Gazdaság

1,1 milliárdos osztalékot vettek ki Orbán apjának az állami építkezésekre is szállító cégéből

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

1 milliárd 136 millió forint osztalékot vesznek ki a Dolomit Kőbányászati Kft.-ből a tavalyi év eredményei után – derül ki a cég frissen leadott mérlegéből. A Dolomit Kft. Orbán Viktor miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek az érdekeltsége, az üzletember tulajdoni hányada meghaladja az 50 százalékot. A Dolomit Kft. a 2020-as évet 3 milliárd 513 millió forintos árbevétellel és 1 milliárd 136 millió forintos adózott eredménnyel zárta. A 2019-es év sem alakult rosszul a Dolomitnak, akkor 4 milliárdos forgalom mellett 1,8 milliárd forint adózott eredményt hoztak össze, amit ki is vettek a cégből osztalékként.

Tavaly szeptemberben írta meg a Direkt36, hogy dokumentumok tanúsága szerint a gánti bányacégtől vásároltak építőanyagot az egyik legdrágább állami útépítéshez, az M4-es munkálataihoz. A Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzott követ az útépítéshez, többek közt ebből a kőből készült az M4-es aszfaltkeveréke, az út padkája és a leállósáv is. A dokumentumok szerint

  • Orbán Győző gánti bányacégétől, a Dolomit Kőbányászati Kft.-től rendeltek építőanyagokat az Abony-Fegyvernek szakaszhoz, majd miután itt leállították a munkát, az M4-es más szakaszain kezdett dolgozni a cég.
  • Az Orbán cég építőanyagait szállították az Üllő–Albertirsa, és az Albertirsa–Cegléd közötti szakaszra (az előbbit 52,1 milliárd forintból az Euroaszfalt és a Duna Aszfalt konzorciuma, az utóbbit pedig 20,5 milliárd forintból a Colas csoport építette).

Ugyancsak a Direkt36 cikke alapján számoltunk be róla, hogy a Dolomit Kft. lényegesen drágábban – esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron – árulja a termékeit, mint a főbb versenytársai. Polt Péter legfőbb ügyészt Vadai Ágnes (DK) a Direkt 36 írása alapján arról kérdezte, szabályos lehet-e, hogy Orbán Viktor édesapjának bányacége drágábban árulja termékeit, mint riválisai. A rendőrség nem indított nyomozást.

Kapcsolódó
Orbán apja akár 60-70 százalékkal is drágábban ajánlja az építőanyagait, mint a versenytársai
A Dolomit Kft. tavalyi bevételének közel 45 százaléka volt profit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik