Gazdaság

Mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akiknek hitelük van a Sberbanknál?

Farkas Nobert / 24.hu
Farkas Nobert / 24.hu

Visszavonta a Magyar Nemzeti Bank kedden éjszaka a Sberbank tevékenységi engedélyét, végelszámolás indul a bank ellen. A kártalanítás menetéről, módjáról reggel tájékoztatott az MNB.

Kapcsolódó
„A cégem 17 év alatt gyűjtött összes pénze a Sberbankban van”
Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint 16 ezer magyar vállalkozásnak van számlája a Sberbanknál, közülük 6 ezer cégnek kizárólag ennél a pénzintézetnél.

Mi lesz azokkal, akiknek hitelük van a Sberbanknál, hogyan lesz a továbbiakban a törlesztés? Az MNB-től azt tudtuk meg ezzel kapcsolatban, hogy a hiteltörlesztést a korábbi szerződéses feltételek szerint változatlanul teljesíteni kell majd, de már a végelszámolónak. A bank megszűnését követően ugyanis a hiteltörlesztések is a betétesek, számlapénzzel vagy egyéb követeléssel rendelkezők közt felosztható vagyon részei lesznek. Az érintettek tájékoztatást kapnak majd a részletekről – tette hozzá a jegybank.

Kollegáink fényképezték szerda reggel a Váci úti Sberbank-fiókra kifüggesztett tájékoztatást, ami alapján a bank előtt várakozók számára nem volt világos, hogy csak március 2-3-án lesz-e zárva a bank, és vajon március 4-én kinyit-e, vagy sem. Az MNB egyértelműsítette a 24.hu-nak, hogy mivel visszavonta a Sberbank működési engedélyét, így banki tevékenység (utalás, kártyaműveletek, bankfióki ügyintézés) március 2-ától nem lehetséges.

Farkas Nobert / 24.hu

Felmerült olyan kérdés is, mi lesz azokkal az ügyfelekkel, akiknek az OBA kártalanítási maximumánál, azaz 100 ezer eurónál, nagyjából 37 millió forintnál nagyobb összeg van a sberbankos számlájukon. Vajon a 37 millió forint feletti számlapénzükre keresztet vethetnek, vagy van rá esély, hogy a teljesa számlájukon lévő pénzt visszakapják? Azt is kérdeztük a jegybanktól, hány olyan számlatulajdonos lehet (feltehetőleg inkább vállalkozások), akinek több mint 37 millió forintja van a bankban.

Az MNB azt írta, a Sberbank lakossági ügyfeleinek átlagos betétösszege jóval az OBA kártalanítási limit alatti, így a garanciaintézmény maradéktalanul ki tudja majd fizetni őket. A Sberbank által megadandó adatok alapján az OBA fel fogja mérni a Sberbank betétesi állományát, és a kártérítési limit feletti ügyfelek, állományok arányáról ezt követően lehet kommunikálni. Az OBA-kártérítési limitet meghaladó követeléseket, illetve az OBA kifizetésre nem jogosultak követeléseit a végelszámolási eljárás során, annak szabályai szerint elégítik majd ki – tették hozzá.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke, Kandrács Csaba reggeli sajtótájékoztatóján azt mondta, elindul egy felszámolási eljárás is, a Sberbank-vagyon értékesítésére. A magyar Sberbank működése egyébként rendben volt, csak a külső körülmények miatt kellett szanálni. A portfolió értékesítése után tehát várható, hogy további térülések várhatóak.

Kapcsolódó
„A cégem 17 év alatt gyűjtött összes pénze a Sberbankban van”
Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint 16 ezer magyar vállalkozásnak van számlája a Sberbanknál, közülük 6 ezer cégnek kizárólag ennél a pénzintézetnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik