Gazdaság

Megvan a tehervonatok M0-sának nyomvonalsávja

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, az MTI híre szerint.

Palkovics László kiemelte, az előkészítés alatt lévő V0 vonal Záhonytól Győr térségéig teremt majd korszerű vasúti teherszállítási kapcsolatot. A keddi döntéssel a Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr irányú összeköttetés nyomvonalsávját határozták meg. A miniszter jelezte, hogy a további munka során a nyomvonalsávot megvizsgálva, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat.

Kapcsolódó
Kell egy „M0-s” a tehervonatoknak, hogy meg lehessen menteni Budát a brutális vasúti forgalomtól
Gigantikus áron nyerte el a Déli Körvasúthoz kapcsolódó budai és pesti vasúti fejlesztések kivitelezését Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége. Ám a horribilis összeg csupán az egyik probléma, a másik az, hogy ez a beruházás nem váltja ki a tehervonatok számára építendő budapesti elkerülő vasutat.

Elmondta, hogy az összeköttetés létrehozásához a Dunán új vasúti hídra van szükség, ennek pontos helyszínével, illetve megoldásával kapcsolatban több alternatíva van, amiket még vizsgálnak. A V0 útvonalának kijelölésénél figyelni kell a Natura 2000 és egyéb természetvédelmi területek elkerülésére is, a nyomvonalsáv kiválasztása után megkezdődhet a környezetvédelmi engedély beadásához szükséges környezeti felmérés.

Az innovációs és technológiai miniszter közölte: folyik a beruházás megvalósításához szükséges dokumentumok elkészítése. Azt tűzték ki célul, hogy a teljes, Záhonytól Győrig tartó vonal kiépítése 2030-ig elkészüljön, ezen belül először a középső, Kecskemét és Adony térségében lévő szakaszt építenék meg.

Napi 400 teher

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a vasúti teherszállítás most nem versenyképes Magyarországon, a naponta közlekedő mintegy 400 tehervonatot meg kellene duplázni, de a jelenlegi hálózatok ezt nem bírják el. A magyar vasúti teherszállítás versenyképesebbé tételéhez új vasúti korridor kiépítésére van szükség, ami a ferencvárosi rendező pályaudvart kiváltva Budapestet is tehermentesíti, jelenleg ugyanis majdnem minden második tehervonat áthalad a fővároson.

A MÁV elnök-vezérigazgatója jelezte azt is, hogy az európai uniós és a magyar klímacélok alapján 2050-re 90 százalékkal kell csökkenteni a közlekedés szén-dioxid-kibocsátását, ami megoldhatatlan a vasúti közlekedés teljesítményének duplájára növelése nélkül. Hozzátette, a 400 tehervonat mellett jelenleg naponta mintegy 3200 személyszállító vonat közlekedik Magyarországon.

Mi az ördög ez a V0?

A V0 témája időről időre előkerül, mi is írtunk korábban róla, hisz budai civilek szeretnék elérni ennek megépítését. Ugyanis a Déli Körvasút XI. kerületi 3-4 vágányosra bővítése szerintük aránytalanul nagy terhet rakna a környéken lakókra főleg azért, mert jelenleg a tehervonatok adják forgalmának nagy részét. Jelentős teherforgalmat lebonyolító vasúti híd nem igazán van Budapesttől délre a Dunán, a politika által időnként elővett V0 ezt is orvosolná.

Érdekesség, hogy az ukrajnai háború előtt úgy tűnt, az oroszok kaphatják a projektet, kérdéses, a jelenleg, szankciókkal terhelt gazdasági környezetben ez megvalósul-e.

Kapcsolódó
Megkaphatja Budapest a V0-s körgyűrűt, az oroszok már be is jelentkeztek
A Déli Körvasút bővítése miatti vita farvizén előkerült a tehervonatokat elterelő vasúti gyűrű ötlete.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik