Gazdaság

Matolcsy György megint leszögezte, hogy megtorpant a magyar gazdasági csoda

Fülöp Dániel
Fülöp Dániel

A gazdaság újraindításáról írt hosszabb bejegyzést a Növekedésre Matolcsy György, ahol ismét odaszúrt a magyar gazdaság politika alakítóinak – viszont megdicsérte Szijjártó Pétert.

Kapcsolódó
Nyíltan kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját Matolcsy György
Nincs vízió, nincs narratíva, nincs szómágnes a jegybank vezetője szerint.

Első pillanatra úgy tűnhet, hogy a magyar gazdaság újraindítása csak annyit jelent, hogy kinyitnak azok, akik korábban bezártak. De nem, az ilyen fizikai lépések mellett valójában több újraindításra is szükség van.

A jegybank elnök szerint újra kell indítani „a 2020-as éveket. A 2010-es éveket egy gyors és sikeres válságkezeléssel indítottuk, most is erre van szükségünk. Akkor a pénzügyi egyensúlyt, most a gazdasági növekedést kell először helyreállítanunk.”

Pozitív példaként hozza fel, hogy „2017-2019 között a magyar gazdaság már egy gyors felzárkózási szakaszban volt, az EU-n belül az első három leggyorsabb GDP növekedési adatot felmutató tagállam közé tartoztunk.”

Ugyanakkor a

2020-ban elromló egyensúlyi mutatókat már 2021-ben és 2022-ben is javítani kell az előző évhez képest. Enélkül aligha lehetséges 2022 után az újabb egyensúlyi fordulat. Ennek hiányában tartósan felborulhatnak az egyensúlyok és elveszíthetjük a már nyertesnek bizonyult egyensúly és növekedés gazdaságpolitikai képletet, ami pedig veszélybe sodorná a 2020-as évek ígéretes felzárkózási esélyeit.

Matolcsy szerint a „termelékenység folyamatos javulásához minden olyan tartalékot mozgósítani kell, amit eddig nem vagy csak részben használtunk. Ilyen tartalék szép számmal akad a készleten. Erről szól az MNB 330 pontos versenyképességi programja, az 50 pontos válságkezelési és a 10 pontos újraindítási programunk.”

Kapcsolódó
Matolcsy György: kudarcot vallott a magyar lakáspolitika
A jegybankelnök szerint nincs veszve minden, hiszen a tűzgyújtáshoz csak két kovakőre van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik