Gazdaság

Orbán Viktor apjának cégétől vették a köveket a méregdrágán épülő M4-es útépítéshez

Dokumentumok bizonyítják, hogy a miniszterelnök apja, Orbán Győző többségi tulajdonában álló gánti bányacégtől vásároltak építőanyagot az egyik legdrágább állami útépítéshez, az M4-es megépítéséhez – írja a Direkt36.

A portál többévnyi pereskedés után megszerezte a projekt részletes dokumentációját, ebből derült ki, hogy Orbán Viktor édesapja is részt vett beszállítóként az évek óta akadozó állami útépítésben, ami Budapestet a Nagyvárad melletti Nagykereki határátkelővel köti majd össze. A kormányfő apjának cége, a Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzott követ az útépítéshez, többek közt ebből a kőből készült az M4-es aszfaltkeveréke, az út padkája és a leállósáv is. A dokumentumok szerint

  • Orbán Győző gánti bányacégétől, a Dolomit Kőbányászati Kft.-től rendeltek építőanyagokat az Abony-Fegyvernek szakaszhoz, majd miután itt leállították a munkát, az M4-es más szakaszain kezdett dolgozni a cég.
  • Az Orbán cég építőanyagait szállították az Üllő–Albertirsa, és az Albertirsa–Cegléd közötti szakaszra (az előbbit 52,1 milliárd forintból az Euroaszfalt és a Duna Aszfalt konzorciuma, az utóbbit pedig 20,5 milliárd forintból a Colas csoport építette).
  • Ezeknek az építkezéseknek a 2017-2018 közötti dokumentációjában több tucat olyan iratot találni, amelyen a Dolomit Kft. neve szerepel: többek közt az építkezéshez felhasznált anyagokat bemutató iratokon, a cég saját termékeiről kiadott teljesítménynyilatkozatain és különböző vizsgálati jegyzőkönyveken.

Ugyanakkor a projektek irataiból az nem derül ki, hogy pontosan mennyi építőanyagot szállított a Dolomit Kft. az M4-es építéséhez, és ezért mennyi pénzt kapott. A Direkt36 a Dolomit Kft.-től és az M4-es építésében részt vevő fővállalkozóktól is megkérdezte, hogy pontosan mennyi építőanyagot, és mennyi pénzért szállított a gánti bányacég a projekthez, de nem válaszoltak a kérdéseikre. Továbbá a miniszterelnök sem reagált édesapja cégének állami munkáival kapcsolatos kérdéseikre.

Emlékezetes, hogy bár Orbán Viktor első miniszterelnöki ciklusa idején még kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban, az elmúlt években látványosan növekvő Orbán-cégek teljesítményéhez számos állami munka járult hozzá.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) és édesapja, Orbán Győző a VIP-páholyban a labdarúgó Ligakupa döntőjeként vívott Ferencváros – Videoton FC találkozón a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2013. április 24-én. MTI / Beliczay László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik