Gazdaság

Nagy István: Ezer forintra emelkedett a méhcsaládok beporzási támogatása

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A beporzási támogatást ezer forintra emelte méhcsaládonként a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter pénteken a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében. Felidézte, hogy Magyarország vezette be először a beporzási támogatást a méhészek számára. A tárcavezető megjegyezte: erős méhészeti ágazat nélkül nincs erős agrárium. Úgy fogalmazott, hogy a mézzel és a méhekkel foglalkozni a teremtett világunk védelmének egyik legfontosabb feladata, éppen ezért számos intézkedéssel segítik a méhészeket.

A Magyar méhészeti nemzeti program által biztosított támogatási keret folyamatosan nő; 2010 óta már 19 milliárd forinttal támogatták a termelőket. Azzal folytatta, hogy a kormány fenntartja a méhészek egyedülálló személyi jövedelemadó-mentességét. A fentieken túl méh állatjóléti pályázatot hirdettek meg 10 milliárd forint keretösszeggel. A támogatás mértéke a méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség betartása esetén 15 eurónak megfelelő forint méhcsaládonként, évente. A tárcavezető arra is kitért, hogy Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő az egy főre jutó mézfogyasztás.

Jelezte, hogy a kormány támogatja Magyarország pályázatát a 2025. évi Nemzetközi Méhészeti Kongresszus megrendezésére. Az Európai Unióban mintegy 17 millió méhkaptár van, 600 ezer méhész dolgozik, a méhek pedig körülbelül 250 ezer tonna mézet termelnek évente. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik