tervezetet – erre nincs is kötelezettsége –, így azt nem is véleményezték.

Metál Zoltán szerint jelenleg Magyarországon nagyjából 7000–7500 taxis vállalkozás rendelkezik tevékenységi engedéllyel, a döntő többségük, mintegy 80–85 százalékuk katázik. A többiek általányadózók vagy normál költségelszámolás mellett működő vállalkozók. A taxisok mintegy 20 százaléka mellékállásban dolgozik.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Egy taxi-szolgáltatás igénybevételekor nem életszerű, hogy mielőtt elindul az autó az utasával, egy gyors kérdés-felelek kapcsán tisztázzák a felek, hogy a taxis milyen vállalkozási formában végzi a szolgáltatását, milyen adózási formát választott az adózására, magán- vagy jogi személynek kellene a megérkezéskor számlát kiállítani, miközben mögötte áll a forgalom. Erre egyszerűen sem igény, sem lehetőség sincs – írta azzal kapcsolatban, hogy egyedül a katás taxisok továbbra is szolgáltathatnak nem magánszemélyeknek. Hozzátette, a taxisoknak megnyugtató, hogy továbbra sem kell kiemelt figyelmet fordítaniuk arra, ki milyen jogviszonyban (céges, magán) veszi igénybe a taxiszolgáltatást.

A taxisoknak nem éri meg katázni évi 12 millió forint felett

Azt is írta, hogy a taxisoknak nem érdeke az új, évi 18 millió forintos árbevételi határ, méghozzá azért nem, mert jelenleg nem érik el a 12 milliós árbevételt a taxisok, pontosan azért, mert ez nem érné meg nekik. És ez a jövőben is így lesz, ugyanis 12 millió forint felett 27 százalék áfát is kellene megfizetni, amit a szabott árak miatt nem tudnak áthárítani az utasra, vagyis az áfával csökkenne a taxis vállalkozók árbevétele. Éppen ezért kezdeményezték, hogy az euróárfolyam változására tekintettel emeljék az alanyi áfamentesség határát 15 millió forintra. A határ jelenleg 35 ezer euró – a meghatározáskor érvényes euróárfolyamon kicsivel több mint 12 millió forint volt, így lett kerekítve 12 millió forint. Persze erősen kérdéses, hogy az EU rábólintana-e most egy ilyen magyar kérésre.

Metál Zoltán úgy véli, azoknak a taxisoknak, akik kevesebb terhet szeretnének a jövőben is vállalni, megéri a továbbiakban is a katát választani. De egyre többen lesznek, akik időben felismerik, hogy hosszabb távon érdemes olyan adónemre áttérniük, amely megfelelő garanciákat nyújthat számukra egy esetleges betegség idején (a táppénzre) vagy később a nyugdíjellátásnál.

Nehéz olyan szakmát mondani, ami nem érintett

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, majdnem minden szakmára igaz, hogy aki szolgáltatást végez, nem csak magánszemélyeket szolgál ki – márpedig őket szeptembertől kizárják a legegyszerűbb adózási lehetőségből, a katázásból. Németh László nem tudott olyan szakmát mondani, ahol ha ritkán is, de ne lenne legalább alkalmanként nem magánszemély a megrendelő. Nem véletlenül mondta legutóbb, hogy a katások 80 százaléka eltűnhet.

Szajki Bálint / 24.hu Egy tüntető plakátja a kata módosítása ellen spontán szerveződött demonstráción, a blokád alá vett Margit hídon 2022. július 12-én.

Saját szakmájában, az építőiparban például a kivitelezők, szakiparosok (kőműves, villanyszerelő, stb.), tervezőmérnökök, felelős műszaki vezetők jelentős része katázik – mindenki dolgozik a lakosság mellett közületeknek, önkormányzatoknak és más adóalanyoknak is, illetve nagyobb cégek alvállalkozójaként. Kétszeresen is kizáródnak a katából azok, akiknek voltak nem magánszemély ügyfeleik, és nem főállásban katáztak, hanem munka mellett, délután, hétvégén, jövedelemkiegészítési célból, hiszen szeptemberből mellékállásban sem lehet a tételes adózást választani.

Aztán vannak katázó fotósok, akik magánszemélyek mellett (például esküvő) cégeket is kiszolgáltak (például rendezvényfotózás), vagy a kis vidéki autószerelők, akik katázva meg tudtak élni eddig, de ehhez az kellett, hogy ne csak a lakosok autóit javítsák, hanem cégeknek, és minden lehetséges megrendelőnek a járműveit. Ugyanebben a cipőben járnak a lakosságnak szolgáltató szépségiparosok, akik ritkábban vagy sűrűbben, de elvállaltak céges felkéréseket. De említhetnénk a kulcsmásolót, a kárpitost, a cukrászt, a lakatost, az ügyvédet, a kisboltost, stb. Vagy a keddi tüntetésen megszólaltatott gyógytornászt, grafikust, óraadó tanárt, illetve a lapunknak nyilatkozó kulturális szolgáltatókat, valamint a keddi tüntetésen nagy számban résztvevő futárokat is.

Egy vállalkozás arról szól, hogy akit csak lehet, kiszolgáljon, az adóváltozás pedig szűkíti a katások vevőkörét, végül is az üzleti lehetőségeiket, ami beleavatkozás a piacba. Németh László kiemelte, a helyi gazdaságot jelenleg erősíti, hogy minden vállalkozás igénybe veszi más vállalkozások szolgáltatását is – ezt most részben megtiltják, amennyiben katás a beszállító. Vagy, ahogy a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) fogalmazott, a döntés alkotmányellenes, mert a vállalkozók között úgy tesz különbséget, hogy annak nincs jogilag és gazdaságilag igazolható alapja. Diszkriminatívnak nevezték azt a megkülönböztetést is, hogy ugyanazért a munkáért magánszemélynek kiállítható katás számla, de cégnek, államigazgatási szervnek, önkormányzatnak nem. A vállalkozás szabadsága szerintük ezen a módon nem korlátozható az Európai Unióban.

A szolgáltatásokat igénybe vevők is meg fogják érezni

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hátrányokkal azok is szembesülni fognak, akik eddig igénybe vették a katások szolgáltatásait. Kivel fogja ezután a mosodás megjavíttatni a mosógépét, a vendéglátós a hűtőjét, ha a bejáratott katás szerelőt nem hívhatja többé?

Adrián Zoltán / 24.hu A kata módosítása elleni tüntetés részvevői a Margit hídon 2022. július 12-én.

Persze nyilván nem fogja mindenki abbahagyni a tevékenységét, hiszen továbbra is meg kell élnie valamiből, praktikusan a szakmájából. De aki marad, az már nem katás lesz. Kérdés, hogy más adózási formában elég lesz-e a bevétele a megélhetéséhez. Másrészt, mivel eddig a kata volt a legolcsóbb adózási forma, így valószínűleg a szolgáltatás árában is megérezhetik majd az eddig a katás árát is nehezen kigazdálkodó megrendelők a kormány által rohamtempóban átvert változtatást. Vagyis valójában nemcsak a jelenleg még katások tevékenysége lehetetlenülhet el, hanem a megrendelőké is. A társasházakról már tudható, hogy nekik nehézséget fog okozni, ha nem katás vállalkozó végzi el a munkákat.

Tegyük hozzá, mindez érintheti a magánszemély megrendelőket is, hiszen, ha szeptembertől nem katázik a szolgáltató, és a magasabb adóteher miatt kénytelen lesz árat emelni, akkor a magánszemélyeknek is csak drágábban fog szolgáltatni. Egy, az rtl.hu-nak nyilatkozó adószakértő szerint, ha csak a katások fele választ más adózási formát, az 100 milliárd forintos plusz adóbevételt jelenthet a költségvetésnek. Más oldalról viszont ennyi plusz kiadást a megrendelőknek.

Élni és élni hagyni

„Az elmúlt 30 évben mindig azt lehetett hallani, hogy mennyire támogatják a magyar kisvállalkozásokat, pedig valójában ők kapták a legkevesebb támogatást. Ennek ellenére ők voltak azok, akik a leggyorsabban alkalmazkodtak a piaci körülményekhez, és ahogy mondani szokták, a jég hátán is megéltek” – emlékeztetett Németh László. Hozzátette, biztos, hogy sok vállalkozás megmarad a katások közül, de már nem lesz katás, viszont megy tovább, rohamtempóban, kényszerűségből átvált egy másik adónemre. A kata azért volt jó, mert megszabadították az adminisztratív terhektől a vállalkozókat, most meg visszakényszerítik őket valamilyen plusz adminisztrációval terhelt adónembe, amihez valószínűleg könyvelőt is kénytelenek lesznek igénybe venni, és jó eséllyel az adóterhük is növekszik. Ez visszalépés.

És lehet persze „adócsalózni”, amikor a kisvállalkozókról van szó. Akkor nem kell megvenni a minőségi kézműves termékeiket, hanem az olcsóbb, tömegben termelt dolgokat, nem kell igénybe venni a szolgáltatásaikat, meg kell próbálni megjavítani a vízvezetéket, ha csőtörés van, vagy csőgörénnyel megpróbálni elhárítani a dugulást, stb. – jegyezte meg. Ha pedig szükség van rájuk, akkor meg kell becsülni a mikrovállalkozásokat, amelyek nélkül nem lehet élni. És hagyni kell élni őket, adózási oldalról is – tette hozzá Németh László.

Információi szerint egyelőre mindenki leforrázva áll. Ha elmúlik a dermedtség, a következő lépés az lesz, hogy könyvelőt keresnek azok, akik tovább akarnak lépni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik