Gazdaság

Budapest egy fél metrót is kaphatna, csak kevesebb pusztítással

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA
Léteznek alternatívái a Déli Körvasút fákat, lakosokat nem kímélő felújításának, állítják a civilek, akik szerint Vitézy Dávid csúsztat a fővárossal kialakult vitában.

Kiújult a politikailag is terhelt vita, ami arról szól, hogy hol vágjanak át a Dunán a tehervonatok. Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön jelentette be hogy Budapestet elkerülő új vasúti teherforgalmi vonal előkészítését kezdeményezik a kormánynál, vagyis azt, hogy kezdjék el a fővárost elkerülő V0 vasúti körgyűrű előkészítését.

A nemzetközi tranzit teherforgalmat akarják kiterelni a fővárosból. Ez azért zötyög át nagy zaj- és rezgésterhelést okozva Kelenföldön és Ferencvároson, mert a nyugat-keleti teherforgalom számára legalkalmasabb – épp felújítás és bővítés alatt lévő – összekötő vasúti híd Budapesten van, a Rákóczi híd mellett. Karácsony – László Imre XI. kerületi DK-s polgármester támogatásával – nem állt meg:

A közgyűlés kezdeményezte azt is, hogy a kormány vizsgálja felül, hogy a Ferencvárost és Kelenföldet összekötő vasútvonal kapacitásbővítése, azaz a Déli Körvasút kiépítése továbbra is indokolt-e és a kormány által előirányzott célokkal arányos beavatkozást jelent-e a sűrűn lakott városi térségben.

A V0-ról dióhéjban

Évek óta keringenek mondások és halovány tervek arról, hogy a Budapestet elkerülő V0 megépüljön-e, és ha igen, merre. Visszakerült a fiókba a kínai pénzből álmodott, Budapestet elkerülő vasúti gyűrű elképzelése – írtuk még hét évvel ezelőtt. Aztán nagy csend következett, miközben révbe érni látszott a Déli Körvasút bővítése. Ez az a fővonal, ami a Kelenföldi és Ferencvárosi pályaudvart köti össze, és Magyarország legforgalmasabb vasútvonala.

A rengeteg itt áthaladó tehervonat miatt alig van helyük a személyszállító vonatoknak, ezért a két vágány mellé egy harmadikat is betervezett a most már közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Vitézy Dávid vezette Budapesti Fejlesztési Központ (BFK). Közel 338 milliárd forintért építheti jelen állás szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt. a harmadik vágányt a sűrűn lakott, városias övezetben, zajvédő falakkal, új vasúti megállókkal. A lakosok a vasút menti Hamzsabégi út parkját féltik a projekttől, ami körülbelül ezer fa kivágásával és több évig tartó építkezéssel járna. A projekttel kritikus Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület (Popék) azonban állítja,

a projekt feleslegessé válhatna, ha megépülne a V0 korridor, hisz az kivenné a csomó tehervonatot erről a vonalról, és akkor rengeteg időablak nyílna a személyszállító vonatok közlekedtetésére.

Kapcsolódó
Kell egy „M0-s” a tehervonatoknak, hogy meg lehessen menteni Budát a brutális vasúti forgalomtól
Gigantikus áron nyerte el a Déli Körvasúthoz kapcsolódó budai és pesti vasúti fejlesztések kivitelezését Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége. Ám a horribilis összeg csupán az egyik probléma, a másik az, hogy ez a beruházás nem váltja ki a tehervonatok számára építendő budapesti elkerülő vasutat.

Az év elején aztán előbb Palkovics László közölte, hogy az oroszok szakértelmét felhasználva ki lehetne építeni a vasúti gyűrűt, majd februárban a miniszter már egy olyan javaslat elkészültéről beszélt, ami alapján a végleges nyomvonalról is döntést lehet hozni. Eközben február 17-én a Fővárosi Törvényszék jogerősen hatályon kívül helyezte a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, mert az nem adott kielégítő választ a zaj-, madár- és vízvédelmi kérdésekre. Április 12-ére pedig meglett a V0 nyomvonalsávja, ki is derült, hogy először a Kecskemét és Adony közötti szakaszt építenék meg, ami nyilván egy új vasúti hidat is tartalmaz.

Bruzák Noémi / MTI Palkovics László és Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávjának kiválasztásáról.

Vitézy: Budapest vezetése félreért

Így jutottunk el oda, hogy Karácsony belengette, kezdeményezik az – amúgy már előkészítés alatt álló – V0 előkészítését, illetve a Déli Körvasút bővítésének szükségszerűségét is megkérdőjelezte a főváros vezetése. Erre Vitézy Dávid is reagált, így:

Sajnálattal látom, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése szerint Budapest vezetése teljesen félreérti a V0 Budapestet elkerülő teherforgalmi vasúti gyűrű és a Déli Körvasút funkcióját, és fölöslegesen keveri össze a két vasút ügyét.

Szerinte az egyik projekt célja a teherszállítás, a másiké a személyszállítás kapacitásbővítése. Ráadásul Karácsony két éve támogatásáról biztosította a körvasútprojektet. Vitézy szerint a V0 révén a tehervonatok elkerülhetik Budapestet, de a személyszállítás fejlesztéséhez csiszolni kell a Déli Körvasúton. Vitézy érvelése szerint csúcsidőszakban amúgy is a személyvonatoké a főszerep a körvasúton, ekkor nem jár sok tehervonat, ha a V0 kész lenne, „önmagában akkor sem tudná annyira csökkenteni a Déli Körvasút terhelését, hogy érdemben emelni lehessen az elővárosi vonatok számát”.

Az államtitkár hozzátette, a kormány folytatja a V0 előkészítését, aminek a a lőkösházi (120-as vasútvonal), a záhonyi (100) és a kelebiai-belgrádi (150) irányból jövő tehervonatok 1-es vonalra, Hegyeshalom felé továbbításában van kulcsszerepe, de az Adria felé tartó tehervonatok is használhatnák. Vitézy azzal zárja gondolatmenetét, hogy a körvasúti és a V0-s beruházásnak párhuzamosan kell megtörténnie.

Civilek: újítsák fel a Körvasutat, de inkább így

Az ügyben megkerestük a Déli Körvasút túlzott bővítése ellen küzdő egyesület két képviselőjét is. Tóth Sándor Péter alelnök azt mondta, a főváros döntése nem arról szól, amit Vitézy kommunikál. Tóth elmondta, szervezetük is szeretné a Déli Körvasút felújítását, „csak más, kevésbé környezetpusztító formában”. Szerinte a hatályon kívül helyezett környezet hatástanulmány is számolt a teherforgalom növekedésével, de Vitézy ezt nem említi bejegyzésében.

A projektet a monstrum méretű zajvédő alagút teszi méregdrágává, ami azért is szükséges, mert „már most is óriási a zajszennyezés és a rezgés”. Sőt szerinte a fal megépítésével is határérték felett maradnak majd ezek az értékek. Tóth vallja, „a megoldás része lenne, ha a V0 előbb megépülne, mint a körvasút”, így a teherforgalom mintegy 60 százalékát (szinte a teljes tranzitot) át lehetne oda terelni. Hasznos lenne a központi forgalomirányítás, tehát a vonatok digitális és gyors irányítása is. Ezzel a már meglévő két vágányon is több vonat mehetne. A tervezett megállóknál lehetne három vágány az előztetés miatt, de amúgy elég lenne kettő.

Faragó Tamás környezetmérnök, a Popék egyik tagja azt is hozzátette, hogy a környezetvédelmi engedélyt visszadobó bírósági határozat alternatívavizsgálatot írt elő a beruházónak, így nem teljesen igaz, amikor Vitézy azt írja, a két vasúti fejlesztés nem alternatívája egymásnak. Érdekes módon a megvalósíthatósági tanulmányban olyan megoldás is volt, hogy két személyszállításra használt vágány mellett egy harmadik, teherszállító vágány létesülne a Déli Körvasúton. Csakhogy ez a vágány mehetne Faragó szerint kilométerekkel délre, például a V0 új nyomvonalán is. Faragó azt mondja, eleinte a központi, digitális irányítással sem számoltak a beruházók (tavaly decemberben aztán már belekerült egy vonatkozó kormányhatározatba), bár „ez akkor tud jól működni, ha személyvonatok járnak”. Mindenesetre Faragó állítja, ha mindezeket véghez vinnék,

Budapest az elővárosi közlekedés szempontjából egy fél metróvonalat kapna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik