Gazdaság

A DK százezer forintot adna minden nyugdíjasnak

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Pár napja jelentette be a kormány, hogy júniusban 3,9 százalékos nyugdíjkorrekciót küld a nyugdíjasoknak az elszabadult infláció miatt. A DK szerint 3,9 százalékos emelés felér egy ízléstelen tréfával, hiszen az élelmiszer-infláció a 30% közelében van és nagyjából ugyanezen a szinten lehet a nyugdíjas infláció is – mondta a párt országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt online közvetített sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus értelmezésében ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasoktól idén a sokszorosát vette el az orbáni infláció és a Fidesz gyenge forintja annak, mint amennyit összesen kapnak az államtól.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány adjon 100 ezer forintot a nyugdíjasoknak az elszabadult infláció miatt. Azok után, hogy az orbáni infláció a nyugdíjemelés többszörösét vitte el, ez lenne szerintük a minimum elvárható segítség a Fidesztől.

Elég volt abból, hogy ez a törvénytelen kormány egymás után jelenti be a megszorító intézkedéseket, új élelmiszeradóval és áthárított gyógyszeradóval teszi nehezebbé a nyugdíjasok életét, majd aprópénzt küld nekik nyugdíjkorrekció címén. Nem lehet így bánni azokkal, akik végigdolgozták az életüket ebben az országban, minden nyugdíjast 100 ezer forinttal kell kárpótolni az orbáni infláció miatt – jelentette ki a politikus.

Mint írtuk, átlagnyugdíj esetén összesen mintegy 42 ezer forintot kaphatnak pluszban az érintettek a júliusi, januárig visszamenőleges korrekciós emeléssel. A nyugdíjszakértő szerint szinte biztos, hogy novemberben lesz még egy korrekció az infláció miatt.

Kapcsolódó
Szinte biztosra vehető a novemberi nyugdíjemelés is
Az őszi korrekció 3,7 százalékos is lehet, az MNB inflációs prognózisa alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik