Gazdaság

Miközben dübörög a járvány, milliárdos piacot osztott újra a kormány, jól ismert fideszesek a nyertesek közt

MTI / Koszticsák Szilárd
MTI / Koszticsák Szilárd
Papcsák Ferenc, a Fidesz volt elszámoltatási kormánybiztosa, Pintér Sándor bizalmasa, és Mészáros Lőrinc köre is megjelent a felszámolói piacon. A nyertesek között van egy Seszták Miklós korábbi miniszterhez köthető ügyvédi iroda cége is, miközben Seszták maga is részt vett a kiválasztási folyamatban. 

Mialatt március 4-én az ország nagy része arra figyelt, a kormány hogyan kezeli az ismét súlyossá váló járványügyi helyzetet, amely miatt újabb szigorításokat vezetett be, kisebb figyelem jutott arra, hogy aznap egy jelentős piaci szektor átrendeződése is megtörtént — írja a Direkt36.

Múlt csütörtökön adtak ki egy közleményt arról, hogy megvannak a nyertesei annak az állami pályázatnak, amely arról szólt, a jövőben kik tevékenykedhetnek felszámolóként, vagyis kik végezhetik a fizetésképtelenné váló vállalkozások felszámolását.

A 90 győztes cég közül 54 korábban nem rendelkezett ilyen jogosultsággal, vagyis új szereplő a piacon. A közzétett listán a nyertes pályázók között több olyan cég van, amely fideszes politikus vagy pedig más kormányközeli figura érdekeltsége. A pályázatra összesen 277 cég jelentkezett, az elbírálás során pedig nagy súllyal estek latba a szubjektív szempontok.

Ez egy jelentős, évi 3-6 milliárdosra becsült piac, amelyen mostantól az állami felszámoló mellett mindössze ez a 90 nyertes cég működhet. A piacon arra számítanak, hogy a járvány miatti gazdasági problémák eredményeként hamarosan felpörögnek majd a felszámolások, tehát a felszámoló cégek ezzel jól fognak járni.

A nyertesek között van egy Seszták Miklós korábbi miniszterhez köthető ügyvédi iroda cége is, miközben Seszták maga is részt vett a kiválasztási folyamatban.

A pályázati eljárással kapcsolatos kérdésekre sem a kormány, sem Seszták nem válaszolt egyelőre.

A Direkt36 gyűjtése szerint a nyertesek közt van:

  • A Fejérvári-ház Kft., amely egy fideszes politikus, Papcsák Ferenc résztulajdonába tartozik. Papcsák korábban fideszes parlamenti képviselő volt. A 2010-es kormányváltás után elszámoltatási kormánybiztosnak nevezték ki. A kormánybiztosi pozíciójáról néhány hónappal később azért mondott le, mert Zuglóban polgármesternek választották. A polgármesteri posztot csak egy cikluson keresztül töltötte be. Jelenleg a jegybank felügyelő bizottságának elnöke.
  • A felszámolásokat végezhet a Q-Tron Reorganizációs és Felszámoló Kft. is. A cég egyik tulajdonosa Tasnádi László volt belügyi államtitkár. Tasnádi a posztjáról 2016-ban mondott le, miután Lázár János akkori miniszterelnökségi miniszter kínosnak nevezte, hogy a III/II-es múltú államtitkárt pont október 23-án léptették elő. Tasnádi Pintér Sándor belügyminiszter bizalmasának számít, a lemondása után Pintér korábbi őrző-védő cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél lett vezérigazgató.
  • Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos birodalmából is akadnak szereplők a nyertesek közt. Ilyen a Prima Liquidator Kft., amely a pályázati győzelmét már a honlapján is feltünteti. A cég egyik tulajdonosa Gál Miklós, aki Mészáros Lőrinc cégbirodalmában tölt be meghatározó pozíciókat. Tavaly június végéig az Opus Global általános vezérigazgatója volt, a Hunguest Hotels Zrt.-nek jelenleg is az igazgatósági tagja, és résztulajdonos a kormánnyal szimpatizáló Tv2-ben is.
  • Ugyanehhez az érdekkörhöz tartozik a Csődtanácsadó Menedzser kft., amely szintén nyert a felszámolói pályázaton. A cég egyik tulajdonosa Nagy Szilvia. Ő Gál Miklóssal és a Takarékbankot irányító Vida Józseffel közösen birtokolja az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-t, amely a Tv2 egyik tulajdonosa.
  • Nyertes lett a BVL Kft. A cég egyik tulajdonosa Varga Lajos Ernő, aki a számos kormányzati megrendelést elnyerő Valton-Sec biztonsági cég többségi tulajdonosa. Varga a Valtont közösen birtokolja Bessenyei Istvánnal. Bessenyei felesége Sarka Kata, akinek közös vállalkozása van Rogán-Gaál Cecíliával, Rogán Antal exfeleségével.
  • Felkerült a felszámolói névjegyzékbe a mindössze tavaly júniusban alapított Profinitó Felszámoló Kft is. A cég egyik tulajdonosa György Tibor, aki az SBGK ügyvédi iroda ügyvezetője. Bár szünetelteti a tevékenységét, de ennek az ügyvédi irodának a szenior partnere Bajkai István fideszes parlamenti képviselő. Bajkai a Fidesz alapító tagja, és közel áll Orbán Viktor miniszterelnök családjához is, amelynek több tagját is képviselte különböző sajtóügyekben. A SBGK több, nagyösszegű kormányzati megrendelést is kapott az elmúlt években.
  • A nyertesek között van a pályázat beadási határideje előtt néhány héttel, tavaly júniusban alapított BS Gran Consulting Kft. A cég két tulajdonosa Sasvári Viktor és Bacsa Péter. Sasvári korábban Esztergom fideszes önkormányzati képviselője volt. Bacsa pedig Hernádi Zsolt Mol-vezér rokona.

Az említetteken kívül még más nyertes cég is rendelkezik politikai kapcsolatokkal. A győztesek neveit tartalmazó lista alapján az újonnan felszámolói jogosultságot elnyerő 54 cég közel felének van valamilyen kormányzati kötődése. Ezek a kapcsolatok sok esetben áttételesek, vagyis a győztes cégek tulajdonosai más cégeken és személyeken keresztül kötődnek kormányzati szereplőkhöz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik