Gazdaság

Lakásfelújítás: nem biztos, hogy mindenkinek a kamattámogatott kölcsön a legjobb megoldás

Beliczay László / MTI
Beliczay László / MTI

Olvasónknak azt mondta a bankja, hogy az állami kamattámogatású otthonfelújítási kölcsönnél versenyképesebb lehet egy akciós személyi hitel a lakásfelújításhoz. Azzal indokoltak, hogy a kamattámogatott jelzáloghitelnek van néhány olyan költsége, ami a személyi hitelnek nincs. Utánanéztünk, valóban így van-e, és hogy milyen hitelek jöhetnek szóba még lakásfelújításhoz.

Államilag kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön

A bankokat először arra kértük, adják meg a péda kedvéért, mennyibe kerül náluk egy 5 millió forintos, 10 éves futamidejű, államilag kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön, és milyen egyéb költségekkel kell számolnia az ügyfélnek. Válaszaikból nem derül ki minden részlet, de az igen, hogy a havi törlesztőrészlet 48 ezer forintnál kicsivel több, és a teljes visszafizetendő összeg (nem számolva az elérhető maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatással) 5,8 millió forint körül van.

A Gránit Banknál úgy jött ki a 2,99 milliós összköltség, hogy feltételezték, az ügyfél az 5 millió forintos hitelhez megkapja a maximális 2,5 millió forintos vissza nem térítendő állami lakásfelújítási támogatást, és azt az első év végéig fel is használja a kölcsön előtörlesztésre. Természetesen ez a lehetőség a többi banknál és a többi hitelnél is áll.

A nem banki pluszfizetendőknél a Budapest Bank kölcsönösszegtől függő 10-16,5 ezer forintos közjegyzői díjat írt, a Takarékbank nem forintosította, hogy mennyi a közjegyzői, illetve földhivatali díj és az e-hiteles tulajdoni lap. A Gránit Banknál a banki pluszköltség (fedezetbejegyzési díj, tulajdoni lap, térképmásolat díj) maximum 18 450, ehhez jön a 14 ezer forintos (rendeletben rögzített) közjegyzői díj, de mindebből 20 ezer forintot visszatérítenek, így a pluszköltség összesen 12 450 forint. Az Unicredit nem írta, mennyi pluszköltség lehet náluk, de azt igen, hogy a közjegyzői okirat díjából maximum 50 ezer forintot visszatérítenek. A K&H válaszában erre nem tért ki.

A Bankmonitor szakértője szerint a legnagyobb nem banki költség a közjegyzői díj lehet, és akkor hízhat akár 100 ezer forintra, ha papír alapú kiadmányt kérnek. Számolni kell még az értékbecslési díjjal, a földhivatali ügyintézés, a tulajdoni lap lekérés díjával, de azt is érdemes megnézni, milyen díjvisszatérítési akciók vannak az adott bankban.

Személyi hitel lakásfelújításhoz

A bankokat arra is megkértük, ha van náluk nem támogatott, nem jelzáloghitel, például személyi hitel, arra is adják meg, mennyibe kerül. A három válaszoló bank ajánlata alapján a legakciósabb személyi kölcsön is drágább lehet összességében, úgy 500-700 ezer forinttal, mint a kamattámogatott hitel. És az eredményt nem fordítja meg az sem, ha a nem banki költségekkel is számolunk a kamattámogatott hitelnél.

Az Unicredit a felújításra szolgáló piaci jelzáloghiteleiről is megadta az általunk kért adatokat, így derült ki, hogy az ökokedvezményes hitelüknél (ha CC energetikai besorolást ér el az ingatlan a felújítás révén) akár 2,46 százalékos kamat illetve 3,38 százalékos thm mellett a havi törlesztőrészlet 47 470 forint lehet, a teljes visszafizetendő pedig 5 894 167 forint, ami már valóban versenyképesnek tekinthető az államilag kamattámogatott lakásfelújítási kölcsönnel. És átvállalják az értékbecslés díját is.

Nem csak a hitel költsége lehet szempont

Bár minifelmérésünk alapján nem igazolódott, hogy költségre versenyképesebb lenne egy személyi hitel, ezt azért ki sem zárnánk teljesen. És persze lehetnek más olyan szempontok is, melyek alapján érdemes lehet mérlegelni, hogy vajon az adott ügyfélnek a kamattámogatott kölcsön lehet-e a legjobb megoldás, már ha egyáltalán igényelheti.

A Bank360 cikke például azoknak lehet érdekes, akik valamiért nem tudják felvenni a kamattámogatott hitelt (például mert nem terhelhető tovább az ingatlanuk), mégis hitelből szeretnék meglépni a felújítást. Több jövedelmi kategóriára és különböző futamidőkre nézték meg, hogy egy 6 millió forintos személyi kölcsön mennyibe kerül az egyes bankoknál, és hogy hogyan változik a törlesztőrészlet, ha sikerül lehívni a maximum 3 millió forintos vissza nem térítendő állami lakásfelújítási támogatást is.

A Bankmonitor pedig azzal foglalkozott (a költségek számbavétele nélkül), hogy mikor érdemes kamattámogatott hitelt felvenni, és milyen esetben lehet jobb választás a piaci hitel.

A Takarékbank is mérlegelésre bátorít, mert bár a kamattámogatott felújítási kölcsön hosszabb futamidő mellett igényelhető és kedvezőbb a kamata, mint egy személyi kölcsönnek, utóbbinak mégis lehetnek fontos előnyei. Például hogy nem terheli jelzáloggal az ingatlant, jellemzően gyorsabb az igénylés átfutási ideje, hamarabb hozzájut a pénzhez az igénylő és nem jellemzőek a külső szereplők felé fizetendő díjak. Ezen felül a támogatott hitel csak a lakosság egy bizonyos körének elérhető, míg a személyi hitelt bővebb kör veheti igénybe.

És ha még kedvezményeket is rendel a bank a piaci személyi hitelekhez, valamint az otthonfelújítási támogatás betörlesztése is lehetséges, az újabb pluszérv lehet a döntésnél.

Piaci változatok

A K&H válaszából kirajzolódott, hogy a különböző kamatperiódusú támogatott lakáshitelekkel is el lehet érni hasonló törlesztőrészletet, mint a kamattámogatott lakásfelújítási kölcsönnel. Felhívták arra is a figyelmet, hogy a kamattámogatást nem lehet előre borítékolni, mert lehet, hogy a Magyar Államkincstár nem hagyja jóvá a kérelmet, vagy ha egy évnél tovább húzódik a munka, így nem sikerül egy éven belül számlákkal igazolni a költségeket, illetve ha a támogatás összege kevesebb, mint a hitelösszeg negyede. Ezért lehet alternatíva egy támogatott lakáshitel. De míg a kamattámogatott felújítási kölcsönnél a támogatás összege automatikusan és ingyenesen csökkenti a tőketartozást, addig a lakáshiteleknél előtörlesztési díjat kell fizetni.

A CIB meglévő 5 és 10 éves kamatperiódusú szabad felhasználású jelzáloghitelét kínálja kamatkedvezménnyel a lakásfelújítást tervező ügyfeleknek, egyszeri ingyenes 3 millió forintos előtörlesztést biztosítva a felújítási támogatáshoz. A kamat így magasabb, mint a támogatott otthonfelújítási kölcsönnél, viszont azok is igénybe vehetik, akik előbbi feltételeinek nem felelnek meg. Plusz a felújítást sem kell egy éven belül befejezni.

Az Unicredit többféle felújításra szóló piaci jelzáloghitelt kínál, kedvezményesen, de kicsit drágábban, mint a kamattámogatott felújítási hitel, és március közepétől jön ki 10 éves futamidejű felújítási célú személyi kölcsönük is. Ezeknél a hiteleknél is van néhány kötelező feltétel, például havi 300 ezer forintos jövedelem.

A Gránit Bank a felhasználási célhoz nem kötött babaváró hitelt ajánlotta, hiszen akár ebből is megoldható a lakásfelújítás. És ha a gyermekvállaláshoz kapcsolt lehetőségekkel is tud élni a család, kétségtelenül ez lehet a legolcsóbb hitel.

A Bankmonitor arra is kitért, hogy míg a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsönnél kizárólag a hitel előtörlesztésére lehet fordítani az utólag kapott vissza nem térítendő állami támogatást, addig más típusú kölcsön felvételekor a támogatás szabadon elkölthető. Ez például akkor jöhet jól, ha az adósnak van már másik meglévő drága kölcsöne. A kapott támogatásból jobban megérheti azt kifizetni még úgy is, hogy a felújítási hitelre felvett kölcsön valamivel drágább, mint a támogatott otthonfelújítási kölcsön.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik