Gazdaság

Nincs felelőse annak, hogy 5 milliárd forintnyi PCR-teszt ment a kukába

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
Kontrát államtitkár szerint vizsgálat sem indokolt.

Szabó Tímea írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy megtudja, ki a felelős a kidobott PCR-tesztekért. A Párbeszéd frakcióvezetője ugyanis azt feltételezte, a kormány hibája miatt kellett a korábban 5 milliárd forintért megvett PCR-teszteket megsemmisíteni.

Ezért rákérdezett:

  • Miért nem használták fel ezeket a teszteket?
  • Ki a felelős az összesen 5 milliárd forintos kárért?
  • Tesz-e feljelentést a Minisztérium az ügyben, indul-e vizsgálat?
  • Tervezik-e, hogy ingyenessé teszik mindenkinek a tesztelést, ahogy az már Európa nagy részében megtörtént?

Kásler Miklós helyett a belügyi tárca államtitkára válaszolt Szabó Tímeának. 

Tájékoztatom, hogy az egészségügyben a legfontosabb szempont a betegbiztonság, éppen ezért az ellátás során nem használható fel olyan eszköz vagy készítmény, amely lejárt szavatosságú.

Ezt írta Kontrát Károly. Az államtitkár a Belügyminisztériumot érintően válaszolt, éspedig gyakorlatilag azt, hogy azért nincs felelős, mert ki kellett dobni a PCR-teszteket, amelyekre nem is volt igény.

Megítélése és levezetése szerint az történt, hogy

a rövid idő alatt eredményt adó gyorstesztek megjelenése visszaszorította a PCR-tesztek felhasználási mennyiségét, azok szavatossági ideje az ellátórendszer rendelésállományának lecsökkenése következtében lejárt, az Országos Kórházi Főigazgatóság elrendelte megsemmisítésüket.

Mivel senki nem hibázott, az ellátás pedig kárt nem szenvedett, így vizsgálat lefolytatása sem indokolt. A belügyi államtitkár szerint a

tesztelés ingyenessé tételének lehetőségét az Operatív Törzs  a külföldi minták mentén folyamatosan vizsgálja.

Kapcsolódó
Ingyenes Covid-tesztelést szervez két budai kerület
A teszteléssel az influenzát is ki lehet szűrni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik