Szijjártó Péter hét utazása során idén 18 órát és 15 percet, tavaly pedig szintén hét utazás alkalmával 16 órát és 44 percet töltött a Készenléti Rendőrség bőrüléses helikoptere, a MD 902 Explorer fedélzetén — közölte a Népszava adatigénylésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A lap szerint ehhez képest Pintér Sándor, a rendőrséget irányító belügyminiszter 2019-ben csak kétszer ült fel a gépre, és összesen hat órát repült, idén pedig egyáltalán nem vette igénybe még.
Az Országos Rendőr-főkapitányság nem közölte, hogy mennyibe kerültek ezeket az utazások, mert a rendőrség nem dokumentálja külön-külön az egyes repülések konkrét költségeit. A MD902 Explorer technikai leírása a gyártó honlapján fent van, ebből pedig kiderül, hogy a helikopter óránként 65 gallon, azaz 246 liter üzemanyagot fogyaszt. A Népszava pedig egy közbeszerzésből azt is megtudta, hogy az A1-néven is ismert üzemanyagot így literenként nettó 222 forintért szerezték be. Ezek alapján a külgazdasági és külügyminiszter idei repülései csaknem egymillió forintos kerozinköltséggel jártak, a tavalyi utak ára pedig megközelítette a 900 ezer forintot. Ez csak két év üzemanyag-számlája, ám ahogyan korábban beszámoltunk róla, Szijjártó Péter az elmúlt öt évben hússzor vette igénybe utazásaihoz a rendőrség flottáját, ebből tehát tizennégyszer 2019-2020-ban.
Legalább két alkalommal rendőrségi helikopterrel szállt le a Budapesttől légvonalban 17 kilométerre található Dunakeszin, ahol lakik. A repülések üzemanyag-költsége tehát öt év alatt több millió forintra rúghat; a számlát a hatóság, közvetve az adófizetők állják. A Népszava feleleveníti:
A lap szakmai forrásai szerint egy ilyen gépet 450-500 ezer forintos óradíjjal lehet kibérelni. A lap megengedően a 450 ezer forintos összeg 60 százalékával kalkulált, mint repülési költséggel, akkor Szijjártó 2019-2020-as utazásai akár 9,5 millió forintba is kerülhettek.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter/Facebook