Gazdaság

Katasztrofális idős évek várhatnak azokra, akik kizárólag az állami nyugdíjra számítanak

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Lesz-e nyugdíjkatasztrófa Magyarországon úgy 15 év múlva? – ezt a kérdést járta körül a Bankmonitor.hu. Emlékeztetnek rá, hogy a Magyar Nemzeti Bank kutatói 2016-os tanulmányukban azt írták, a következő 20 évben nem lesz gond a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával. Csakhogy az azóta eltelt 5 évben számos olyan intézkedés lépett életbe, amelyek jelentősen növelik a nyugdíjkassza kiadásait (pl. 13. havi nyugdíj bevezetése), vagy éppenséggel csökkentik a bevételeit (pl. szochó-csökkentések). Éppen ezért az akkori tanulmány megállapításai szerintük már nem feltétlenül időtállóak, a szakportál elképzelhetőnek tartja, hogy 15 év múlva már kezelhetetlen nagyságú pénzhiány lesz a rendszerben.

Megállapítják azt is, hogy a magyar nyugdíjrendszer egyik legfőbb tulajdonsága, hogy szinte kizárólag az állami pillérből épül fel. Más országokban az állami pillér mellett a foglalkoztatói nyugdíjpillér és a saját megtakarítások pillére is komoly jövedelemforrást jelenthet az idősek számára. Hazánkban viszont egyelőre csak gyenge hatást tudnak kifejteni a saját megtakarítások, foglalkoztató nyugdíj pedig gyakorlatilag nem is létezik. Ennek következtében a magyar idősek teljesen ki vannak szolgáltatva az állami nyugdíjrendszernek.  Jelenleg kb. 1,5 millió magyar rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, és közülük nagyjából 1 millió fő ténylegesen aktívan takarékoskodik. Egy nyugdíjmegtakarítás érdemi jövedelemkiegészítést biztosíthat az állami nyugdíjon felül, feltéve, hogy kellően korán elkezdtük, és rendszeresen félretettük a megfelelő összegeket – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt 30 évben drasztikus elöregedésnek lehettünk tanúi: míg 1990-ben még 5 aktív korú jutott egy idősre, addig napjainkban már alig 3,2, és sajnos a következő évtizedekben sem várhatunk ebben javulást. Például 2051-ig 1,2 millió fővel fog csökkenni az aktívak létszáma, miközben az időseké várhatóan 400 ezer fővel bővül. Azaz már alig 2,1 aktívnak kellene eltartania egy nyugdíjast, mire a mai 36-40 évesek nyugdíjba mennének. Nyilvánvaló a portál szerint, hogy ilyen körülmények között az állami nyugdíjrendszer egyáltalán nem lesz képes biztosítani az idősek megélhetését, hiszen a nyugdíjkassza a mai arányok mellett is erősen deficites.

Összességében úgy vélik, a magyar nyugdíjrendszer komoly bajban van, és sokaknak lehet katasztrófa a nyugdíj. A trendek alapján kijelenthető szerintük, hogy anyagi szempontból katasztrofális idős éveik lesznek azoknak, akik kizárólag az állami nyugdíjra számítanak. Egyrészt elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése, másrészt a nyugdíjak értékének csökkentése is elképzelhető. (Emlékeztetésül: 2020-ban az átlagnyugdíj összege kb. havi 150 000 forint volt.) Rossz hír, hogy a felmérések szerint a magyarok nagy többsége még mindig azt várja, hogy az állam gondoskodjon az időskori megélhetéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik